lnpeters blogja

Március idusán
A Múltunkba nézünk;
Sok élőnél elevenebb
Szellemet idézünk.

Zord, hideg Tavaszban
Zajlanak a Múltak,
Jeges árban fuldokolnak,
Vagy a mélybe hulltak.

Büszke Magyarságunk
Cafatokra tépve,
Ha a Múltunk meghal, mi sem
Maradhatunk élve.

Március idusán
Jelenünkre nézünk,
Most illik boldognak lennünk,
Mivel hogy most élünk.

Nem külső körülmény,
Pénz, vagy végzet árja,
A Boldogság a független
Emberlét csodája.

Petőfiék egykor
Élni, tenni mertek;

Kifordítom-befordítom,
Bár csak bunda a bunda,
De egyiknek bazilika,
Másiknak meg rotunda.

Huszonegyedik századi
Fül gyakorta félrehall,
Köszönő viszonyban sincs már
Egymással jobb, meg a bal.

Önmaga számára mindnek
Önmaga a ráció,
De külön-külön mindegyik
Egész más dimenzió.

Kifordítom-befordítom,
Mindig bundaként makog;
De palástnak látja, aki
Állandóan hunyorog.

Hogyha rossz, globál szólamok
Észen erőt vennének,
Örökre elpenészedne
A bundában a lényeg.

Csenevész Tavaszunk
Tüdőbeteg fajta,
Öröm-inkubátor próbál
Segíteni rajta.

Savanyú reggelek
Napfény után sírnak,
Történelmet rövid távon
Nem poéták írnak.

Átmeneti kabát
Fázik reggelente,
Eleve rendelt rossz jövő
Ránk a fogát fente...

Csenevész tavaszunk
Suttogását halljuk,
Bennünk lehet a Kikelet,
Ha mi is akarjuk.

Mint egy fiatal családban...
Az apa vezet,
Mellette a felesége,
Hátul a gyerek...

Anyagilag a nulláról
Kezdtük valaha,
Másnak ez a startvonal - mi
Most értünk oda.

Autós családi idill -
Kis aszfalt mese -
Nálunk ennek éppen most jött
El az ideje.

Mint egy fiatal családban;
Kicsi a rakás,
A családi négy keréken
Közös utazás.

Eddig nem volt? Hát semmit sem
Vesztettünk vele.
Annál hatalmasabb most a
Család öröme.

Nagyapakorú apának
Külön élvezet:

Az óceán túlsó oldalán a férfi hálóköntösben ült az ágya szélén, és elgondolkodott. Vajon a hívatlan látogatók némelyike a halála előtt nem juttatta el még valakihez azt az átkozott iratcsomót? Jó lenne, ha senki más nem értesülne róla. Így is túl sok a gyilkosság. Minél több „szívroham”, annál nagyobb a lelepleződés veszélye. Hátha senki máshoz nem jutott el az anyag! Nagy baj lenne, ha bárki komolyan venné, és szaglászni kezdene! Önmagában már az is katasztrófa, hogy egész gyilkosságsorozatot kell lebonyolítani a világ szeme láttára. Az átkozott szökevények tehetnek róla!

Apává és férjjé lettem;
Volt értelme megszületnem.

Álmom,
Létem,
Valóságom;
Van gyönyörű kis
Családom.

Apaság felelőssége
A kamaszkor tisztes vége.

Apává és férjjé lettem;
Lányaimat felneveltem.

Anyag múlik, Élet marad;
Szerelemből - Jövő fakad.

Boldogságom,
Célom,
Létem;
Teszem a kötelességem.

Matéria - rossz bilincs;
Kevés a "van".
Sok a "nincs".

Virtuális minden kincs;
Rejti megfagyott kilincs.

Sok a "nincs",
Még több a "sincs".
Szálanként hullik a tincs.

De ahol a "van" elég,
Fürgén szalad a kerék.

Ha egyenes a derék,
Tisztesen jöhet a vég.

Istent sohasem lehet megkerülni…

Mondták halottnak,

Sosem létezőnek,

Hogy butaság teremti a Teremtőt,

Vagy puszta félelem…

Nélküle mégsem élhet

Semmi sem…

Magunk teremtünk majd Isten helyett

Itt lenn a Földön paradicsomot

Szent erőszakkal,

Osztályöntudattal,

Egyszerre véget ér az elnyomás,

És lesz helyette majd

Valami más…

Erőszak erőszakot eltöröl,

Jön a dicső világforradalom,

És osztály nélkülivé változunk,

Így hangzott a bolond bölcsek szava…

Bíborpalástot ölt az alkonyat,
S mint vén pap, néz a lét-gyülekezetre.
Arcán sötét, körkörös est-bozont,
Mögötte a szentély:
A Horizont...

Alkony-liturgia...
Csak Istennek kell megszólalnia...

Alkony-aranyban pompáznak a fák...
Isten temploma
Az egész világ...

Fojtogató hétköznapi gondok;
Sohasem nyugszanak a bolondok...

Sok kakasnak, ha van szemétdombja,
Kukorékolás a legfőbb gondja.

Sűrű a kis célú serteperte,
Tyúkperek kotkodácsolnak szerte.

Fojtogató hétköznapi gondok;
Világ ellenére vagyok boldog.

Tél-tépázta tegnapokra
Itt az új Tavasz-Jelen,
Múlt-ládába zárul a fagy,
Meg a kétség hirtelen.

A Tél minden hozadéka
Múlt hideg kövére ül,
Helyettük az embereknek
Tavasszal tán jobb kerül.

Havas, jeges kényszerpálya
A Múlt öblében marad,
Kikeletkor kivirágzik
Majd a szabad akarat.

Hol is tartott? Nem hagytak-e hátra valami akaratlan üzenetet? Egyikük sem annyira tapasztalt, hogy teljes mértékben képes legyen elrejteni a szándékait! Valamivel biztosan elárulták magukat, csak meg kell találni! Lássuk! Éppen Theodora kis kézitáskája volt soron.

• Kiüríteni!

Rúzsok, szemceruzák, női pipereholmik hullottak elő.

• A belső részeit is!

Zipzárak zörrentek, és megint kiesett néhány apróság. Ninurta sorra végignézte őket. Értéktelen kacatok!

Sokszor eltemették,
Mégis újra él,
Amíg ember lesz a Földön,
Mindig visszatér.

Örökifjú mese
Nem lesz vén kacat,
Íróasztal-doktrínákon
Hangosan kacag.

Cselekménytelenség,
Sápadt, hervatag,
Ami már holtan született,
Hulla is marad.

Szomorú profánság
Holttá keserül,
A vérbő, vidám mese meg
Újjá nemesül.

Fáradt Hold fénye regél;
Az Idő peregve él.

Szeles alkony-paplanát
Most növi ki a világ.

Távoli csillagködök;
Lét és az Idő - örök.

Fáradt Hold fénye regél
Vénülő Lét mendegél.

Alamuszi, vén korok;
Fekete lyuk tántorog.

Sunyi anyagelv hebeg;
Hallgatnak a fellegek.

Jövőt fél, vagy vár a szél;
Fáradt Hold fénye regél.

Valami mindig összeér,
Valami mindig visszatér,
Valahol apró pontocskává
Változik át
A Tér.

Valami mindig tétova,
Valahol soha nincs soha,
Valahol kongva magasodik
Az Idő
Temploma.

A főhajó: sötét torok,
Toronypár búsan ácsorog,
Valahol néma csendben várnak
Az
Idődémonok.

Valahol mindig zúg az ár,
Valaki mindig visszavár,
Az elhagyott időotthonban
Most is áll
A Vár.

Régen várt napsütés
Ragyog ékesen,
Bízunk benne, hogy a Tavasz
Gyorsan itt terem.

Ragyogó verőfény
Kint az udvaron,
Örök Nyár maradhat bennem,
Hogyha akarom.

Születő Tavaszban
Újjászületünk,
Anikóval,
Boldogságban
Fut az Életünk.

A Tavasz első szombatja
A Telet kamrába rakja.

Fagyot, ködöt nem siratunk,
Mosolyog az öreg Napunk.

Felül bárányfelhő-sereg,
Integet a friss Kikelet.

A Tavasz első szombatja
Jövőnket kezünkbe adja.

A sorsot élére rakja
A Tavasz első szombatja.

NOlimpia...
El ne induljon Fehérlófia...

Itt mindenkinek kár fáradnia.
Miénk az ínség régi kosara,
Többe, nagyobba
Ne vágjunk soha.

NOlimpia...
Elég nekünk az ínség kosara.

Legyünk egy kisországnyi bennszülött,
Lessük makogva a nagyok szavát,
Ne merjünk,
Ne akarjunk,
Ne reméljünk.

Ha Árpáddal ezt közli valaki,
El sem kellett volna indulnia.
NOlimpia...

Szegény, kopogó érzelemvilág,
Azt mondja, költsük a pénzt hasznosabbra...

Miféle pénzt?

SZOMBAT

Május 15.

12 40

Tours

Franciaország

  A könyörtelen szempár a szekrények és kofferek tartalmát vizsgálgatta. Két férfi sorra kitárt és megmutogatott mindent. Ninurta semmihez sem nyúlt, csak néha intett: tovább. A legapróbb tárgyat is megvizsgálta.

— Úgy tűnik, mindent itt hagytak, uram!

Európa - alkonyatban;
Reményeken bilincs kattan.

Hagyomány sorsa - enyészet;
Koránt lapozgat a végzet.

Az agyakat globál kepi,
Meg polkorrekt mákony lepi.

Sátán boldog izgalomban;
Európa - alkonyatban.