Régi idők iskolája...
Nem volt kockaház,
Volt ablakdísz,
És párkány koronázta
A télen hófehér sátortetőt.
Egy hétig délután,
Egy hétig délelőtt
Folyt a tanítás...
Kis dombon állt...
Már nem tudom,
Tán sárga volt,
Talán mégis fehér...
Repedések a lépcső peremén,
És vörös csillag volt a tetején....
"Hatszor nyolc az negyvennyolc,
Hétszer nyolc az ötvenhat!"
Szorzótáblák és házi olvasmányok..
Az iskola nagy, lejtős udvarán
Még körjátékot játszottak a lányok...
Ősz kapuja lassan tárul,
Nyár-Meseország halványul.
Újratöltve adok-kapok;
Tódulnak a hétköznapok.
Régi bajok szagot fognak,
Új gondok szakállasodnak.
Ősz kapuja lassan tárul,
A Nyár már Istenhez járul.
A Tegnap áldott emléke
Múltszín ruhába öltözve.
Megint kint a nyílt tengeren,
Ahol öregedés terem.
Ősz kapuja lassan tárul,
Nyár-sziget végleg bezárul.
Nyár közepén sok eső volt,
Fán rohad a körte,
Múlik a Nyár, megint újra
Beállok a körbe.
Az ifjú nyárutót számos
Vén gondolat járja,
Éppen most foszlik szét a Nyár
Forró aurája.
Szőlővidéken mostantól
Van szükség a csőszre,
Kánikulából kicsúszva
Készülünk az őszre.
Kelekótya nyártündérek
Körmére ég az Idő,
Tovább gördül minden szép terv
Dacára az esztendő.
Végtelennek tűnik a Nyár
Az első perceiben,
Később érzi úgy az ember,
Hogy eleget sem pihen.
Úgy suhan el, mint az álom,
Átrepül rajtunk a Nyár,
S felébreszt a tapintatos
Kora őszi napsugár.
Eltolódtak az évszakok,
Itt még kánikula ragyog.
A hivatal Őszt vezekel,
De a hőség nem szalad el.
Csak egy-egy esőcsepp jelzi,
Hogy a Nyár magát meneszti.
Eltolódtak az évszakok;
Tavasz és Ősz csontra fogyott.
Átmenet manapság nem jár;
Hirtelen hal majd meg a Nyár.
Őszi előérzet kopog;
Eltolódtak az évszakok.
Világvége
Tízfilléres alapon;
Sátán néz ki
Liberális ablakon.
Zászló helyett
Lesz rózsaszín keszkenő,
Filozófia-pótléknak
Farka nő.
Fenékriszáló pénz
A lét ős-oka;
Nácizik a padlásseprő
Unoka.
Világvége
Tízfilléres alapon;
Mivel "nem is létezik"
Pénzhatalom...
Önfeladás
Hazug szólama recseg;
Templom helyébe épülhet
A mecset.
Mű-költő sír
A poézis tomporán;
Európát felülírja
A Korán.
Világvége
Tízfilléres alapon;
Nyárutói kánikula;
Ég az emberen a ruha.
Jelen pattanásig hevül,
Alatta a Múlt is feszül.
Ünnepies hétköznapok
Utolsó sora andalog.
Nyárutói kánikula;
A Nyár utolsó sóhaja...
Nyárutó verőfényében
Minden sokkal szebb, mint régen.
Szép szerelmes Pillanatok
Alatt az Idő nem sajog.
Verőfényt hagyva emlékül
A Nyarunk búcsúzni készül.
Nyárutó verőfényében
Napsugár sok szép emléken.
Remények gyűlnek rakásra,
Nyár végi nagy számadásra.
Minden sokkal szebb, mint régen;
Nyárutó verőfényében.
Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.
Parádé,
Karnevál,
Torták;
Szépen ünnepel az ország.
A Nyár még utolsót lobban,
Holnap már nyárutó koppan.
Szent István király ünnepén
Fénylő nap az Isten egén.
Fogyatkozva, meg-megtépve,
Él még István király népe.
Szent István király ünnepén
Állunk a Múlt épületén.
Folytatom, mint lábadozó beteg a gyógyulást,
tőlük tanultam:: orvosoktól, az erejüket
veszített, félig élőktől: hozzájuk tartozom
magam is, botorkáltam eleget,életemen át!
Nem operáltak, műtétre nem volt szükség,
de betegebb voltam a betegnél:nem tudtam,
ki vagyok, hol vagyok: körülöttem rohadt
embertábor őgyelgett, ők nem láttak engem,
s én nem láttam őket, három ágy maradt
magában éjszakára a szobánkban, egyiken
sem aludt, ki magáról nem tudott.
Reggel engem kerestek, de nem találtak!
Augusztus még tartja magát,
Felforralja az éjszakát.
Ilonaságos szép napon
Az égen pamacs sem oson.
Áldott Nyár ideje pörög,
Augusztusi por gőzölög.
Augusztus még tartja magát;
Éljük a késő Nyár javát.
Áldott verőfény, buja fű,
Jövőnket építő derű.
Készül téli remény-kabát;
Augusztus még tartja magát.
Az Idő széles, vén folyó,
Hátán siklik egy kis hajó.
Szeretet a vitorlája,
Se szél, se hullám nem bántja.
Nem termetes, nem is cifra,
Vígan simul a habokra.
Idő hátán boldog Hajó;
Szelíd, de sebes a folyó.
Másutt pökhendi fregattok
Ágyúfedélzete kattog.
Szélen hatalmas gőzösök
Füsttel hajtott vasteste nyög.
Idő hátán boldog Hajó;
Lágyan sodorja a folyó...
Előzget számtalan botor,
Várja tán a halotti tor.
Őrült álmú motorcsónak
Üzen hadat a valónak.
Kifelé megyünk a Nyárból;
Erdő látszik már a fától.
Szemlélődni kezd a Lélek,
Fáradtabbak a Remények.
Megszokás pörölye kopog,
Készülnek a hétköznapok.
Kifelé megyünk a Nyárból;
A Jövő homlokot ráncol.
Fényes Nyár-világok helyett
Szürke őszök,
Szürke telek.
Közelebb kerül a távol...
Kifelé megyünk a Nyárból.