Blogok

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 40. rész

40. Rész

 

Széchy Károly Zrínyi haláláról

 

Miután ismerteti, hogy Bécsből a különféle idegen államok képviselői miféle jelentéseket küldtek haza Zrínyi haláláról, megjegyzi:

„Tudósításuk lényege teljesen egyezik, csak a színezésben, részletezésben tér el egymástól, ennélfogva a lényeg igaz volta kérdésbe nem jöhet; mert minden esetleges kétséget megcáfol és megdönt az a dolog, hogy érdemileg hasonlóképen írnak és szólnak azok is, közel és távol, kik az udvar körén és befolyásán kívül éltek.”

Ádvent ballag az útszélen

Ádvent ballag az útszélen,
Mint öregapó,
Hideg van, és előbb-utóbb
Esni fog a hó.

Szélesen terpeszkedik a
Jelen-pusztaság,
Jövőjét és Megváltóját
Várja a világ.

Csillagfények játszadoznak
Az útszéli fán,
Ádventet nem érdekli, mit
Csacsog a profán.

Ádvent ballag az útszélen,
Vén botja kopog;
A friss remények mindenütt
Ugyanolyanok.

Öregember, kis batyuval,
Néha meg-megáll.
Bólingat a hidegben a
Nagy fehér szakáll.

Ádvent ballag az útszélen,

Birodalmi lépegető - Hazánk szétmarcangolásának századik évfordulóján

Birodalmi lépegető;
Scifi-fantom dédelgető.

Űr-operettben lehet jó,
De valóságba nem való.

Mégis megtörtént száz éve,
Széthullott az oldott kéve.

Birodalmi lépegető;
Antant záptojás-keltető.

Rablásból nem lehet elég,
Indulhatnak a mű-tevék.

Irredenta alvégeken
Készül a mű-történelem...

Birodalmi lépegető;
Dugul a lélegeztető...

Ősi határokon átnyúl,
Linder Béla bután bámul.

Lépegető rút agyrémek,
Azt hittük, csak abszurd vétek...

Ajándék

H.Gábor Erzsébet
Ajándék
 
Lombja vesztett kőris áll a néma parton,
ráhajol a szürke, ólmos téli alkony.
Egek felé nyúlik minden árva ága,
lehullott már régen mindenik virága.
 
Mindenik virága lehullott már régen,
csillaglámpák gyúlnak fenn az ében égen,
s úgy ragyog a fényük, mintha ünnep lenne,
és a pőre kőris megfürdőzik benne.
 
Megfürdőzik benne, és a pőre kőris

A Szerelem sose vénül

A Szerelem sose vénül;
Örök ifjúsággá szépül.

Szép a nyarunk, szép a telünk;
Amíg csak élünk, szeretünk.

Ez nem a profán lét kéje,
Hanem az Élet törvénye.

A Szerelem sose vénül,
Csak közben a világ évül.

Élő valósággá fogad
Őrült ostobaságokat.

Profanizált halált fogan;
Vén alagút felé rohan.

Majd Istenből új Föld épül;
A Szerelem sose vénül.

Évszakváltó

 
Falevél-köntösét összehúzza magán... 
toronyiránt szalad (amit be is érhet) -
cipője talpára rátapadt ökörnyál
lengedez utána, tudva: levitézlett.
 
.....
 
Altató-adagból duplán jut a Napnak...
így az elsápadva, felhőpriccsen szundít -
fel-felriad olykor, a szél nekifeszül, s
megrázza sugarát, ébredésre buzdít. 
 
Náthásak a kertek, tüsszögnek a rétek,
minden hajnal fázik, az est keze dermedt -

Állati (s)óhajok

A szándékom mindig tiszta
– dörgölődik a giliszta –
lyukat kínnal úgy kaparok,
hogy a testem csupa farok. 
 
Bár halvérű az angolna, 
süllő-sellőre hangolna.
Lám, a tajték felszökellő, 
de halszagot hord a szellő!
 
Unja magát szörnyen Ruszlán,
a fogatlan hímoroszlán.
Az ínyére örömfoszlány,
hogyha akad egy-két rosszlány!
 
Morgolódik a vén medve,
málnaszörphöz lenne kedve, 

Novemberi éjszakában

Novemberi éjszakában
Sápadt Hold felhő-kabátban.

Pihennek a tócsa-sereg
Felett a nappali szelek.

Míg a lassú Idő pereg,
A holtfáradt hideg - piheg.

Novemberi éjszakában
Világ alszik Bibliában.

Örökkévaló Kegyelem
Fenn a Hegyen;
Türelmesen.

Jövő minden szemhunyásban;
Novemberi éjszakában.

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 38. rész

38. Rész

 

Mit mond a legtekintélyesebb életrajz?

 

A Zrínyi Miklósról írott életrajzok atyamestere Széchy Károly (1848-1906). A kolozsvári, majd a budapesti egyetem professzora volt. Annak idején ő „örökölte” Gyulai Pál tanszékét. Ötkötetes Zrínyi-monográfiája 1899-ben jelent meg. Igen alapos, de helyenként nagyon ódon hangulatot árasztó munka.

 

SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 37.

37. Rész

Verselemzések-2.

„tinibugyi gumija bemélyedten”

 

A közelmúlt tankönyv-vihara miatt választottam ezt a verset. Szerzője ma élő kanonizált költő.

 

Amikor a vers bekerült egy kilencedikes tankönyvbe, országos botrány kerekedett belőle. Se szeri, se száma nem volt az indulatos hozzászólásoknak. Azonnal megszólaltak a mű védelmében a kánon hívei is. Leggyakrabban arra hivatkoztak, hogy szerintük a vers igen sikeresen alkalmazza a mai kamaszok szóhasználatát.

 

Vágykohó

Akár az üstökös Napunk körül,
bolyongtam elvetélt szerelmeken,
de rád találtam én, s e szív örül:
e föld porán arany terem – nekem!
 
Sok kis rögét, ha összegyűjtöm én,
s a szűk napokra gonddal elrakom,
a tűz kigyúl fagyott szívem kövén,
mint déli fény a tágas ablakon.
 
Tudom, felolvad ott a kő, a jég,
finom kokilla-forma már a cél;
a vágy kitölti azt, de el nem ég
a szívvel ötvözött nemes acél.
 

Mondd ki még!

Fáradt szememnek bársonyán
a régi fénysugár fogy ám,
az évek zord ítéletén.
 
De kedves nyílt tekintetek
reám szerelmet hintenek –
szemed tükrébe nézek én.
 
Ha vágyak égnek ajkadon,
vagy kedved víg zsivajba fon, 
közöttünk minden fal ledől.
 
A hangok szárnyra kelt jelek, 
szívem zugába rejtelek
e rabló nagyvilág elől.
 
A nóta halk, de szól dalom:
te drága, élő oltalom 

Oldalak