Blogok

Boldog percek

A tél cukorral hinti házunk,
virágot vés az ablakunkba;
elállt a szél, amúgy se fázunk, 
havat seperve fűt a munka. 
 
A perc pörög, de kész a járda,
egy új szeánszra hívsz be, kedves, 
e lak se szent apácazárda, 
ha vágyak angyalszárnya repdes. 
 
Fejed kitárt karomra hajtva 
pihensz, s a holdsugárra szállunk
együtt fürödni tejbe-vajba,
ma nincs ki boldogabb minálunk!
 

A Tél szürkévé öregszik

A Tél szürkévé öregszik,
Vén tűzhely köré telepszik.

Nem mondhatja el senkinek;
Magát emészti a hideg.

Fényes hóból szürke sárba;
A profán örökre árva.

A vén Tél szürkévé vénül,
Tavaszba hanyatlik végül.

Fehér fényű fagyos dogmát
Búcsúztat szürke valóság.

Hagyományos közösségek
Mentén fut tovább az élet.

Isten nem holmi pereces;
Csak az talál,
Aki keres.

Föloldozás

Gyönyörnek, kínnak szent hona
e test, a vágyak temploma.
Szemed, mint gyertyafény ragyog,
ha gyónni újra kész vagyok. 
 
De jaj, naponta vétkezem, 
s a szívem, ím, eléd teszem,
az üdvömért, hogy elfogadd –
feloldozásért áldozat.
 
Tíz ujjam ír ma testeden,
kivételes kegy ez nekem.
Bejárom hetyke halmait, 
szerelmet őröl malma itt.
 
Pihegve száll a gond azon,
hogy én epedve szomjazom;

Hajnal

Hajnali mozdonyok

 
Hajnali mozdonyok füstkeze nem integet már,
Ollókezű sugarak tördelik a párolgó homályt,
Kábulatból rohan fel a vakond-szemű határ,
Tapad a rög, cseppenként issza a lapályt.

Kezemben ásónyomok, mély barázda vezet,
Arcodból havat törlök, holdatlan magányt,
Magokkal díszítem a már görbült teret,
Vad-édes gyümölcsök ígéretét talált,
Tavaszt nyíló földemben kezed.

Téli ebnek ura fakó

Téli ebnek ura fakó;
Lábunk alatt ropog a hó.

Panasz árad, ezer akó,
Vén Január - égi bakó.

Kásává öregszik a hó;
Pesszimizmus - sehollakó.

Téli ebnek ura fakó;
Meleg zugban álommanó.

Téli mosoly: hideg, fakó,
Téli égen szürke zakó.

Téli ebnek ura fakó;
Tavasszal elolvad a hó.

 

Doromboló

 
(Egy cicushoz)
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.
 
(Szakad a hó,
jövök, hahó!
Kitartásod
szívfacsaró.)
 
Bújj ölembe,
száll az este -
lehull közénk
éj-köpenyke.
 
Doromboló
kis szőrcsomó -
szereteted
hűen folyó.
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
írjad kottád...

A néhai második magyar hadsereg

Don-kanyarban,

Don-kanyarban,

Reménytelen messzeségben,

Messze, sivár idegenben,

Farkasordító hidegben

Étlen-szomjan,

Fagyott kézzel

Didereg,

Egy magára hagyott magyar sereg…

 

Semmi váltás,

Utánpótlás,

Nincs szállító kapacitás,

Még levél se jön…

Csak a muszka mozgolódik

Túl a Donon,

Lövészárkon,

A sötét ködön…

 

Don-kanyarban,

Don-kanyarban,

Sívó pusztaság…

Kétszázezer szegény magyar

Számára

Ennyire szűkült

Akkor…

Szimpatikám

Az utcasarki gyógyszertárba,
ahol rakáson áll a méreg,
egy szőke lányka csókra vár ma,
s a röpke percre én betérek.
 
Alig takarja táraasztal, 
rövid köpenyke – kinn a térde,
s a keble halma még marasztal,
de vényt, remélem, nem kér érte!
 
Ha fűt a csók mellékhatása, 
a sors a tervem üsse nyélbe,
csak Aesculap ma meg ne lássa, 
a kockázatról nem beszélve!
 

Falstaff a mi korunk szimbóluma

Ez a kor John Falstaff után kiált...
Ma degeszre kereshetné magát,
Lehetne bankvezér,
Politikus;
Ő vigyorogna minden oldalon,
Őt tapsolná a háttérhatalom,
Rá szavazna a kozmopolita...
Falstaff?
A mi korunk szimbóluma.

Ma Brüsszelben tisztes pojáca lenne,
Beszédet tartana,
Jelentést írna,
A világ csúcsára lopná magát,
Ő lenne a zseb-erkölcs bajnoka...
Falstaff?
A mi korunk szimbóluma.

Ma nem röhögnék ki az inasok,
Pólóikon viselnék a nevét,
Példakép lenne...
A profán siker

Ha lángra gyúl

Ha lángra gyúl az éjszaka,
szívedbe ég a fény maga.
Hiába most minden, futhatsz,
de járni sincs erőd, fulladsz.
 
Ha háborog, s megreng a menny,
és mellig ér a kosz, a szenny,
riadt szemed néz szerteszét, 
itt nem használ a szentbeszéd.
 
Megindult lent az áradat,
nyaldossa fönt a válladat,
kiút ma nincs, nincsen hova, 

Téli álom

(Sztancsik Éva Vénusz hintája c. verse ihlette)
 
Szemedre száll az este,
s az ágra csillag ül,
szobádba les a beste,
szavára cseng a fül: 
 
hogy ülj csak mellé bátran, 
le nem törik az ág, 
itt lenn oly szűk világ van, 
a fenti szféra tág.
 
Ott hintó lesz e hintaszék, 
vagy szarvas húzta szán, 
s repül az éji tintaég
tejút-fehér haván.

 

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 45. rész

45. Rész

Hogy a bécsi udvari körök nem merik nyíltan bántani Zrínyit, pedig szeretnék, a kortársak is érzékelték. Elég Bethlen Önéletírásának arra a részletére utalni, amikor a császár leveléről esik szó. Érezzük az alaktalan veszélyt. Vitnyédi ki is mondja, hogy nem javasolja, hogy Zrínyi Bécsbe menjen:

Vitnyédi dissvadeálta is menésit, mert sietve hívatta õfelsége Bécsbe tanácsba a magyar dolgokról, és az ekkor a törökkel csinált békesség- és portai követségrõl etc.”

Zrínyi maga szilárd és eltökélt:

Vénusz hintája

 
Hintázik az ágon az Esthajnalcsillag,
(Vajon mitől boldog ily fagyos reggelen?)
vakítón csillámos, angyalfényű silbak
vigyázza egünket felhőtlen, fesztelen.
 
Szemébe ha nézek, jaj, oly sokat látok...
eszembe juttatja a megtett utamat -
tükrében múltidőt nevetek  és fájok,
gyatrán villannak fel kiégett sugarak.
 
Egy halvány parázsra rátelepszik lelkem,
(már nem éget, nem szúr, csak néha pislákol)
hamujában mélyen érzésgyermek rebben,

Oldalak