Zene száll
Fuvola hangján;
Bach,
Utána
Hacsaturján...
Mint mese,
Vagy éber álom:
Színpadon
A Kicsi Lányom...
Az összes huszonnégy éve
Épül bele a zenébe...
Száll a zene,
Szól a zene,
Szíve-lelke
Benne,
Benne...
Szálljon,
Szálljon,
Mindig szálljon...
Zenéd,
Lelked,
Kicsi Lányom...
Rád
Zene, meg
Öröm várjon;
Boldog legyél,
Kicsi Lányom!
Hideg télben hideg ének;
Álmaink az égig érnek...
Jég szorítja a világot,
De a Remény ma is - áldott.
Csontig fagyasztó zegernye;
A Múlt mára - szikkadt pernye...
Hideg télben hideg ének;
Anyagelvek jégben élnek.
Téli Föld repedve forog,
Rossz entrópia vigyorog.
Jégbe fagy az Isten szava,
Hull a realitás hava.
Hideg télben hideg ének,
Tornyosulnak ránk az évek.
Hidegednek újabb telek,
Felnőtt lett már mindkét gyerek.
Sátánbohóc időt kapál,
Célkeresztbe néz a halál.
Május 12.
Le Matin
Rendőrségi hír
Kérjük, jelentkezzenek mindazok a személyek, akik bármilyen információt nyújthatnak a május 7-én Pulnoy (Lorraine) közelében talált megnyúzott férfi holttestről, az áldozat személyéről, vagy a bűncselekmény körülményeiről.
A nyomravezető számára a Francia Köztársaság belügyminisztere 50 ezer euró pénzjutalmat ajánlott fel.
Május 12.
20 42
Mintha itt sertepertélne
Most Holle anyó,
Mint régi szép képeskönyvben,
Úgy esik a hó...
Szertartásosan ürül ki
Az égi kehely,
Függöny módjára hintázik
Millió pehely.
Szép, parádés, nagy pelyhekben
Gomolyog a hó,
Festőt hívogat a látvány,
Vászonra való.
Sznob ítésznek nem ízlik, mert
Nem elég profán,
A varázslatos fehér kép
"Giccses" is talán.
Aki őszintén szeretni
Bárkit képtelen,
Azt hiszi, nem is létezik
Igaz Szerelem.
Lompos, nyegle téli szél,
Bolond, aki sose fél.
Gonosz doktrína terem
Jelenrágta flaszteren.
Szétoldódik múlt-köteg,
A sok egyén - csak tömeg.
Lompos, nyegle téli szél,
Nem Isten, aki henyél.
Nem rémálom - valóság...
Ördög hordta széjjel;
Szörnyű csattanás riasztott
Álmunkból az éjjel...
A román hölgy elaludt
Éjjel a volánnál;
Álomban a sunyi sátán
Katasztrófát kántál.
Álmosan csak az vezethet,
Aki nagyon dőre,
A kocsiban ült a férje,
Meg a csecsemője...
Nem rémálom - valóság...
A butaság: járom;
Szörnyű csattanásba torkollt
Múlt éjjel az álom.
A Dacia Sandero - mert
Aludt a gazdája -
Átfutott a túloldalra,
Onnét a padkára.
Még szokjuk egymást,
Mint új szeretők....
Még szokjuk egymást,
Mint vén tó fenekén
A kavicsok,
De az összhang
Napról napra
Nagyobb.
A váltón már otthonos
A kezem,
Végre kocsim lett
Nekem.
Másoknak ez régen természetes,
Nekem nem az,
És nem is lesz soha...
Ötvennégy évesen
Az első autómat vezetem...
Köszönöm,
Istenem!
Repedezett, szürke síkon megyünk,
A szélén
Nyárfa,
Csalán,
Laboda...
SZERDA
Május 12.
13 45
Durham
Anglia
Füstkígyó ádventi égen,
Dehogy fent - bennünk
Az Éden.
Istent csak ostoba okol,
Minden ember menny - és pokol.
Jót csak magunkból adhatunk,
Az Üdvösség - magunk vagyunk.
Füstkígyó ádventi égen,
Jövő áll a faluvégen.
Vagy magunkra nőni hagyjuk,
Vagy szelíddé simogatjuk.
Füstkígyó ádventi égen,
Dehogy fent - bennünk
Az Éden.
Megérkezett fagy-diktátor,
Didereg a világ-sátor.
Spórol még a fényes hóval,
Beéri a zimankóval.
Reménytelenség ás vermet,
Borúlátás jéggé dermed..
Vén, mogorva fagy-diktátor,
Körülötte híg köd-tábor.
Ránk terül, mint gyilkos lepel;
Polkorrektet nem követel.
Ádventi estén
Fagyos a világ,
Öreg házak dorombolnak,
Mint ó kabalák.
Év vége felé
Elszunnyad a rét,
Magunkon érezhetjük még
Az Isten kezét.
Rakoncátlanul
Röhög az Idő,
Bízik benne, hogy a Múltnak
Egyszer szárnya nő.
Ádventi estén
Hideg Hold ragyog,
Örömódát gyakorolnak
A kerti fagyok.
Téli varázslat
Halkan muzsikál,
Sok mogorva pesszimizmus
Fagy-glédába áll.
Vén sunyi csöndben
Hallgat a sötét,
Reálpolitika vívja
Az ördög pörét.
1663-ban Érsekújvár kapitánya, Forgács Ádám éppen elkeseredett küzdelmet vívott a várat ostromló török túlerővel. A császári főparancsnok, Raimondo Montecuccoli, akinek a bajban lévő vár segítségére kellett volna sietnie, a Csallóközben különféle methódikus hadmozdulatokkal szórakoztatta önmagát, és esténként sohasem felejtette el megcsodálni a térképen tulajdon csodaszép meneteit.
A Boldogság - talán csak Felelősség...
Felnőttség dolga, meg kell érni rá,
Az "önbeteljesítő" kamaszkorból
Éretté válni,
Szeretni tanulni...
A Felnőttkor nem anyag,
Hanem Lélek...
Felelőtlen kamasz-tempók helyett,
Élni,
Szeretni kell
A Életet.
Szent a felnőttkor...
Nem hetyke villanás,
De éltető, szelíd tűz,
Mindhalálig...
Már nincs profán,
Minden - valami más...
Több nincs felesleges, nyegle öncél,
Nincs időtöltés,
Nincs játszadozás.
Téli szél-keresztség,
Sálat venni tessék,
Ádventet hoztak nekünk a
Hosszú téli esték.
Jeges, vad szelekkel
Érkezik december,
Szeretetbe, emlékekbe
Öltözik az ember.
Kopaszon aggódnak
Még az öreg fák is,
Fogát csikorgatja a Tél,
A vén liberális.
Téli szél-keresztség,
Fűtött jelen-esték,
A propaganda-jövőről
Mállik már a festék.
Kamasz-emberiség
Bambul fel az égre,
Már nem kéne játszadozni,
Fel kell nőni végre!
Uballit háza - I.
„Egy Föld, egy birodalom, egy király”
(regény)
(A cselekmény és a szereplők kitaláltak, de a veszély valódi.)
(Megjelent e-book formátumban, 2010-ben)
PROLÓGUS
Április 24.
14 20
Nonnevitz-től északkeletre
Rügen-sziget
Németország
—Merre van a holttest?
—Bent a házban, főfelügyelő úr! — a fiatal rendőrtiszt a bükkfacsoport mögött rejtőző alacsony épület felé intett.
Hideg este árnyékában
Didereg a Múlt,
Hosszú a Tél annak, aki
Élni nem tanult.
Borostásan fagyoskodnak
Kócos nemhitek,
A világba belevetve
Kacag a hideg.
Anyagvilág főtörvénye
Tudja a helyét,
Zsörtölődik a sarokban
A néma sötét.
Hideg este árnyékában
Fázik a Jövő,
Akad-e még tovább élni
Majd elég Erő?
Zavarja-e létünket a
Végzet-hárpia?
Lendületet vesz-e még a
Negentrópia?
Szükségszerű lesz-e, ami
Csak istentelen?
Hideg este árnyékában
Hallgat a Jelen.
Őszutói alkonyatban
Ezer fáradt pillanat van.
Lombjuk vesztett tölgyek felett
Szunyókálnak a fellegek.
Alkonyatra bánat tapad,
Az év lassacskán elapad.
Őszutói alkonyatban
Nosztalgia zárja pattan.
Mint félszeg régi vendégek,
Melegednek az emlékek.
Ködbe vesző távol hegyek
Titkos folyamot rejtenek.
Köd-hegyekben álom-erdő,
Ott örvénylik a Jövendő.
Fantom-vizek habja csobban
Őszutói alkonyatban...
Profán világ-rengetegben
Kis vályogház rejteke;
Számomra és a Számodra
Itt a világ közepe.
Fényes, meghitt nyugalomban
Telnek itthon a napok,
Nagy öröm, ha hosszú esték
Végére itthon vagyok.
Berzenkedhet odakint a
Kánikula, vagy a hó,
Itt lakik a jó közérzet,
És velem van Anikó.
Profán világ-rengetegben
Szent otthonunk, kicsi ház,
Itthon, a világ közepén
Ránk Isten maga vigyáz.
Novemberi vasárnapon
Soraimat fontolgatom.
Ömlik a bánatra leső,
Rossz, nyomorúságos eső.
Csöpörög lármás sejtelem,
Tócsákba gyűlik a Jelen.
Novemberi vasárnapon
Ködfátyol az ablakomon.
Az üvegen vízcsöpp-kéreg,
Dideregnek a Remények.
Sóhajtanak dermedt Hitek,
Háztetőn táncol a hideg.
Novemberi vasárnapon
A Múltamat lapozgatom.
Mesés-vidám a Múlt nagyon…
Novemberi vasárnapon…