Ha dallamot dúdol a szél,
Megint remény fakad,
És elpirul a szürke ég,
Mysty Kata:
Életünk
Homokfutás az életünk,
Sok mindent nem érthetünk...
Csupán - tétlenül nézhetünk.
Nyom nyomán lépkedünk;
Sorsunk homok
a szélviharban.
Építjük, s romboljuk
esetten, amíg örvény
az égbe nem emel...
Mysty Kata:
Életünk
Homokfutás
Míg hazatérnem van hová,
Kéken feszül az ég,
S kikacag minden végzetet
A meghitt messzeség.
——-
Míg hazatérnem van hová,
Békés a láthatár,
És lombos kis kertünk ölén
Csábít az illatár.
—–
Mi ketten tán már vénülünk,
Sejtelmesebb a dal,
De huncut szerelmünk bizony
Még mindig fiatal.
——–
Míg hazatérnem van hová,
A csókból csók fakad,
S míg hazatérnem lesz hová,
Ez mindig így marad.
Mysty kata:
Magunk Parnasszusa 2.
/ rövidebb változat/
Lant ékes hangja zengi be
A Parnasszust.
Apollón játéka megigéz, múzsái
Nyomán örök dala kél , s
A táncot járó lenge szél, a
Hegy ormán oly kacér.
Gerincén maszkban áll, és
Nevet Euterpé, bája botlik
A derekán megtörő nap sugaraiban. És
Hogy ontja históriák sorát ! A hegy
Szögletében térdel Polühümnia, kinek
Fennkölt fohásza érted is szól :
Líra az: mély tűzbe hoz,
Bús szavakból fényre visz,
Kénye-kedve játszva ont,
Bő patakként hűs vigaszt.
Líra az: koromba ír,
Szénfekete mélybe húz,
Hogyha kedved ón-nehéz,
Csáberővel lépre csal.
Líra az: ki hős vezér,
Fenn a vártán ő dalol,
Lánglélekben ő lobog,
Szárazon tart puskaport.
Líra az: szeret, remél,
Múzsacsókkal ő tüzel,
Andalít, ha újra kél,
Szerelmünk, éjféli lény.
Sápadt napfény,
Kemény szél;
Januárban
Szabadságra ment
A Tél.
-----
Méltóságos, szép hitek,
Talán mégsem lesz hideg.
-----
Hideg hajnal,
Fényes ég;
Fájdalmasan integet
A Messzeség.
------
Vén ködös felhő-zárvány,
Csapdában a szivárvány.
-------
A meleg sál
Kelendő;
Súlyos felleg fölöttünk
A Jövendő.
-----
Békét könnyez ránk az ég,
Ám a tavasz messze még.
-----
Vén Idő rajzolta át
Hajdani szép mosolyát.
———
Apa volt és katona,
Nem győzhették le soha.
———
István rokona elkezdte,
Ő volt, aki befejezte.
——-
Életre kel, hogyha kell,
Ő sohasem adja fel.
—-
Legendákban lovagol,
Szeret minket valahol.
——–
Álmainkra figyelmez ő,
Drága, örök védelmező.
——
Magyar dalok örök éke,
Lovagoknak példaképe.
——–
Tán messze még a célszalag,
Az Idő vén batár,
S ha valamit nem teljesít,
Majd újra sorba áll.
—
Tán messze még Utópia,
Bolond a ráció,
S ha késni tűnnek napjaink,
Nincs kompenzáció.
—–
Tán messze még a szebb jövő,
Talán csak most fogan,
Megszokta már a vén Idő,
Hogy nélküle rohan.
—–
Tán messze még a rossz gödör,
A végelszámolás,
S a rezgő-mozgó vén anyag
Talán csak látomás.
Tán tébolyult elme torz szüleménye
a lelkemben felsíró féllábú bohóc.
A pingált arcon csorgó fájdalom,
s a tükörképből vigyorgó martalóc.
Az őrültek táncát szaporán járom,
Hetedik rész
A kánonról szólva jó, ha tudatosítjuk: voltaképpen irodalmon és költészeten kívüli szempontokat favorizál. A kánont és a mögötte álló infrastruktúrát fenntartó multinacionális cégek igényei és értékítéletei számos formában kifejeződnek benne.
Olvastam olyan kánonpárti tanulmányt, a létet, az életet, a halált, a szerelmet, és a szeretetet „az élet nagy közhelyeinek” minősíti. Az ember csodálkozik: ha ezek – az emberélet legfontosabb fogalmai – „közhelyek”, aki mi az, ami nem közhely? Mi az, ami fontosabb ezeknél?
Farkas-idő vonyít odakünn,
Szül éhes fattyakat percenként,
A falka türelme tovatűnt,
Kerítve be minket prédaként.
Benn, harcra készülő lelkesek,
Körben ülnek, fonnak karba-kart,
Tűz-tintán pattanó szellemek,
Kiket "vers-hitük" összetart.
Fegyverük nem kard vagy buzogány,
A szó az, mely ennél élesebb,
Ritmusra írt harci tudomány,
Minden haditervnél fényesebb.
Künn acsarkodás, s költőhalál,
Belterjes falka zsoldja bukás,
Benn lélektől-lélekig talál,
Költőink öröksége, ős-tudás.
Egy vége a száz szónak:
Alig több, mint egy hónap.
——-
Pislog az ég; azt hiszem,
Kenyerem javát eszem.
——
Ködben halvány csillagok;
Ötven felé ballagok.
——
Úgy néz a vén Hold le rám,
Mint cinikus veterán.
——–
Gyertyám egyre égetem
Keresztül az éveken.
——
Ködben fáklya imbolyog,
Ne féljetek, még vagyok.
—–
Globalizáló rokon
Mereng csinált romokon.
—-
Protekciós egyedek
Glóriája nyekereg.
Gombolyodik,
Tekeredik…
Múlt-manócskák
Hordják-viszik.
——-
Gyorsan szaladnak a napok;
Lassan ötvenéves vagyok…
——-
Egyik fele
Másik fele
Irigy Idő
Gyorsul vele.
—–
Meredek az Élet halma,
Ránc csak a Halál hatalma…
—–
Gombolyodik,
Csavarodik;
Sors a Léttel
Tusakodik.
——-
A Gombolyag a Homályból gurult;
Nincs Jövő,
Ha semmibe hullt