NEGYVENHATODIK RÉSZ
Szélfarkassal egyszer vándor írástudóként hozott össze a sors. Egy aprócska Orontész-parti város uraként éppen a szomszéd porfészek ellen fenekedett. Még akkor is bronzkarddal hadonászott, amikor négyszemközt maradtunk, és csak úgy ömlött belőle a habókos önámítás.
Ér-e még valamit ez a mai csárda?
Vagyunk-e még?
Kell-e a kokárda:
Eleink haltak,
Küzdöttek...
Megérte?
Értük a kokárda,
S egy vak zenész ütleget kapott érte...
Ilyet ki tehet?
Miféle bitang emel a vakra kezet?
Hol történhetett ez a gyalázat?
A határon túl?
Messze idegenben,
Ahol a magyar nem ember?
Valami földi pokolban,
Ahol vastag halmokban áll
Az eladó gyűlölet halmaza?
Nem...
Idehaza...
Mint rossz bekecs,
Szakadunk kétfele...
Évtizedek vetése
Érik be vele.
Miután felvette ragyogó, elegáns, hófehér nyári öltönyét, John Reynolds a faliórára nézett. Ragaszkodott az ilyen ódivatú, de ízlésesen készített tárgyakhoz.
2054. augusztus elseje, hét óra tizenhét perc. Ideje indulni.
Megnézte magát a tükörben. Letelt a gyászév, nyugodtan mutatkozhat fehér öltönyben. Már Betty rokonai sem tehetnének szemrehányást – ha ugyan beszélnének vele. Vállat vont. Nincs miért szemrehányást tenniük. Tragédia volt.
Félénk Tavasz az idei,
- Minden Reményt köd takar -
Sose látott új bajokat
Idehozni nem akar.
Mankóval jár most a Jövő,
Az összes távlat biceg,
Zűrzavarban reménykednek
A pénz-agyú kibicek.
Megmarad-e Európa,
Vagy eliszlámosodik?
Mi fogunk-e mosolyogni,
Vagy a számos harmadik?
Félénk Tavasz a mostani,
Semmi harsány, semmi szín,
Triumfál-e a sivárság
A Hagyomány romjain?
A megviselt, szerencsétlen
Európa feje fő;
Felnevelődik-e végre
A hozzá méltó Jövő?
HUSZADIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
CNN
2015. október 6.
17 15.
Forradalom Budapesten!
Forradalmi események zajlanak Magyarország fővárosában! A jelentések szerint hatalmas tüntetéssel kezdődött a hatalma Hősök terén. A kormány fegyveres ereje nem volt képes feloszlatni a tüntetőket, akik egyes híresztelések szerint birtokba vették a közmédia néhány intézményét, és jelenleg a Parlamentet ostromolják.
KÉTSZÁZNEGYVENNYOLCADIK RÉSZ
Ilyen szellemben folytatódik:
„ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.”
Ezt tekinthetjük a vers következő szegmentumának. Első olvasásra is egyveleg-jellegűnek tűnik.
Az első tavaszi napon
Fény táncol az ablakokon.
Madárhangok trillája száll,
Porrá kezd szikkadni a sár.
Eső verte Remény éled,
Mindenütt hemzseg az Élet.
Az első tavaszi napon
Kuncog a Jelen - fapadon.
Idő-parti pusztaságban
Pénz tetszeleg - koronásan.
Múlt apó dől a botjára,
Vágyik Jövő-unokára.
Az első tavaszi napon
Isten lép át egy sóhajon.
Mindig akad új túlerő,
De ha akarjuk - lesz Jövő.
Bár hajónk imbolygó ladik,
Vegyük észre: tavaszodik.
NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
Az a szikla talán még ma is áll. Az én gránittornyom, a sziklakilátóm, ahonnan ama baljós alkonyon suhogni hallottam az örök végzet komor ólomszárnyait.
Ver minket az eső-kvóta
Immár hosszú hetek óta.
Búskomor felhő hegedül,
Hull az áldás - kéretlenül.
A hétköznap sárrá mállik,
Jelenünk - tócsává válik.
Jövőnk bölcsője jeltelen,
Esőkönnyel sújt a Jelen.
Ész, meg Erény - sárban lapul;
Hull az eső - áldatlanul.
Latyak-kvóta, eső-kvóta;
Égig zeng a hamis nóta.
Barantál verbális tatár,
Hígan lep be mindent a sár.
Ember-, pénz- és szóáradat
Múltat és jövőt elragad.
Sár útjában Múltunk,
Vágyunk;
Helytállunk -
Vagy sárrá válunk.
A nagy madár története április nyolcadikán, pénteken kezdődött. A Kiskunfélegyháza közelében található Alsógalambos külterületén ezen a tavaszi estén két kerékpáros fiatalkorú, a tizennégy éves K. Róbert, és testvére a tizenegy esztendős K. Mihály hatalmas, roppant szárnyas lényt látott körözni a levegőben. Elmondásuk szerint a különös madárnak félelmetes, horgas csőre, és vitorlának is beillő szárnya volt. Ráadásul „akkora volt, mint a templom”. A szülők és a pedagógusok nem adtak hitelt a gyerekek szavainak.
Hideg széllel jön Kikelet,
Ólomszínű felhők felett
Félelem és
Pesszimizmus tekereg.
Tavaszi szél hitet áraszt,
Európa - jövőt választ.
Nemzetek,
Országok,
Vagy posztmodern,
Multikulti-zsibvásárrá válnak,
Vagy megmaradnak maguknak,
Meg Európának...
Hideg széllel jön Kikelet,
A zápor újra megered,
Jéghideg eső;
Feketére ázik a Jövő...
Tavaszi szél hitet száraszt;
Sok kérdés nem remél választ.
TIZENKILENCEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
17 10
SZPÍKER:
Lenyűgöző képeket tudunk mutatni a budapesti forradalomról. Roppant hatalmas tömegeket láthatunk a város több pontján. Hányan lehetnek az utcákon?
RIPORTALANY:
Nehéz lenne megmondanunk. A budapesti Hősök terén hatalmas embertömeget láthattunk délután.
KÉTSZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ
„ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Így folytatódik a vers.
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
Érdemes egyben is megnézni:
„Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Nota bene – szép ritmusa van. Ennél több jót nehéz a versnek erről a szegmentumáról mondani.
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
Az ég alatt
Minden halad,
A Lét mozgásból áll,
Zsong,
Lüktet minden Pillanat,
A nyugalom: halál.
Rezgés,
Anyag,
Energia,
Ami élő: erő;
Testünk - a vén Idő.
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
A trágár semmi téblábol,
Rostokol
Valahol;
A perverz mozdulatlanság
Önmagában: pokol.
Sátán szemléli önmagát
A Semmi tükörén,
Minden gonoszság valahol
Csak öncélú poén.
NEGYVENNEGYEDIK RÉSZ
Eltűnt a tenger!
Szökőnapon,
Szökőnapon...
A világ: túlzsúfolt vadon.
Dogma Szellemet üt agyon,
A Hagyomány - szégyenpadon.
Borongós szürke alapon,
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Az ég: hamuszürke flakon,
Bánat ül - fellegkalapon.
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Tél mereng elmúlt fagyokon.
Nap kucorog égi bakon,
Benéz a földi ablakon.
Szürke árnyék a falakon,
Múlik a Tél -
Hallgatagon...
Szökőnapon,
Szökőnapon...
Múlt kérődzik tél-romokon.
Tisztelt Bíróság!
Én, Altorjay Bence, előre megfontolt szándékkal elkövetett időhamisítás bűncselekményéért elítélt budapesti lakos őszinte és töredelmes beismerő vallomásra szántam el magam, és ezennel a jelen lévő Iványi Endre büntetés-végrehajtási hadnagy, Apafi Luca börtön-dokumentátor, mint tanúk, valamint jogi képviselőm, dr. Utassy Zoltán előtt az alábbi, jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot teszem.
Télutó poétikája:
Modern közhelyek;
Minden sora álmatagon,
Lustán nyekereg.
Hosszas eső-áriára
Fényes napsütés,
Hüppögő pesszimizmusból
Józan ébredés.
Véget ért a bánat-özön,
Vagy csak szünetel,
Ha célja volt, egész biztos
Nem érhette el.
Télutó poétikája
Csontos és merev,
Egészségnél, gyógyulásnál
Fontosabb a seb.
Rezignált szomorúsággal
Zeng a télutó,
Tudja, nem feledtetheti
Azt, hogy élni jó.
TIZENNYOLCADIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
Sürgős parancs!
Minden egységnek!
Elrendelem azonnal hatállyal a Budapesti Rendőr Főkapitányság alárendeltségébe tartozó XY rendőr százados, illetve az alárendeltségébe tartozó összes kommandós letartóztatását és előállítását, illetve – ha ez nem megvalósítható – a likvidálásukat!
KÉTSZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ
Ilyen értelemben kellene tovább hömpölyögnie a versnek.
Helyette:
„Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.”