lnpeters blogja

Lassan múlik a vasárnap,
Újabb nehéz napok várnak...

Sötétedik a láthatár,
A temető halottra vár.

Külön világ minden bokor,
A szél fellegeket sodor.

Lassan múlik a vasárnap,
Nagyapja por a sárnak.

Nő a Múlt, fogy a Jövendő,
A Remény csak piros kendő.

Jó tervek maradnak félbe,
Ballagunk tovább - a Télbe.

Lassan múlik a vasárnap,
Hétfő szelei grasszálnak.

Lelkünket csendben átjárja
Az Ősz lanyha muzsikája.

Ősz-fantomok halkan járnak,
Lassan múlik a vasárnap.

Októberbe ért az Élet,
Bágyadtabbak a Remények.

Az arany csak fényes bádog,
Életszerűbbek az Álmok.

Szent hétköznapi Jók, Szépek;
Októberben szép az Élet.

Októberbe ért az Élet,
Leginkább - Miattad élek...

Egyedül a Lét leteper,
Párosan meg - édes teher.

Férfinek nő - nőnek férfi;
Szeretni, nemzeni, élni...

Októberbe ért az Élet,
Mind rövidebb napra ébred.

A félelem időt metél;
Egyre közelebb jön a Tél.

Nemlét csábít néma csöndbe,
Isten - itt fogna örökre.

Kesernyés, vén alkonyatban
Égre száll a füst,
A Nyár Élet-zöldet hordott,
Az Ősz - színezüst.

Visszanyeri a hatalmát
Felettünk a szél,
Elfeledett Kezdetekről
Bús nótát mesél.

Színezüst Ősz,
Színezüst Ősz,
Sok kis öröm
Nagy bánatot legyőz.

Felleg borul a világra,
Mint egy öreg üst,
Szürke napok, szürke álmok,
Minden színezüst.

Sáros pocsolyákban úszva
Vénül a határ,
Öregszik a föld, az ég, a szó,
A napsugár.

Színezüst ősz,
Színezüst ősz,
Múlt-banya
Káposztát főz.

Október, vén bonviván,
Lohol a Remény után.

Rikácsolnak ősz-dobok,
Sunyi felleg gomolyog.

Fonnyad sok kerti virág,
Háborúval játszadozik
A világ.

Október, vén bonviván,
Fáradt, ősz és - karakán.

Sosem a halál erős,
Csak a világ eszelős.

Csökönyös a talpbetét,
Úgy tűnik, hogy Európa megunta
Az életét.

Október, vén bonviván,
Fejét csóválja talán.

Zörögnek, akár a mák,
Az ügyetlen doktrínák,

Európa vén szamár,
Szenilis naivitása
Világtalan és
Sivár.

Aranytányér
A Nap túloldalán...
Isten könnye
Abban gyűlik talán...

Talán,
Talán...
A Nap túloldalán...

Remény haldoklik
Őszi éjszakán,
Majd feltámad
A Nap túloldalán...

Majd feltámad
A Nap túloldalán...

Ködtócsa Európa alkonyán...
Majd eloszlik
A Nap túloldalán...

Majd eloszlik
A Nap túloldalán...

Békés Jövő
A Nap túloldalán..
Egy szép napon majd
Ideér talán...

Talán,
Talán...
A Nap túloldalán...

Nyirkos eső szemereg,
A világ poshadt-kerek,
Csüggedt tócsák gödreiben
Cinizmusok fürdenek.

Október - esők hona,
Recseg az ősz-harsona,
Nyár-tagadók árkaiban
Szürke köd a vacsora.

Szegény ember - ingyen fél,
Az igazság halkan él,
Kertek alatt gyülekezik,
Készül már a Tél.

Nyirkos eső szemereg,
A világ poshadt-kerek,
Csüggedt tócsák gödreiben
Cinizmusok fürdenek.

Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Sírig tartó házasságban,
Dolgos öregségben.

Egy negyedszázadnyi boldog házasságot
Derék papja által
Isten is megáldott...

Gyönyörű Családdal,
Munkában,
Erőben;
Boldog ember vagyok - hiszek a Jövőben.

Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Munkában,
Szent Boldogságban,
Teremtő erőben.

Dollárvégzet-horda a profitját várja,
Azt hiszi, hogy a Jövendő a farkát csóválja...

Hiszek a Jövőben,
Hiszek a Hazában,
Hiszek Magyarország integritásában.

Csendes dallamot búg az ősz-fagott;
Negyedszázada várjuk e napot.

Október,
Napfény,
Színes levelek;
Kortalan Létünk felettünk lebeg.

Finom színpompás októberi fák;
Talán mindig szent marad a világ...

Minden mosolyban Isten lakozik,
Megáldja, ami összetartozik.

Az Ősz a meghitt emlékek hona;
Vár minket Sarkad kicsiny temploma...

Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.

A néhai forró Nyarunk
Alig néhány hét alatt
A Múlt kútjába hullt,
Azóta már emléke is
Rojtosra
Fakult.

Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.

KÉTSZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ

Fentebb már láttuk, miféle művek születnek a kánonban. Ennek ellenére a kérdés érvényes.

Születhetnek-e egy ilyen rendszerben valódi remekművek?

Természetesen születhetnek, hiszen remekmű minden helyzetben létrejöhet.

Csakhogy…

A rendszer nem támogatja a remekművek létrejöttét. A kánon maga az intézményesített kontraszelekció.

"Fennkölt elvek"
Kényes-fényes serege;
Zsarnokságba,
Pusztulásba vihet minket
Ízibe'.

Papírszáraz,
Élhetetlen mandalák;
Csörögére szárad majd ki
Miattuk
A nagyvilág.

Mindig újabb
Kenetteljes változat;
De - boldogsághoz nem vezet
Soha
Emberáldozat.

(Óc,
Póc,
Kenderkóc,
Mérges végzet-góc,
Ha nem fogad szót a Haza,
Elmegy a bohóc!)

HETVENEDIK RÉSZ

Vérszomjasan rontottak elő a bokrok közül, hátracsapott fülekkel, hörögve, morogva, kaffogva, vicsorítva, mint vérre ácsingózó alvilági kutyadémonok. Rettenetesen megtermett, ocsmány ábrázatú, nagy randa dög valamennyi.

Szabad ésszel, kevés pénzzel
A Remény sohase vész el.

Legyen - akár több, kevesebb -,
Olyan, amilyet szeretek.

Ha több a "kell", mint a "lehet",
Úriasan mondok - nemet.

Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat merészel.

Fogy a haj, pereg az idő,
Mégis mindig akad erő.

Letesszük a Lét poharát,
Ha jön az Utolsó Barát.

Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat átvészel.

Nem a szegénység, vagy bőség,
Hanem csak a felelősség...

Legyen akár "nem", vagy "igen",
Támasza Lélekben legyen.

Szeptemberi halvány fények;
Nem a lármában a lényeg.

Még makacsul zöld levelek;
A világ örökké kerek.

Keserves, csípős hajnalok;
Nem az Élet, ami balog...

Szeptemberi halvány fények;
Gonosz ellenében élek.

Posvány hiába hőbörög,
Csak az Igaz - ami örök.

Isten nem robottervező;
Nem releváns a túlerő.

Mindig a Lélek a lényeg;
Szeptemberi halvány fények...

Még életben van a Béke,
Bágyadt Ősz a menedéke.

A halál gyomra már korog.
S még élnek az áldozatok...

Ráncos dollár-gnóm kavargat
Pénz-katlanban - borzalmakat.

Még életben van a Béke,
Most, amíg él,
Óvni kéne!

Óvni kéne,
Óvni kéne...

Hagymázas őrült terveket
Az Idő semmibe temet.

Olyanért ne folyjon több vér,
Ami száraz füttyöt se ér.

Még életben van a Béke,
Van értelme tenni érte.

Kezed kezemben, amíg élek,
Kezem Kezedben, amíg élsz,
Amíg Te vagy nekem - remélek;
És amíg én vagyok Neked - remélsz...

KÉTSZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Mert van tovább is.

Ha a kánon határozza meg, hogy mi tekinthető az általa lírai műalkotásnak nyilvánított versben értéknek, akkor lényegében nagyon közel került ahhoz, hogy

                                               ↓

Lényegében azt is eldöntheti, hogy voltaképpen mi áll a versben. Azaz: azt lát a versben, amit akar. Nem számít, ha a mű maga az értékelés által állított elemeket nem tartalmazza…

Túl az időn
Kis kunyhóban,
Isten ráncos öreg mécse ég,
Kékesfeketén ásít az űrbe ott
Az Ég...

Minden idő
Elmúlóban;
Halott-fehér anyag-hóban...
Minden idő elmúlóban...

Messzi Múltban,
Köd-jövőben;
Bölcsőben -
Vagy temetőben...

Túl az Időn
Kis kunyhóban
Borozgat a vén Történelem,
Elszalasztott alkalmakról fecseg
Szüntelen.

Túl az Időn,
Túl a téren,
Túl minden rekedt miérten...
Éjfekete jegenyefa áll,
Törzse alatt
Dúdolgat
A közönyös halál...

Fáradt napon, késő este
Tompa ég halálra lesne...

Homály gyűlik kopasz hegyen,
A hallgatás - istentelen.

Hideg sötét árnyak alatt
Múlttá válik a Pillanat.

Remény Születést keresne...
Fáradt napon, késő este...

Könnyhullató őszi napon
Sáros lesz a beton-vadon.

Jövő sarjad remény-magon,
Caplat a vén Idő - vakon.

Fáj az ősz valahol nagyon -
Könnyhullató őszi napon...

Könnyhullató őszi napon,
Könnyhullató őszi napon...

Könnyhullató őszi napon
Jelen kopog az ablakon.

Holt szükségszerűség oson
Virtuális kultúr-nyomon.

Nemhit térdel jövő fagyon;
Könnyhullató őszi napon.

Könnyhullató őszi napon,
Könnyhullató őszi napon...

Könnyhullató őszi napon
Merengünk egy pillanaton.