Augusztus végi partokon
Idült hitetlenség oson.
Rossz, megmondó művészetek
Felett kacag a fergeteg.
Meztelenkedő végzetek
Rettegik az enyészetet.
Augusztus végi partokon
Jelen - posztmodern romokon.
Fekete gólyahad rakott
Avantgárd remetelakot.
Remény fekszik a homokon;
Augusztus végi partokon.
Álmos késő nyári napon
Ásít a Jelen,
Szunnyad öreg kunyhójában
A Történelem.
A kihunyó emlékek vén
Dajkája, a szél,
Egyfolytában régi, fáradt
Napokról regél.
A profán lelket az Idő
Most üti szíven,
Akiben nem hisznek, nem tud
Hinni semmiben...
Feketére festett egek
Alatt minden remény beteg.
Mindig még nagyobb vermet ás
A profán önmarcangolás.
Hogyha magunkban nem hiszünk,
"Utolsó csatlósok" leszünk.
Feketére festett egek
Alatt boldogság nem lehet
Hit és önbecsülés nélkül
A Felelősség megvénül.
Rövid távú profán görbe
Apró pályán kering körbe.
Feketére festett egek
Távlatot nem lebegtetnek.
Ha messzire nem nézhetünk,
Magunk alatt delelhetünk.
Akinek nem jó a magyar,
Az a leggonoszabb cudar.
Megszentelt Nyárutó;
Nap ragyog az égen,
Nagyon várom haza
Drága Feleségem.
Nyárutói napok
Látogatnak sorra,
Készítenek meghitt,
Boldog öregkorra.
Szépen múlik a Nyár,
Éppen úgy, mint régen,
Megszentel Nyárutó
Áll a faluvégen.
Gonosz számítógéphibák,
Gágognak - akár a libák...
Ördög akárhová vesse,
Nem válaszol
Ez se
Az se...
Tovaterjednek a bajok;
Az ördög valahol vihog,
A vén virtuális svihák...
Gonosz számítógéphibák
Szent István napján,
Magyar ünnepen,
Eső kopog az
Idő-köveken.
A kis Jövő
Bölcsőben elcsitult,
Jelen-fejecskét
Simogat a Múlt.
Jelen Jövőben
Majd Múltat terem,
Szent István napján,
Magyar ünnepen.
Ugor-török háborúság,
Régen történt az eset -
Olvasgatom, s attól tartok,
Mind a két fél tévedett.
Török és ugor irányzat
Gőzmozdonyként zakatolt,
S lett olyan őstörténetünk,
Ami igaz sose volt.
Indogermán kultúrfölény
Volt akkor a fő divat,
Nyelvi nemek hiányában
Nekünk csak a csont maradt.
Ugor-török háborúság,
Rég elvitte a fene,
De múltunk feltárásában
Ránk maradt a neheze.
Nyárutói napsugár,
Boldog Élet-Őszre jár.
Ötvenötödik Nyaram
Lassacskán Múltba rohan.
Nyárutó szent ritmusát
Együtt érzi a Család.
Augusztusi kék egek;
Élek - amíg élhetek.
Nyárutói napsugár,
Boldog Élet-Őszre jár.
Késő esti Nyárutó...
Az Idő vén lomha tó...
Az éjszaka néma vár,
Hajnal-hercegnőre vár.
A Hold öreg ószeres,
Szellem-Múltakat keres.
Jövőnk mindig rossz futó;
Késő esti Nyárutó.
HETVENKILENCEDIK RÉSZ
Végül is nekivágtam. Azzal kezdtem, hogy nyugodtan körbejártam az összes környékbeli házat, és különböző trükkökkel próbáltam előcsalogatni a bátyámat. Hamis káprázatokat keltettem; nappali világosságot, villámcsapást, tüzet. Amikor aztán előtódult a sok megrettent ember, elrejtőztem és figyeltem. Napsárkányt egyszer sem láttam. A harmadik alkalom azonban nyomra vezetett.
Nememet nem váltogatom,
Pedig ez ma módi,
Nekem minden álságosnál
Szebb, ami valódi!
Hogyha férfinak születtem,
Férfiként kell élnem,
Férjnek és Apának lenni
Szent kötelességem.
Nem egyénként kell ülnünk az
Individuum-kincsen,
Senkit sem egy szál magának
Teremtett az isten.
Egyszer a genderséget is
Elviszi a kánya,
Csak néhány hermafrodita
Nyafog majd utána!
Ősziesre fordult
Az idő hirtelen,
Szürke felhő nyargal
Fenn az égi gyepen.
Tegnap száraz volt még,
Ma már csupa latyak,
Szomorkás kis szellők
Sarat dagasztanak.
Hőség-emlékeket
A Múlt szekrénye zár,
Nyárutóra kondul
A ködös láthatár.
Ősziesre fordult
A jelen esztendő,
Tradíció-paplan
Lett újra kelendő.
Míg a hagyományok
Nem vitrinben élnek,
Addig vághatunk még neki
Akármilyen télnek.
Ősziesre fordult
Az idő hirtelen,
Mos bocsátja útra
Kommersz ének - bágyadt ének;
Fújják: média-szirének.
(Régi ének - lelkes ének;
Reményeink addig élnek,
Amíg lelkünkben az Ének.)
Kommersz ének - módos ének;
Élj a piac örömének!
(Régi ének - igaz ének;
A dolgok csak annyit érnek,
Amennyivel szebb az Élet.)
Kommersz ének hazug ének;
Csak anyag van, nincsen lélek.
(Régi ének - igaz ének;
Ameddig van bennünk Lélek,
Addig lesz a földön Élet.)
Egyszer régen,
Nagyon régen...
- Csillag járt az égen -
Találkoztunk
Egy szomorú
Élet-világ-végen.
Egyszer régen,
- Már akkor is csillag járt az égen -
Együtt maradtunk
Talán egy
Kopott faluvégen.
Valamikor
Nagyon régen...
- Nap ült a kék égen -
Együtt voltunk
Valahol
Egy csöndes városszélen.
Egyszer régen,
Vagy talán már
Nem is olyan régen,
Személyeddel
Életembe
Költözött az Éden.
Ezután már
Mindig együtt
Röppenünk az égig,
Augusztusnak közepén
Regényemnek fekszem én.
Idő lombjai alatt
Hűsöl a jövő-csapat.
Vén Nap égi széken ül,
És csak fűt kegyetlenül.
Vadul táncol a meleg,
Forrnak modern nem-hitek.
Tradíció-patakon
Evez vén Jövő-rokon.
Remény hátán úszom én
Augusztusnak közepén.
Kánikula - újratöltve,
Lóg megint augusztus nyelve.
Forrnak a nyitott ablakok,
Szürke ég felhőért makog.
Újra lángol három határ,
Porba tűnt a tegnapi sár.
Repülni tanul a madár,
Múlik,
Múlik,
Múlik a Nyár...
Holt Lét új Életre öltve;
Kánikula - újratöltve.
HETVENNYOLCADIK RÉSZ
A múlt képei egyetlen momentumban egyeztek meg: kivétel nélkül mindegyiken megjelent Szélfarkas valamelyik alakja. Ő volt a különös műsor állandó főszereplője. Megjelent Szélfarkas, hogy aztán valami egészen különös átalakuláson menjen keresztül: lassan, fokozatosan minden alkalommal felvetet Gaius Valerius arcát. A jelenés sohasem szűnt meg addig, amíg Szélfarkas testvérem tökéletesen át nem lényegült a legújabb alakjává.
Szánalmas kánonita
Mű-rongyait rázza,
Amit csak kedvel a köznép,
Reflexből gyalázza.
Hogyha a könyv-abrakot
Nem piacon mérték,
Nem illeti meg "a magas
Irodalmi érték!"
A kánon-irodalom
Kenyerét megette,
Önmagát a lótuszevők
Szigetén feledte.
Szánalmas kanonita
Csak az anyag "áldja".
A "művészet hivatali
Elméletét" rágja.
Poétika megkopott,
Esztétika bandzsa
A költői nyelvezet meg
Drog szülte haladzsa.
Ha a "remekmű" csupán a
Nyelvünket gyalázza;
Olyan vagy nekem...
Olyan vagy nekem,
Mint csillagösvénynek a végtelen,
Mikor
Teremt
A Csend.
Mint hangnak a szó,
Mint testnek
A Lélek,
Maradj meg nekem mindig,
Amíg élek...