Csillagok vén országútján
Bandukol a Múlt,
Ami régen profán maradt,
Mítosz-ködbe fúlt.

Csillagok vén országútján
Sűrű lett az éj,
Elcsitul ott minden súlyos
Régi szenvedély.

Csillagok vén országútján
Nincs protekció,
Minden álmos realitás
Csupán fikció.

Csillagok vén országútján
Elhalkul a dal,
Ügyfelek előtt hódol a
Régi hivatal.

Emlékezet az értékkel
Kompatibilis;
Csillagok vén országútján
Elmegyünk mi is.

Bolondnapon...
Bolond napon...
Szél dörömböl az ablakon.

Bolond telefon-bódulat
Gyarmatosít álmot, utat.

Bolond világuralomra.
Tör a bolond dogma-bamba.

Bolondnapon,
Bolond napon...
Európa reszket - nagyon.

Feltámadnak gonosz holtak;
Csapból bolondságok folynak.

Bolondnapon
Bolond gondok;
Hol vannak a bölcs bolondok?

Szinte csa

Vénséges, hideg Kikelet,
Talány lebeg az ég felett.

A tavasz-varázslat tétlen,
Fagy rejtőzik a sötétben.

A szkeptikus entrópia
Szerint a Lét - halál fia...

Vénséges hideg Kikelet
Mégis elűzte a telet.

Sivalkodó fagyok fogynak,
Jelenből lassan kikopnak.

Tavaszt vár a virágsereg;
Vénséges hideg Kikelet.

Félévszázados régi Tavaszok
Emléke még a lelkemben ragyog.

A hó után,
A hosszú tél után...
Bágyadt fényben merengő délután
A ház udvarán...
Akkor mondta azt először Anyám:
"Istennek hála, most már vége van,
A hosszú télnek most már vége van,
Tavasz jön, kisfiam."

Csodára várva néztem szerteszét,
S hallani véltem
A születő
Friss Tavasz
Neszét...
És ünneplőbe öltözött a lelkem...

Az a délután még mindig sajog...
Félévszázados régi Tavaszok...

Azóta ünnep minden Kikelet...

Nagy változások küszöbén
Reszket a Kegyelem,
Vakarja borzas ősz fejét
A vén Történelem.

Marad-e élhető világ,
Vagy jön valami más?
A fülhallgató tudja-e,
Mi az identitás?

Nagy változások küszöbén
A végzet tán morog;
A Jövő még nem létezik,
S a Föld tovább forog.

Peti

Szerelem virág
- ápolva öntözve él -
aztán elhervad.

Időn túli varázsködben
Mítosz szent madara röppen.

Puszta mulandóság nélkül
Lényeg profánná nem vénül.

Csillámló fényű Sejtelem
Alkot határt fenn a Hegyen.

Időn túli varázsködben
A Lét önmagára döbben.

Idő bilincsei nélkül
A Lélek soha nem évül.

Onnan semmit el nem veszünk...
Mindig,
Mindig
Hozzáteszünk...

Isten kegyelme nem csökken
Időn túli varázsködben.

Hosszabbodik már a Nappal,
Rövidül az éjjel;
Ülünk az új kor nyergében
Régi szenvedéllyel.

Minden globalizáció
Akkor lehet áldott,
Ha meghagy és tovább épít
Nemzetet,
Családot.

Sanda profán pénzhatalom
Mindhiába dörmög,
Liberális agyrémeit
Elviszi az ördög.

Hosszabbodik már a Nappal,
Rövidül az éjjel;
Ami ép az Életben, az
Nem zuhanhat széjjel.

Ami múlandó, az mindig
El is múlik végül;
A Jövendő tornya mindig
Múlt-alapra épül.