Nem sajnáltatom magamat,
de titkomon már nincs lakat:
bagollyá váló ritmusom
az éjszakának eladom.
Tart még az őszi sarki fény,
nem utánozni jöttem én.
Megfordult velem a világ,
pihenés helyett tettre ránt..
44. Rész
Nézzük, Parti Nagy Lajos melyik verse képezi Méltató lelkendezésének tárgyát:
Parti Nagy Lajos:
Papírdal
53. Rész
Voltaképpen megértem a könyv két szerzőjét. Ők igyekeznek hinni a vadkan meséjében, ezért pedig, ha törik, ha szakad, ártatlannak kell látniuk Pakát és Maglianit.
Csakhogy…
Nem ártatlanok. Ők Zrínyi Miklós gyilkosai. Nem érdemelnek könyörületet, sem együttérzést.
„de hiába, mire Bethlen Miklósék is megjönnek az erdő széléről a kocsival, már késő, Zrínyi elvérzett.”
Emlékszem, fekete eső esett,
anyám, amikor végleg elmentél.
A halál nekem régi ellenfél.
A friss sebem, tán még be sem hegedt,
Új lendülettel festi a kék eget...
trillák hangszínét, mely ott ring az ágon.
Dúdolja, míg kezé
Túl határon,
Hamis álmon,
Anyagiság-délibábon,
Ahol a profán köddé lényegül,
S a világra csend-paplan terül;
Túl minden csüggedt, hallgatag koron,
Magasodik
Az Orom...
Fényes,
Titokzatos
Anyagtalan...
A Kollektív Tudattalan...
Bennünk sugárzó messzi partokon,
Az Orom...
Messze távol,
Egészen közel...
Ahol
Múlt,
Jelen
Együtt figyel,
Együtt énekel...
Múlt,
Jelen,
Jövő
Együtt ünnepel...
Éltre - halálra,
Békére - csatára,
Kék eget ringat gyöngyöző patak,
Kanyarog a part, útja port kavar.
Néhol még avar csöndjében matat
mocorgó tarack. Némaság halad
az úton, halat keres , vár a sas,
Kavics, kő akad a lábam alatt,
Állok egymagam, fogyva fogy szavam,
Egyre csak folyik így a könnypatak,
Medernyi bánat moraja halkan
Suttogja, - fájhat, a szív megszakad.
Mysty Kata: Könnypatak
Kék eget ringat
Gyöngyöző patak.
Kanyarog a part,
Útja port kavar.
Néhol még avar
Csödjében matat
Szathmáry Olga Ottilia
Napsütötte tél világa
Ég kék folyóján
Hosszú útra kéltek
Szélfútta gyors felhők
Hó födte háztetők
Fénycsepp függöny
Zápora fölött
Tél virágai kinyíltak
Budakeszi,2019. január 6-án
Szathmáry Olga Ottilia
Tavaszváró
Kék ég végtelen folyóján
Lassan ballagtak tovább
szellő libbentette felhők.
Rozsdabarnás háztetők
fölött vándorútra kéltek.
Tavasz illatát lélegeztem.
Kertemben csönd zenélt!
Agyereimben friss oxigén
43. Rész
Most lesz igazán érdekes, ha teljes egészében vizsgáljuk meg újra az ominózus idézetet:
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból. Tán mert annyira atavisztikus, annyira luxusa a létezésnek, hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."
Az ellentmondásai most már Napnál világosabbak:
Állítás:
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
Trója romjai felett
Bánatos a szél;
Barnán zörgi gyászdalát a
Tavalyi levél.
Időtlenség kavarog
Mai nap alatt,
Komoran szögleteskednek
Körben a falak.
Fénykorában óriás
Citadella volt;
Lelketlen jelenben már csak
Az él, ami holt.
Trója romjai felett
Vénül az Idő,
Mindegyik vén évezrednek
Ősz szakálla nő.
A tudomány letagad
Sok régi tusát,
Mégis érezzük belül a
Mítosz ritmusát.
A profán szinten a Múlt
Puszta levegő;
Minden korban kineveti
52. Rész
Nyomatékosították, mennyivel hamarabb érkezett Magliani Zrínyi halálának a helyszínére, mint a többiek, akikkel szerintük egyszerre indult.
Akad a fikcióban ezen kívül is még néhány probléma:
Matthias Rex vagy épp sok tízezer
igazságosztó, szimpla jégtörő,
néphitnek, névnek jól megfelelő,
erővel bíró emlékezet-jel.
Fűtött szobámban eltöprenghetnék:
búzára vajon kemény fagy lehel?
Neked kedvezzen nap s a fényes ég,
a te időd reménnyel töltsön el.
Koromsötét februári este;
Vágyainkat az Idő lenyeste.
Minden lélegzetvételünk árva,
Múlandóság köpenyébe zárva.
Ködben kanyarog az idő útja;
Van-e célja, azt csak Isten tudja...
Öregedünk magunkat keresve;
Koromsötét februári este.