Csak azt az estét tudnám feledni,
mikor a kopott macskakövön fekve láttalak,
amikor utoljára éreztem, hogy együtt vagyunk.
Ahol döbbenten álltam és bizakodva
vártam a jótékony ébredést,
ahol távozó lelked már szelíden szólt,
és a kimondatlan szó is simogatott.
ahol Angyalföld hajtott fejet előtted,
és angyalok vigyázták léptedet.
Megtört csend
A vágy egy mozdulattal letépte blúzodat
mely tétova markomban árván hevert
Mikor Párizs utcái még üresek,
akkor járok én ott, a leselkedő,
egy senki, pusztai semmirekellő,
ó város, benned szánalmat keresek.
De, költőd lennék, ha meghallod szavam...
Vegyél be, szívj magadba, és ne vess ki,
T Ü K Ö R C S E R E P E K
Munkában megfáradt,reszkető kezekkel
Öblösödnek a terek,
Napok rövidülnek,
Szárnyaszegett tegnapok
A lábam köré gyűlnek.
Fényesre kopik a múlt,
Vak feledés csörtet,
Doktrínába zárt képzelet
Rozsdás láncot csörget.
Öblösödnek a terek,
Napok rövidülnek,
Komolytalan lázadások
Sírba szelídülnek.
Magyarhonban este van,
Kedvesem karomba’,
Az ölelés sátrán túl
A vén puszta goromba.
Tágulnak a Mindenek,
Szűkül a szerencse,
Lennék fűszeres pultján csengő,
Hangja, tenyérrel ütvén, zengő,
füstje pipának, édes, bomló,
hölgyek illata, lágyan omló,
pulton koppanó régi pengő,
dobon bőrfedő, gyorsan pergő,
csapból serkenő sörben komló,
Tündér szólt hozzám, firtatva,
olvasmányim közt kutatna.
Élmény- s emlékpolcok közt matatva
mondom hát neki: jó Tündérilonám,
kedvedért lefújom a port, le én ám
ama polcmélyre bújt agyfiókról.
Délutáni alvás után kábán pislogok; hol, ki és miért vagyok?
Mintha nem e világról tértem volna nyugovóra...
emlékszem, kapitányként szálltam jégtörő hajómra!
Tegnap és ma
Kamasz vagy...
mondod.
Rendben.
Vizsgáljuk ezt meg
csendben.
Lázadsz ellenem.
Apád vagyok,
Szerinted meg
magam vagyok
a rend.
Jól van, legyen úgy,
legyen Rendetlenség.
(De lehet még
Engedetelenség,
Ösztönösség,
meg sokféle
más Ság és Ség.)
Holnapi naptól
(pláne, csak azért is)
valamilyen
Ség-ben
(vagy Ság-ban)
élnék tovább én is.
Novemberbe lép az év,
Pihen a folyami rév.
Tompa fényű novemberben
Fényről álmodik az ember.
———
Kicsi otthon, kicsi ház,
Jókedvű füst koronáz,
Álmunkra és reményünkre
Kis tűzhely vigyáz.
———-
Novemberbe lép az év,
Gubán szunnyad a hírnév,
Tompa fényű novemberben
Hírről álmodik az ember.
——–
Eső hull a betonra,
Szürke felhő hegyorma
Úgy feszül a fejünk felett,
Mint hatalmas vitorla.
———
Novemberbe lép az év,
Mentsd át magad a jövőnek,
történelem lapjain ne széljegyzet legyél,
magyarul írj és beszélj!
Andante:
Tető alatt csillagokat látok,
hej de babám, szép az élet, lájkold!
Magányomban jó borom kibontom,
egy laptop és egy pohár kivel a nedűt megosztom.
Facebook vala magányom oldója,
ország-világ bánatom kacagója.
Gyere pohár, s te itóka,
eszem helyett iszom lész a ma esti móka!
Affettuoso:
Yin
Felesleges percekben mérni a végtelent,
tévedés szavakban keresni a szerelmet,
hiábavaló mosolyt hazudni,
szégyellve az őszinte könnyeket,
ha csupán egy villanás az életed.
Itt és most.
Kovács Andrea
Yang
Pillanat a végtelen
Szóból szó a szerelem
A hazug mosoly őszinte
szégyen az arcodon
két sötétség közt élsz Te is
Itt és most
F.Tóth Benedek
2009. március 13.
Újabb tavasz, nem tudom hányadik,
Elér tán a végtelen számokig,
Kezdés újra, örökkön előre,
Ifjú gidaként kapok erőre,
Téli sebekre hűs patak vize,
Lendít átal gyors paták ereje,
Illatos mezőre széna csábít,
Suta szemedben szerelmed látszik,
Maradnék melletted örök társként,
Agancsunk tartana erős zárként,
De távcsőben látszanak pettyeid,
Orvvadász golyó gyorsan leterít.
Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő;
Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.
———
Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből;
Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.
——–
Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú;
Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.
——–
Hibbant jóslat a végét jelzi a kerge világnak;
Vénasszonyfecsegés nem hoz a Földre halált.
———-
Nem maja próféták tudják, hogy hol jön a vége;