lnpeters blogja

Nekem az erdélyi magyar honfitársam.
Van annyira magyar, mint én vagyok,
Sokszor még magyarabb.
Nekem hétköznap,
Szülői örökség,
Neki: Valami más..
Bátor és szent
Kockázatvállalás.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam,
Akármit béget szégyen-birka nyáj,
Románozzon a nyegle naplopó,
A pénzbohóc,
A hazaáruló,
Sohasem fogom megtagadni őket.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam.
Területrablás nem teszi románná
Azt, aki lelkében magyar marad.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam,

Múlt tócsáit kerülgetve,
Jövő-hitre vetemedve...

Nemlét gőze fölött győzve,
Jelen füstjét letüdőzve...

Hétköznapok hátán élve,
Jót keresve,
Jót remélve..

Soha el nem keseredve,
Múlt tócsáit kerülgetve...

Akkumulátor-csere után
A motor pörög,
Holnap reggel végre megint
Kocsiba ülök.

Isten veletek, hajnali
Emberdús buszok,
Munkába járni újra az
Opellel fogok!

Vége az akkumulátornak,
Felzabálta a hideg,
Reggel megint nézem, hogy a
Bumlibusz hol tekereg...

Fekete betli. Ellenem
Még az Isten sem fogad;
Tudja, mennyire gyűlölöm
Én az ilyen napokat...

Az Idő mocsaras partján
Leskelődik a toportyán.

Ha jönnek a nehéz évek,
Vérszomja is újra éled.

Ha kétség és viszály jönne,
Jóllakna az idők szörnye.

Az Idő mocsaras partján
Tanyázik a profán sárkány.

Csüggedés árnyékába száll,
Reményt és hiteket zabál.

Hitünkből nem engedünk,
Fut tovább az idő velünk.

Fut hajónk az Élet-portyán
Az Idő mocsaras partján...

Szép őszies napok telnek,
Szent ötletek menetelnek.

Munka, Szabadság, Szerelem,
Mind a három megvan nekem.

Még nem lehet közel a vég,
Mert munkából akad elég.

Szép őszies napok telnek,
Megírt sorok menetelnek.

Napok boldogságra lelnek;
A Szerelmek - nem telelnek.

A józan ész mostanában
Sokak szerint túl koros,
Reflexei nem "modernek",
Világlátása poros.

Polkorrekt szivárványhorda
Pénznek behódolni kész,
Az ordítja, többé már nem
Szükséges a józan ész.

Azt mondja, hogy "nyílt és szabad"
Genderhit lesz a jövő,
A férfi többé nem férfi,
És többé a nő se nő.

Én azonban úgy gondolom,
Lehet bármilyen merész,
Mind hamis ösvény, aminek
Nem számít a józan ész.

Hallgatag November,
Száraz levéltenger;
Ködbe vonult Régiekre
Gondol most
Az Ember.

Hallgatag November,
Tűnődik az Ember;
Maga alá gyűr minket
Az Idő,
A vén henger...

Hallgatag November,
Fonnyad a vén kender;
Békére és nyugalomra vágyik,
Aki
Ember...

Hallgatag November,
Száraz levéltenger;
Ködbe vonult Régiekre
Gondol most
Az Ember.

Profán világvégét
Zeng a profit-ének;
Masszává lett emberroncsok
Robot-útra térnek,
Polkorrekt gép-banda hegedül,
Csak az Isten hallgatag
Valahol...
Egyedül...

Szelíd hagyományok
Lomtárba kerülnek,
Igazmondók felségsértő
Szavak miatt ülnek,
Nemzetállamok felbomlanak,
Érték többé nem marad csak
Mindenütt
Salak...

Hétköznapot szaggat
Multikulti horda,
Emberiség sem marad, csak
Kevert embercsorda,
Igaz szóra nem lesz felelet,
De nemünkkel játszadozni
Nyugodtan

Hol van ma a túlerő?
Ki hiszi, hogy játékszere lehet
Ország
És Jövő?

Hol van ma a hatalom?
Kit szolgál ma a hazugság
Cikkben,
Versben,
Színpadon?

Tán a kormány oldalán?
A Haza megmaradása
Most a fő veszély talán?

Nemigen!
Ezer liberális mantra zúghat,
Akkor sem hiszem!

A túlerő merre van?
Vállalja-e önmagát, vagy
Sanda?
Sunyi?
Arctalan?

A túlerő mit akar?
Mire jó a
Telepítés,
Sok hazugság,
Zűrzavar?

Minden pohár kiürült.

Szél és eső rázza a fát,
Előkerül a nagykabát.

A hőfok még mínusz felett,
Csak a szél ad fagy-érzetet.

Az október enyészete
Már a Tél előérzete.

Didergésről szól a rege,
Itt van a tél előlege.

Liberális "világlélek";
Nem zavarják holmi tények...

Utópiával hiteget,
Tenyésztget - végső hideget...

Szél és eső rázza a fát,
Koptatja vén Európát.

Vén, elkényeztetett, kába...
Vészt ültetett a nyakába...

Szél és eső rázza a fát;
Hazaszeretet - nagykabát.

Szeles, nyűgös őszi napok;
Heves szélben sár kavarog.

Régi kipróbált szerelmek
Gyengéd szeretettel kelnek.

Vezérelt rögeszmék rabja
Saját jövőjét eladja.

Európa vak és süket;
Kótyavetyén a becsület.

Jelen suttog,
Jövő dadog -
Szeles, hűvös őszi napok...

Az EU hiába nyafog,
Mégse leszünk öngyilkosok.

Nem kincsekre alkudozunk,
Hanem csak élni akarunk.

A gyermekeinknek tovább
Akarjuk adni a Hazát.

Globál-pénz hiába dohog.
Mégse leszünk öngyilkosok.

Mi se világgá nem megyünk,
Se muszlimokká nem leszünk.

Gondűzöttség menedéke
A hétköznapi szent Béke.

Multikultira nem vágyunk,
Jó lesz nekünk a sajátunk.

Csak morogjon, aki morog,
Mi nem leszünk öngyilkosok.

Lesz-e holnap Magyarország,
Vagy globál-vezérelt hordák
A múltunkat szerte hordják?
Lesz-e országunk,
Hazánk?
Isten vajon gondol-e még
Néha-néha ránk?

Néhai Nyár Őszbe révedt;
Anikómmal szép az Élet.

Nem lett lánc, meg toronyóra,
Csak számtalan boldog óra.

Két Gyermekünk felnőtté lett;
Anikómmal szép az Élet.

Szép, nyugalmas, boldog évek;
Anikómmal szép az Élet.

Vén Muskétás kvázi-rendben

Merengek az esti csendben.

Vén Muskétás méltóságban

Szemernyi rezignáltság van...

Vén Muskétás hetykeségben

Örökifjú-magam érzem.

Vén Muskétás-féle napon

Magamat el sose hagyom.

Az őszi est azt suttogja,
Az anyag henyél,
Nem attól lesz világvége,
Hogy eljön a tél.

A fagytól még élhető az
Emberi világ,
De lakhatatlanná teszik
Hitvány doktrínák.

Emberhez méltó Jövendőt
Nem a pénz csinál,
Létet Isten ad, az ördög
Csak profanizál.