A Csendes Többség
Életet akar,
A napi gondok útján mendegél,
Szeret,
Hisz,
Alkot,
Szép Jövőt remél,
Tolja a hétköznapok szekerét,
S el nem engedi
Az Isten kezét...
Másutt?
Rózsaszín vigyor,
Erkölcsi korom..
Büszke vagyok, hogy ide tartozom!
A Csendes Többségnek
Szent a Haza;
Jöhet bármilyen rózsaszín-brutális,
Vagy behízelgő globál-liberális,
Nyílt vagy
Lappangó pénz-birodalom,
Felvonulhat a Föld ezer bohóca,
Acsarkodhat megannyi martalóca,
Reklámvigyor,
(fordítás)
Hogyan maradna múzsám téma nélkül,
amíg te ihletet lehelsz nekem,
a tollam ékes rímbe fogja végül,
fehér papírra vetve énekem.
Te érdemed, ha számon felfakad,
s megilletődve száll feléd az ének,
akárkit dalra bírhatsz tenmagad,
ha lényed áldoz új erőt hevének.
Dagadjon tízre hát e szép sereg:
kilenc múzsánál több a tíz, azért
ki téged hív, az ajkán méz pereg,
a műve fennmarad, s arat babért.
Amíg a versre múzsa így hevít,
enyém e gond, tiéd az érdem itt!
És az eredeti:
Szepesi Zsuzsanna
A sors falára
Elhamvadt vágyak
üszkös porába
mártom az ujjam,
hogy fekete kormával
lassan felírjam
a sors szürke falára:
engedjen örülni
végre valahára!
Görcsös aggódása
többé ne tépje szét
a megtalált békét,
hétköznapok örömét.
Ne riasszon folyton
a kegyetlen távlat –
szeretteink jövője
talán köddé válhat.
Irgalmazzon a minden
jót nélkülözőknek,
kik vétkesek mocskában
Tavaszi holdvilág
Bíborszínű estén;
Utópiák élősködnek
A Valóság testén.
Fényes Kikeletre
Vágyik test és elme,
Nem kell nekünk se dollár, se
Polkorrekt kegyelme.
Nem fogunk rollerrel
Kanyarban előzni,
Nem akarunk Tavaszunkból
Orwell-mártást főzni.
Tavaszi holdvilág
Bíborszínű estén;
Ideát kell maradnunk a
Katasztrófa-mezsgyén.
19. Rész
Lelkem utcáin bolyongok ma,
s lent a mélyben életem sötét
sorsfolyója bőszen hömpölyög.
Szívem elvadult tájára, tán
már nem téved egy madárka sem,
és többé nem issza vén szemem
naplementék izzó fényeit.
18. Rész
„Aki a művészetről beszél, az meg kell, hogy említse az összes lehetséges funkciót is, amit a művészet ma ellát.”[1]
Fentebb már kifejtettem, miféle funkciói (is) lehetnek a társadalomban a költészetnek. Nem hinném azonban, hogy lehetséges volna számba venni az összes funkciót. Ezek száma végtelen.
Mosolygós Kicsi Anikóm,
Drága Csillagom!
Hosszú évtizedek óta
Az oldalamon.
Miközben a Történelem
Zavartan makog,
Nagyon mélyen, végtelenül
Szerencsés vagyok.
Profán létben múlandóság
Hideg tüze ég,
Legnagyobb kincs a világon
A jó Feleség.
Amíg élek, ahol Te vagy,
Ott az otthonom,
Mosolygós Kicsi Anikóm,
Drága Csillagom!
Réka Lányomnak fontos ez a nap...
Régóta készült rá
Erőn felül,
Tanári munka mellett
Szorgosan.
Minden előjel a sikert ígéri,
Egy harminctagú zenekar kíséri..
Aprócska volt még,
Amikor kimondta:
"Én ezt szeretném!
Mi az?"
Fuvola!
"Vágyom vele a színpadra!
Oda!"
Még nagyobb volt Nála
A fuvola,
S vágyott vele
A színpadra,
Oda..
Könyörtelenül vágtattak az évek,
Az egykori Kislány
Felnőtté érett...
Ma is kezében van
A fuvola,