Blogok

Botlásaid

MystyKata; Botlásaid

Szokásaid hatalma nagy,
A botlásé nem annyira...
Visszájára fordíthatnak...
Motiválnak, -bátran vállald!
Nem hátrálhatsz, kihívás az!
A jellemet kalapálja,
kicsiszolja, rá gondja van!
Kimunkálja, "Terve" szerint...
A kegyelem mindennapi.
Tévelygés'id, tévutaid...
Elkísérnek; - küldetés, hit...
Egy célt mozgat halálodig.
Közelebbit, távolabbit.
Nyerővé tesz, mint álmaid !
Csodává lesz, 'mi lelkesít!
Emberré válsz, kit Lelke hív!

A néhai magyar huszár

Ruháját és rohamát
Csodálta a fél világ...
Hogyha megjelent egy század,
Tábornokok,
Kisasszonyok
Azt dörmögték,
Sikoltozták:
"Hej, micsoda katonák!"

Elpirul a kósza nyár,
Megremeg három határ,
Sok festőt megihletett, ha
Rohamra ment
A huszár.

A világ csodája lett,
De senkit sem érdekelt,
Hogy miből lett...
Hogy honnan érkezett...

Hogy miféle tragédiák szülötte
A huszár...

Megszűnt a Múlt,
Eltűnt a fenn,
S a lenn,
S karddal a kézben kényszerült

Egy nappal Szent László ünnepe után

Egy nappal Szent László
Ünnepe után,
Esőcseppek mosolyognak
A vén körtefán

Emlék-kalitkába
A Múlt sose fér,
Amíg van Élet és Jelen,
Mindig hazatér.

Hallgat, ami fontos,
Fecseg a profán.
Egy nappal Szent László
Ünnepe után...

Szívöröm

 
 

 

Válasz az öröm, válaszd, ha ködös
Tér, kő választ is el, mégse add fel!
Győztes szívöröm lesz a gyönyöröd...
Élet s harc között,
útja beköszön...
Vesztes a közöny!Hang és szín kötöz,
Semmit sem töröl...Kitart, nem ötöl-
Hatol, nem flörtöl. Öröm a válasz,
Mindenkor támasz.
Szívedre játssza, vidám a játszma...
Boldog a tánca,Ha veled járja,
Élet a tárgya...
 
MystyKata
Szívöröm

Nyár a parton

 
Mint egy óriás harang, kolompol,
észveszejtve zúg a nyár a fák felett,
hangja szétfut itt, a partokon, hol
álom és való határa átrepedt.
 
Porrá bont a perc, s homokszemekre,
bőrömön parázs a fény, de játszi lágy,
csókjaiddal oltsd, ruhád levetve
jöjj, miénk a föld, e múló nászi ágy.
 

Pirospozsgás június

Kacag a nyár, jó aránk
bő áldását szórja ránk,
őrült veszti így eszét,
kincsét hintve szerteszét.

Rubin lángra gyúl a tűz,
amit smaragd lombra fűz -
cseresznye meg meggyözön,
csábja hív a  Hegyközön.

És ha ez még nem elég
málnabokrok szeme ég.
A kis Luca arra jár,
tele van a marka már.

Szalad Anna, ő se rest,
meggy levével szájat fest,
blúzán piros az azsúr:
kezdődhet a babazsúr!

 

Lila, profán ál-jövendő

Lila, profán ál-jövendő
Dörömböl a hegyeken,
Azt rikoltja, mostantól a
Barackfán - kókusz terem.

Csiricsáré rózsaszínben
Az Élet - a holtaké;
Tótágasra állt a világ,
Ülepe néz felfelé.

Lila, profán ál-jövendő
Szellemvilágot idéz,
Kalitka lesz a szabadság,
És szégyen a józan ész.

Sohasem szabad feladnunk
A Múltunk értékeit,
Nem kerülhet szemétdombra
Sem az Erkölcs, sem a Hit.

Vagy Atlantisz mellé megyünk
Idő rejtelmeibe,
Vagy a hitvány lila profán
Tűnik el a semmibe.

Szerelemről szól az Élet

Szerelemről szól az Élet...
Te csak engem..
Én csak Téged!

Dús áramú hétköznapok
Árnyékában - itthon vagyok.

Van Hitünk és van kenyerünk,
Szépen élünk,
Isten velünk.

Élhetünk még sok szép évet.
Szerelemről szól az Élet.

Nápoly

(Itt minden...)
 
A nap, ha lángját utcakőre hinti,
felnyalja, söpri  harsány hangzavar.
Itt minden él és természet szerinti,
a szín, a dallam arcátlan-pazar.
 
Mosott ruháknak lengő illatában
az égre nyúlnak málló házsorok,
bár terhesek száz gonddal mindahányan,
pulzáló szívük mégsem háborog.
 
Itt jól van úgy, ahogy van éppen minden,
míg Pulcinella mandolinja peng,
a félszen túl s a vén halálon innen

Oly vidám a nyár

Oly vidám a nyár, csupa fény, ragyogás,
liliom, rózsa illatárban pompáz.
Madárcsicsergés, pillangó szárnyalás,
éter hullámin öröm száz hangja száll.

Isten kegyelme gazdagon áradó,
megérint-e vajh, ó földi halandó?
Vagy csak pillanat örömét keresed,
nem gondolva rá, hűtlen száll feletted?

Ma virulása, holnap hervadása,
ébredj időben a jövőbe látva!
Ne szalaszd el a jelen ajándékát,
amit bőséggel áraszt most az ég rád!

Szívedben hála szép virága nyíljon,
élet vize hull rá, el ne hervadjon.

Ajándék anyámnak

H.Gábor Erzsébet
Ajándék anyámnak
 
Csak fogta és nézte. Mereven ült.
Szemébe valami belekerült,
mert úgy folyt a könnye, mint a patak,
nem szólt egy szót se, csak sírva fakadt.
 
Olvastad? - kérdeztem, - mi a bajod?
Annyira tetszett, hogy belédfagyott
a szó? Vagy nem tetszett? Beszélj mama!
Maradjak, mondd csak, vagy menjek haza?
 
Mi vagyunk benne, nézd, te vagy, meg én!

A tudomány "autonomiája"?

Tán "független" a tudomány?
Vajon mitől?
S mikor?
Istenként trónol valami
Tudós Olümposzon?

Talán kívül a téridőn
Tudomány-manna hull,
És ott alkot a tudomány
Háborítatlanul?

A tudomány gáncs nélküli,
Mennyei, szent sereg,
Ahogy azt bőgve bégetik
Az álszent közhelyek?

           *

Nemigen...
A tudomány nem volt "független"
Sohasem...

          *

Tudós lehet "független",
De - intézmény soha...
Az intézmény minden esetben
Politika.

Összebújva

 
Elhagytak a versek, el, mint sokan mások,
(van, amiket sosem, s van, amiket bánok)
hosszú körmondatok, csilingelő szavak, 
nem folynak belőlem, mint hegyről a patak.
 
Verejtékben úszó gondolat-foszlányok...
(tőletek én semmit, már semmit sem várok)
begörcsölt mondatok, félszeg betűtársak,
óhajtott ihletek... már nem is sajnállak.
 
Üresség a párom, mellkasához bújok,
nőhetnek felőlünk odébb a műcsúcsok -

Az Előző Emberiség

Éltek, haltak - nagyon régen..
Alszanak
A Múltban -
Mélyen...

Létüknek ezernyi nyoma,
De tagadja minden dogma.

Az Időbe kövesedve,
Kitiltva,
Elfeledtetve...

Éltek, haltak - nagyon régen..
Akkor is Nap volt az égen...

Akkor is fű nőtt a hegyen,
Akkor is élt a Szerelem.

Nincs már se sorsuk,
Se nevük..
Mi volt, ami elbánt Velük?

Éltek, haltak nagyon régen...
A Föld akkor sem volt éden...

Miért nem néznek az égre?
Tudni kéne...
Tudni kéne...

Oldalak