Nyári esti pillanatban
A Boldogság lóra pattan.
Boldog-ötvenöt évesen
Vágtat Időn, Földön, Hegyen...
Nyári esti álom-hegyen
Velünk kacag a Szerelem.
Életvágy szent habja csobban,
Nyári esti pillanatban...
Nyár-hajó vitorlát bontott,
Itt a napsugár-sereg,
Feltűntek a távolban a
Kánikula-szigetek.
Töltenek a Nap-tüzérek,
Feltisztulnak az egek,
Vén strandidő-generális
Negyven fokkal fenyeget.
Előbb-utóbb lesz olyan nyár,
Hogy az ember feje fő,
De egyelőre hideg van,
És - szemerkél az eső.
Szenteltessék meg a Szerelem.
Ne engedd el soha a kezem.
Benned az isten mindig velem.
Szenteltessék meg a Szerelem.
Isten elé csak Szerelem áll;
Szent az Élet - profán a halál.
Incselkedő kora Nyár,
Dolgozni, vizsgázni jár.
Tanév végi őrület
Lebeg a világ felett.
Száll az allergia-por,
A jó szándék feje forr.
Incselkedő kora Nyár,
Pazar esti illatár.
A ház gőzölgő flakon,
Verőfény az ablakon.
Fullasztó meleg napok
Sora lágyan toporog.
Őrült hőség - nyárra vár;
Incselkedő kora Nyár.
Fáradt kora nyári estén
Árnyék sóhajt a ház testén.
Sötétség rohamát állja
A körtefa koronája.
Hold csillan a messzeségben,
Csak a meddő Jövő ébren.
Fáradt kora nyári estén
Közös Múltunkat keresném.
Jelenünk velünk a Hegyen,
Közös Jövőnk - bennünk pihen.
Közös álmainkat lesném
Fáradt kora nyári estén.
Számítógép-mizéria;
Új gép -
Új hiba-széria...
Volt hűséges régi gépem;
Megérdemlem -
Lecseréltem...
A sötéten kéklő halál
Naponta többször rám talál...
Számítógép-mizéria;
Gépi kutyakomédia...
Üröm mű-ürömmel vegyül,
Képtelenül,
Géptelenül...
Alapvető vagy banális?
Végzetes,
Vagy triviális?
Ideg-chipős hisztéria...
Számítógép-mizéria...
Atlantida szellem-ulti,
Nem a múlt - a jelen hullt ki.
Tengerfenék, szellem-csárda;
Itt a piros ász is - sárga.
Ami váratlanul múlt ki,
Annak neve itt zöld ulti.
Atlantida szellem-játék,
Színhely: holt téridő-tájék.
Ahol múlt, jövő nincs jelen,
Ott örök halál a Jelen.
Nem háborít tatár, török,
A terített betli - örök.
Atlantida szellem-ulti;
Túlvilági multikulti...
Régen elhagyta a Béke,
Haloványul az emléke.
Szótlan, vértelen fantomok,
Eljövendő Múltnak
Hármas keresztútja,
Hogy melyik vihet Jövőbe,
Azt Isten megsúgja.
Hármas keresztúton
Három távlat éled,
De három közül csupán az
Egyikben van Élet.
Régi boszorkányok
Téridő-tanyája,
Új pusztító elrendelés
Áldozatát várja.
Ha Szeretet nincsen,
Csak a doktrínája,
Dagadtra hízik rajtunk a
Végzet szürke mája.
Családra?
Jövőre?
Vagy látszatra futja?
Előttünk a jövendő Múlt
Hármas keresztútja.
A Kis-Trianon-kastélyban
Örök etikai éj van...
A boldogtalan épület
Rojtos győzelemtől beteg.
Ostoba balítéletek
Zúztak porba becsületet.
Ködös téli éjszakékon
Szellemtől retteg a mákony...
Kehes Trianon-szindróma...
Ördög bújt a koporsóba...
A Kis-Trianon kastélyban
Renyhe, gazdasági Tél van...
Frakkos, gyarmattartó-salak;
Kenetteljes, hazug szavak.
Sunyi, profán haszonlesés;
Vigyorgó sárkányfog-vetés.
Göthös Trianon-szindróma,
Pünkösd áldott napjaiban
Feltámadás szele suhan.
Kékben tündököl fent az Ég,
Jövőt sóhajt a Messzeség.
Békében Rész az Egésszel;
Az Istennel kéz a kézben.
Vad rációk Hitbe hullnak;
Profán szavak elnémulnak.
Friss Remény új kamásliban,
Pünkösd áldott napjaiban.
Mától egy évvel megint öregebb vagy,
Te kicsi Gyöngyöm,
Drága Anikóm.
Egy percre megállsz az idő-hegyen..
Ma nagyon-nagyon szép napod legyen!
Lehet talán még
Sok-sok boldog évünk,
Egymásnak maradunk,
Amíg csak élünk.
Magam adom,
Te magadat adod...
Legyen nagyon szép
Születésnapod!
Felettünk a magas Ég,
Siránkozni,
Panaszkodni
Az Élethez
Nem elég.
Siránkozni,
Panaszkodni
Semmire se lesz elég.
Siránkozni nem elég,
Profán korban,
Profán sorban
A magas Ég
Messze még...
Profán korban
Profán sorban
Minden Élet
Messze még...
Siránkozni nem elég
Isten a Jövő
Pedálját
Fáradtan,
De hajtja még...
Isten a Jövő pedálját
Hajtja még...
Siránkozni,
Panaszkodni
Elcsüggedni
Nem szabad és
Nem elég,
Holnap beköszönt a Nyár,
Forrong a Nap-katlan,
Felhúzott Kikelet-rugó
Júniusra pattan.
Nyár-istennő trónra ül,
Verőfény felette,
Trónját az elmúlt rossz, cudar
Télen építette.
Lehet, hogy rossz előjelek
Akadnak ma bőven;
Holnap beköszönt a Nyár,
Bízzunk a Jövőben!
Hétköznapi esti Béke;
A Szeretet menedéke.
Nap nyugszik távol pamlagon,
Az alkonyat mérleget von.
Álom szárnya finom szatén,
Jövő szunnyad a Múlt ölén.
Jót fiadzik Jó emléke;
Hétköznapi esti Béke...
Népboldogító doktrínák
Hatását nyögi a világ.
Papírra rótt kényszerképzet,
Hogy mit szeretne a végzet.
Fülledt utópia-tudat
Virtuális utat mutat.
Népboldogító doktrínák
Érlelik jövő viharát.
Groteszk ívben adogatnak,
Abszurd válaszokat adnak.
Ész-ficamlott papír-okság
Kötelező szakboldogság...
Akut agyvelő-lumbágó,
Rág a polkorrekt csáprágó.
Népboldogító doktrínák;
Rovarkas lenne a világ...
Ha a világ ide "halad",
Meghal a szabad akarat,
Május végi napsütésben
Remény születik az Égben.
Gyógyulni kezd az esendő,
Járni tanul a jövendő.
Madárcsicsergő reggelek;
Összebújnak szerelmesek.
Langyosan szép alkonyatok;
Erkölcsi világrend ragyog.
A világ borotvaélen;
Május végi napsütésben.
Tán valóban az utolsó idők
Örvényei cibálják a világot?
A nagyvilág -
Műanyag keszkenő...
Most volna tán az utolsó idő?
A jövő már a pokolban pihen?
Nem hiszem...
A zavart elvek korszakában élünk ,
Az alattomosság ma szinte törvény,
A humánum-tehenet megfejik,
Glóriát követel a deviáns,
És lassan már a tisztesség a szégyen...
Polkorrekt szemfedő...
Most volna tán az utolsó idő?
Végleg behunyva az isteni Szem?
Nem hiszem...
Prédikálnak,
Siránkoznak,
Fáradt ének - boldog ének;
Meghitt, csendes esti fények...
Május esti csendes éjben
Pihen a Hold - csendességben.
Élet-játék nem megy babra;
Rövid éj jön - hosszú napra.
Akik álmodoznak - élnek;
Fáradt ének - boldog ének.
Mai nyomott reklám-észnek
Tán nem triviális,
Hogy az Ember sose csupán
Individuális.
Szenvelgő "magánynak" a Lét
A torkára forrna,
Ha csakugyan szál-egyedül,
Csupán maga volna...
Nem elszigetelt az ember,
Mint az öreg medve,
Nincs merő véletlenségből
"A világba vetve".
Akármilyen anyagelvű
Köd-ütegek lőnek,
Múlt-kincsestárunkat át kell
Adnunk a Jövőnek.
Emberi jogok? Csak külcsín,
Egyéni arcfesték,
De lényegben gyökeredzik
Számos kötelesség.
Nagy feladat előtt állva
Kinő az Idő szakálla.
Táncolnak Remények, Hitek;
Magában duzzog a hideg.
Megremeg a kommersz okság;
Ifjú marad a konokság.
Tán még a halál sem árva;
Nagy feladat előtt állva...