Amíg van,
Addig kéne megbecsülnünk.
A mostani alattomos időkben
Könnyen vész el,
S nem kapjuk sose vissza.
Amíg csak vagyunk,
Élnünk kell vele,
Szabadság nélküle
Nem volt, és nem is létezhet
Soha.
Sokan akarják tőlünk megszerezni,
Ellopni,
Elperelni,
Csalni,
Csenni;
Ha sikerül -
A piacról nem tudjuk visszavenni...
Őseinktől örököltük,
Ükunokáinktól vettük bérbe;
Élnünk,
Tennünk,
Dolgoznunk kell érte.
Szigetvár alatt az egyre ingerültebb Szulejmán szultán az összes fogságba esett magyar katonát kivégeztette. Az idő fogyott, a veszteségek növekedtek, az agg uralkodó egészségi állapota egyre romlott. Szulejmán lassan kezdett rájönni, hogy élete utolsó hadjáratán nem fog eljutni Bécsig.
Ezért egyre ingerültebb lett.
Körtefa lombjai alatt
Hullámzik a Nyár,
Távolba szakadt emlékek
Raja hazajár.
Most is felkacag valahol
A régi patak,
Valahol most is perzselnek
A régi nyarak.
Valahol a Múlt és Jelen
Csak együtt kerek;
Valahol még várnak ránk "a
Régi istenek".
Körtefa lombjai alatt
Pancsol a Jelen,
Jövő-kölykök hada táncol
Távol, kék hegyen.
Büszkén nyújtják a Nap felé
Lombjukat a fák,
Nyár-derűvel töltekezik
A fáradt világ.
HARMINCHATODIK RÉSZ
Eszmefuttatás
Újra meg kell szakítanom a visszaemlékezések áradatát, mert a könyv szerkesztése közben ismét fordult a világ sora, Allah újabb próbatételeket mért ránk.
A kereszténység mételye ismét felütötte a fejét, a lázadó magyar szellem újra dacol az igazsággal, Madzsarisztán sokat szenvedett földjére megint vér ömlik. Tiszta lelkű iszlám hívők szenvednek és halnak meg az igazságért.
KÉTSZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ
„Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”
Nézzük újra:
„Hazám, kiírtam már magam,”
Profántól profán telik,
A Lét: csupa bendő,
Profán szemmel költséges a
Megszentelt Jövendő.
Profán lét törvényeit
Profán lélek rejti,
A világot véletlen, meg
Holt anyag teremti.
Futóhomok a profán,
Holt fa korhadt ága,
Vele jár a hétköznapok
Szikkadt sivársága.
Profántól profán telik,
Elsorvad a Lélek,
Önmagát számolja fel a
Profánban az Élet.
HATVANEGYEDIK RÉSZ
Sokkal később, egy másik alakban találkoztam Farkasasszony egyik leányának dédunokájával, aki őt még személyesen ismerte. Egykori kedvesem rendkívül magas kort ért meg. galambősz hajú, kedves, vidám idős hölgy lett belőle. El nem múló tisztelet övezte. Megnyugvást talált népes családja körében, és a bölcsesség derűjét árasztotta maga körül. Aggódó figyelemmel vigyázott övéire, de sohasem zsarnokoskodott felettük.
Vers az Élet,
A halál meg:
Próza;
A sátán csak a holt anyag
Póza.
Dal,
Zene -
Az Öröklét vetése;
A Ritmus meg
Isten szívverése.
Álom
Tartja a világot
Ébren;
Az anyaghit -
Kujtorog a Létben.
Vers az Élet,
A halál meg:
Próza;
A Költészet
Isten szent bohóca.
Veszedelmes dolog csak papíron élő doktrínákra hagyatkozni a valóság ellenében...
----
Amikor Poroszország háborúba keveredett Napóleonnal, az elbozakodott porosz tisztikar elképesztően lenézte a franciákat. Nagyképűen fitymálták a francia hadakat, és a napóleoni hadvezetést, és egy csoport krakéler porosz katonatiszt a berlini francia nagykövetség küszöbén köszörülte a kardját.
Kánikula-asszonyság
Lépett a színpadra,
Nyár-Színházban ősidőktől
Ő a primadonna.
Jól sikerült belépő
Pogány tűzben égve;
Izzad már a primadonna
Lelkes közönsége.
Egyedi mutatványa
Természetjog-védett;
Színésznő vetkőzteti a
Színpadról - a népet.
Kánikula-asszonyság,
Tűz-rúzsos a szája,
Hőséget lebeg felettünk
Tűzvörös szoknyája.
Negyven fok meleg tükrében
Önmagát szemléli,
Fölényét télre, esőre
Sohasem cseréli.
Megyek tovább a versben:
„Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?”
Ez a következő etap. Ez sem váltja meg a világot.
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Értetek örömtüzek égnek.
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Vége a kishitűségnek!
Azt dalolja újra a hazai szél,
Nem vagyunk rosszabbak senkinél!
Mindenkit tisztelünk,
De hasra nem esünk.
Egész Múltunk, Hagyományunk
A szemünkben ragyog,
Amíg csak magyar szív dobog:
Hajrá Magyarok!
Hajrá, hajrá Magyarország,
Hajrá Magyarok!
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Az Isten éltesse a virtust!
Hajrá Fiúk!
Hajrá Fiúk!
Együtt daloljuk a Himnuszt!
Ötvennegyedik nyaram
A tükörbe réved;
Itt zápor, ott kánikula -
Amilyen az Élet...
Ráncosodik az Idő,
Látszik a kor rajta,
Bár munkakedv, lelkesedés
Néha még takarja.
Tán homályos a tükör,
Tán nem elég érett;
Nem mutatja az elszelelt
Ötvenhárom évet.
Ötvennegyedik nyaram
Ring az Idő hátán,
Nincs irigyem, ellenségem,
Legfeljebb a sátán.
Sok fogyasztást, nagy utazást
Nem hozott az Élet,
S anyagi gazdagság nélkül
Ér majd egyszer véget.
HATVANADIK RÉSZ
Pokolian hosszúnak éreztük a várakozást, pedig semmivel sem tarthatott tovább egy félóránál. Hamarosan megpillantottuk a kócos hajjal és álmos szemekkel közeledő, dühödt Nagyasszonyt a három kis harcoslány kíséretében. Még a motyogását is hallani véltük.
Minden napra egy vihar,
Vagy több is talán;
Ázottan kucorog a Nyár
Felleg-palotán.
Roskadoznak az egek,
Vad zápor kopog,
Villámháborút zúgatnak
Ronda viharok.
A rövid szünetekben
Tűz a Nap heve,
Hogy aztán újabb zivatar
Dördüljön bele.
Minden napra egy vihar,
Közben süt a Nap;
Gyúlékony személytelenség
Könnyen lángra kap.
Jótevő a személyes és
Résztvevő Jelen;
Nem idegen a sátán, csupán
Személytelen.
(Életkép a múltból)
Ezerkilencszáz-hatvanhatot írtak, perzselően forró júniusi éjszaka volt. A nagyközség faluszéli, kövezetlen utcájában már egyetlen villany sem égett. Az utcai lámpák gyér fényében látszott, mennyire sokat fejlődött ez a rész az utóbbi években: szinte minden házon munka volt; festés, burkolás, tetőjavítás. Az utca végén kilenc új családi otthon is épült egyszerre; egyforma kockaház mind. Erre az egyfélére adtak ki annak idején építési engedélyt.
Az oroszországi hadjárat után Napóleon európai hatalma összeomlott. A császár ezt nem volt hajlandó tudomásul venni. Saját felelősségét sem értette meg.
- Elvesztettem kétszázezer embert! Na és? Jó, abból százezer francia volt, katonák a javából, azokat sajnálom. De a többi? Azok csak olaszok, hollandok és lengyelek voltak! Meg főleg németek! Mit nekem kétszázezer ember!
Napóleon nam hajlott a békekötésre.
- Esküszöm önnek, hogy a császáruk elvesztette a józan eszét! - mondta Metternich Bessieres marsallnak egy sikertelen tárgyalás után.
Amíg van Szerelem,
Szent Öröm
És Munka;
A halál fekete napja
Nem süt a hasunkra.
Szerelemhez féltőn
Simulnak az évek,
Szeretet, tevékenység és
Helytállás az Élet.
Szerelem és Munka,
Mint két puha kelme,
S Gyermekeinkben él tovább
Az Élet Értelme.
HARMINCEGYEDIK RÉSZ
BBC
2015. október 6.
18 05
MŰSORVEZETŐ:
A következő telefonáló Mr. Kevin Ferguson Gloucestershire-ből. Melyik városból?
NÉZŐ:
Maradjunk annyiban, hogy Gloucestershire-ből.
MŰSORVEZETŐ:
Rendben van, Mr. Ferguson. Parancsoljon, hallgatom!
NÉZŐ:
KÉTSZÁZHATVANADIK RÉSZ
„mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.”
A Költő érezte, hogy az előbbi sor után felettébb nehezen folytatható a vers. A probléma áthidalását a költészet szakmai-technikai kérdéseihez való fordulásban látja. Fentebb is volt már ilyen megoldás, csak kisebb terjedelemben.