Zarándokdal
Beküldte hubart - 2012, január 17 - 15:13
Veled lenni vágyom, mert szeretlek,
még vakon is hozzád visz a lábam.
Tétován lépek, szegény eretnek,
tűző napon, sötét éjszakában.
Nincs zöld pázsit, ahol megpihennék,
csak szamártövis, égető csalán,
s hol a remény tüze füstölt nemrég,
iszalag kúszik bús romok falán.
Pogány hittel, mert egyebem nincsen,
csontsoványan, a szemem beesett,
megérkezve zörgök a kilincsen.
Eléd térdeplek én, az elesett,
lábaidhoz helyezem a kincsem:
árva szívem, mely mindig szeretett.