Koromsötét februári este;
Vágyainkat az Idő lenyeste.
Minden lélegzetvételünk árva,
Múlandóság köpenyébe zárva.
Ködben kanyarog az idő útja;
Van-e célja, azt csak Isten tudja...
Öregedünk magunkat keresve;
Koromsötét februári este.
Hogy vártad mindig...
Egyre mondogattad,
Hogy egyszer úgyis...
Hogy egyszer mégis...
Hogy egyszer az Életben
Rád talál...
Hiába hitted,
Mindhiába vártad...
Jött helyette
A vén
Lompos
Halál...
Sosem jutott Neked a nyeremény...
Szegény.
Szegény...
Szegény Kisöcsém...
Gyerekfejjel
Bársonyos fűnek tűnik a jelen,
Álmodozni tavaszi éjjelen
A Biztonság maga,
Nyomot hagy testvér,
Anya
És Apa...
Van hová lépni.
Mi a költészet haszna?
A kérdés nyilvánvalóan értelmetlen. A „haszon” szó mai értelme egészen más dimenzióban van, anyagi vagy hatalmi többlet a költészettől nem várható. De ez nem is lényeges. A költészet erkölcsi többletet jelent egy, az anyaginál sokkal fontosabb dimenzióban.
A költészet éppen annyira hasznos, mint amennyire hasznos az ember önmaga számára.
Mi a költészet értelme?
51. Rész
Nézzük tovább, mit írnak. Ők is felteszik az igazi fontos kérdést:
„Az igazi rejtély: volt-e esélye Zrínyi Miklósnak a független magyar királyság létrehozására, lehetett-e ez konkrét, reális célja a megalázó, a nemzet önállóságát szűk határok közé szorító vasvári béke után?
Igen. Zrínyi életének ez a fő kérdése. A halálának is.
Atlantiszi bank-hatalom?
Napjainkra csak - szánalom...
Akárhogyan is számolom,
A végén ugyanazt kapom...
Ha pénzzé vált az Akarat,
Abból ránk semmi se marad...
Atlantiszi bank-hatalom?
Akkor: élet,
Ma: unalom...
Hevert-e bankó halomba?
Akadt-e, aki számolta?
Hitte-e a pénz-halmozó,
Hogy a pénze mindenható?
Atlantiszi bank-hatalom?
Idő partján vén sírhalom...
Atlantiszi papírpénzek
Nem vetnek gátat a vésznek...
Nálunk már bankjegy se bírja,
Február már Tavaszért
Könyörög...
Elmúlik az Egyén,
A Lét örök...
Temetni készülök...
Már napsugárban úszik
A határ...
Előbb-utóbb Mindenki
Sorba áll...
Az Óra körbejár...
Vidám színekre vált
A télutó,
Madarak zengik már, hogy
Élni jó..
De - elnémul a szó...
Február már Tavaszért
Könyörög...
Elmúlik az Egyén,
A Lét örök...
Temetni készülök...
Idő partján bajvirágok,
Az elmúlás mindig álnok.
Szürkében ásít a határ;
Gyásszal terhes a február.
Szürke ködök égig érnek;
Az emlékek tűzben égnek.
Múlt felé mélyül az árok;
Idő partján bajvirágok.
Élt-e Homérosz valaha?
Járt-e Nap felette?
Vagy verselő kedvű Idő
Alkotott Helyette?
Került valaha Homérosz
A Múzsával jegybe?
Vagy műveit "sokan mások"
Szerkesztették egybe?
Szívét-lelkét műveiben
Tán hiába adja,
Sose volt, mert Személyét a
Tudomány tagadja?
A bölcs tudomány időnként
Nagyon bután szárnyal;
Sokan írták az Íliászt,
És nagy fáradsággal?
Híres "homéroszi kérdés"...
Mi a titok nyitja?
Homérosz minden műve a
Létét bizonyítja.
41. Rész
Alapvető felfogásunk is ellenkezik. Parti Nagy úgy véli:
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból. Tán mert annyira atavisztikus, annyira luxusa a létezésnek, hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."
Az idézet nagyon jellemző. Egyetlen passzusával sem értek egyet.
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
51. Rész
A gyakorlatban ezek a „nagy történelmi folyamatok”, meg „nagy összefüggések” többnyire logikai konstrukciók, amelyeknek a múlt valóságához időnként igen csekély közük van. Puszta képletek, amelyek a múltat determinált mértani jellegű folyamattá degradálják. Ez a „folyamat” alkotja az „elmélet” építményét, amelyhez a tényeket igazítják. Ha a tények nem férnek bele a logikai Prokrusztész-ágyba, annál rosszabb a tényeknek.
Vergődnek körben a Szavak;
Még keresik önmagukat.
Tébolyultan, körbe-körbe,
Sorokba nem tömörülve.
Hétköznapi iszonyatok
Fölött kormos füst gomolyog.
Omladék,
Halál,
Temető;
Fanyarul hallgat az Idő...
Örök világ,
Múló napok;
Még ötvenhat éves vagyok.
Múló idő csöndben rezeg;
Néhány nap múlva több leszek.
Szerdán újabb évbe lépek,
Lassacskán múlik az Élet.
Örök világ,
Múló napok;
Férj vagyok és
Apa vagyok.
Péntek esti alvás-remény;
Ma éjjel jót szundítok én...
Ma éjjel aludni lehet;
Kialszom az egész hetet.
A munkakedv újra éled,
Reggel megújul az Élet.
Boldogság apró tenyerén...
Péntek esti alvás-remény...
Februárban hallgatag az Isten...
A vízöntői hideg éjszakában
A Teremtő fejében tán az járhat,
Hogy kell-e még új Tavasz a világnak...
Februárban hallgatag az Isten...
49. Rész
Zrínyi meggyilkolása sajnos beleillik a folyamatba, és pontosan olyannak mutatja az osztrák bürokráciát, amilyen az a valóságban volt. Semmiféle aljasságtól nem riadt vissza, ha az érdekeit látta veszélyben. A cseh rendek eltiprása pedig világosan mutatja, hogy elsősorban mit tekintettek az érdekeikkel ellentétesnek.
A XVII. század Habsburg-ellenes mozgalmai a vasvári béke nyomán robbantak ki. Zrínyi meggyilkolása után a rendek elveszítették bizalmukat a rendszerben.
Vízöntő csillagköpenye
Terül a világra,
Tavasz-Remény mosolyog a
Lombjuk vesztett fákra.
Rügyek pattannak.
A világ
Lassan újra éled,
Sosem lehet olyan tél, hogy
Megszűnjön az Élet.
Hamarosan madár röppen
Tavaszi faágra,
Vízöntő csillagköpenye
Terül a világra.
40. rész
4. „A rókatárgy egy frakkzakó,
nehéz étrend a mellén,
a rókatárgy faggyas, fakó
felhők egy őszi kelmén.”
Következzék a jelenlegi kánon fejedelme. Ebben a témában nem kerülhetem meg Parti Nagy Lajos költészetét.
Ő a jelenlegi hivatalos magyarországi költészeti kánon koronázatlan királya. Hatalmas díjgyűjteménnyel rendelkezik. Minden jelentős irodalmi kitüntetést megkapott, ami csak létezik. Furcsa lenne, ha egy is hiányozna a kollekcióból.
Európa vaksötétben,
Mégis naiv,
Mégis tétlen...
Dogmagépezet zakatol,
Hajdani kerteket tarol.
Cél lett az euró-talmi...
Mintha meg akarna halni...
Európa vaksötétben,
Pénz-mákony varázsködében.
Eszeveszett őrültségek
A piedesztálra lépnek,
Kéjeleg a perverz máris,
Szélsőség lesz a normális.
Európa vaksötétben,
Hamis, virtuális szélben.
Feltámad rossz, ősi vénség,
Sűrűsödik a sötétség.
Recseg-ropog a vén kürtő,
Érlelődik a vérfürdő.
48. Rész
Olyan is akadt, hogy olvasatlanul vágta rá a „szaktekintély” a sertés-mítosz valamelyik ellenfelének írására azt, hogy „semmi újat sem tartalmaz az előzőekhez képest”, és „azokat már mind megcáfoltuk”.
„Száz szónak is egy a vége: harcoljunk történetszemléletünk torzulásai ellen, de a tényeket fogadjuk el tényeknek!”
Így is van. De hol vannak a sertés-mítoszban a tények?