Blogok

Az emberi cselekvés

Holnapig ötvenöt vagyok...
Reggeltől többet számolok.

Utazom, mint az ó járgány
Két lábbal az Idő hátán.

Megéltem ötvenhat évet,
Kegyes volt hozzám az Élet.

Holnapig ötvenöt vagyok,
A hatvan felé baktatok.

Szerelmünk fényesen ringat,
Felneveltük Lányainkat.

Van jelenünk, kicsi lakunk,
Amíg élünk, együtt vagyunk.

Idő lépcsején ballagok,
Holnaptól ötvenhat vagyok.

Mysty Kata : A nap dolga
 
Teszi-veszi nap a dolgát,
Holnap is csak neked szolgál..
Kincsét adja az asztalra,
Ténykedik a te javadra.
 
Holnapra már kész a terve,
Hiába nagy, s nehéz terhe!
Kitartóan megy előre,
Célba is ér egy-kettőre.
 
Nem téblábol, van látatja,
Keze szorgos ," ég alatta"!
Van is róla tudomása,
Jó termésnek, jobb az ára!
 
A naplopó fel se ébred,
Át is alszik nappalt, éjjelt,
A tableten lóg óraszám,
Az eszében csak móka jár.

 
Barát voltam fiatalon:
ma már nincsen társaságom,
csak egyedül tengek, lengek,
teher nekem így az élet!

Amíg írtam, telt az idő,
érvényesült a verselő,
amit írtam, elfogadták:
elviseltem a kritikát!

Néhányszor már elköszöntem,
hallgatásomat ígértem,
minden erőm összeszedem:
a verselés ne kísértsen!

Versbarátként ismertetek,
akként írtam verseimet,
s ha barátaim nincenek:
miért írnék akkor verset?


 

Most kéne jól megbecsülni,
Hogy ne kelljen visszasírni.

Ránk támadhat nyegle dudva -
Forradalomnak hazudva.

Polkorrekt légüres fattya
Létünket is ellophatja.

Most kéne jól megbecsülni;
Szeretni,
Örülni,
Élni...

    
Szavak, szavak, magyar szavak,
mindenkinek ne adjátok magatokat!
De a magyart, csak a magyart szeressétek!
Őshazátok volt ott néktek,
ahol ma is megértenek.
S mikor elkezdtünk beszélni!
jó volt titeket hallani!
Erősek, gazdagok általunk lettetek,
s ti hoztátok Keletről a színeket.
Ritmus, dallam patinás,
nagy érdem: a a jóhangzás.
Ha a régész mélyre ás,
ott a sok bizonyítás!
Itt élünk már nagon régen,
össetartón: egy nemzetben,
amely csak titeket szolgál!
Olyan kultúrákra talál,

(fordítás)

Elrontja mondatát a rossz statiszta,
ki félve játszik fenn a színpadon,
avagy talán dühöngve mondja vissza
a gyenge szívét csapva úgy agyon.

Hát így feledtem félelemből én
a szép szerelmi rítus csínjait,
s a túlhevített szenvedély ölén
tanácstalan vagyok, habozva itt.

E könyv legyen tehát a szónokom,
a hű kebel ma némaságba’ pang,
a vers szerelmet esd olyan fokon,
hogy arra már nem képes úgy a hang.

Tiéd lesz így a szó, ha cseng, ha nem,
a fül dologtalan, de hall a szem!

Paradox módon ebben a helyzetben már nem ez a legfontosabb kérdés. Hanem továbbra is Magliani elindulása. A fegyver – feltehetően pisztoly – csak addig súlyosbító körülmény, amíg Zrínyi Miklós életben van. Maglianinak most már – ha egyszer elindult – nagyon kell igyekeznie, hogy előbb érjen a helyszínre, mint az üldözői, a cimborájával végrehajtsa, és vadkantámadásnak álcázza a gyilkosságot. Ha már elindult, mostantól nincs választása. Most már mindenképpen az életével játszik.

Szoktál mérges lenni,
akácként elégni?
Jobb tüzelő a szén,
nem füstöl a kémény.
Ha mégis eldugul,
megpiszkálom alul,
és a tüzem lángol,
a jó akácfából.
s mindaddig égni fog,
míg fiatal vagyok.
Addig lesz ereje,
tüzelhetek vele.
Az idősek gyengék,
és a tüzük nem ég.
Fáznak, és meghülnek
betegek lehetnek!
Nagy lánggal ég a tűz,
nincsen közöttük szűz.
Szüzek, tüzek, kérem,
bocsássák meg nékem,
akáccal tüzelek,
s magas fokon égek.
A fa megöregszik,

Farsangnak havában rövidül az éjjel,
árnyát csibész szelek lopkodják szeszéllyel.

Farsangnak havában az idő még kába,
de egy szikra fényt gyújt már az éjszakába.

Farsangnak havában  a vágy tüzet érez,
a múlt zsibbadt köde lassan semmivé lesz.

Farsangnak havában a perc jobban pereg,
reményekkel telve pezsdülnek az erek.

Farsangnak havában  tobzódni még nem mer,
de már szűz barkáról álmodik az ember.