Szeretem nézni a vizet,
hallgatni amint zenél.
amint csobogva csak beszél,
mint anya a szeretet nyelvén,
Szaladó kavics kék fényét,
szemlélni a felszínén...
Hullámvetése mily csekély,
A szeretet jele deszép!
Szeretem látni a víz-erét,
Számtalan fut szerteszét,
Türkizzé válva mond mesét...
A szeretet anyanyelvén!
Ellágyít ez a lebegés,
A szeretet nyelvhegyén!
Ölében ringva ott az ég!
Éberen alszik mindörökké.
Pénzvezérelt, beteg jövő
Fenyeget?
Nem is lesznek majd valódi
Emberek?
Se nemzet, se család, csupán
Globális?
Rajta a dollár hatalma
Totális?
Emberségnek az emléke
Sem kotyog?
Nem lesznek, csak dollár-agyú
Robotok?
Nem lesz ember, csupán bio
Egyveleg?
Pénzvezérelt, beteg jövő
Fenyeget?
Azt képzelik szenilis
Dollárpapák,
Hogy csupán a pénztől forog
A világ.
Dollártól tán a Nap se lesz
Halovány,
A halált meg legyőzi
A tudomány.
A Cél magában sose Felelet,
Csak híd az Idő partjai felett.
Egy pillanatban semmivé lapul,
Máskor felhőkből fölénk tornyosul.
Azt, hogy elérni milyen célt lehet,
Mindig az eszköz határozza meg.
A profán Cél nem ad erőt soha,
Lehet szülő - de mindig mostoha.
Ha van, akár irreális lehet;
Ha nincs - magunkhoz lettünk hűtlenek.
Vele is lehetek boldogtalan,
De nélküle - minden haszontalan.
Egyik Cél olykor másikon tapod,
A Cél nem végzet, csupán állapot.
Ragadj magaddal árnyas éjszaka,
s néked adom sosem-volt kincseim,
forgass, dobálj, de ne hagyj magamra,
mint testemet a foszló éveim!
Békés Jövő lesz-e még?
Kék marad-e még az ég,
Békés, boldog Családokra
Néz-e majd
A jövőbeli Ég?
Égig nőnek-e a fák?
Virágzik-e majd az ág?
Lesz-e még a mostaninál
Sokkal jobb hely
Majd a nagyvilág?
Lesz-e a világ kerek?
Lesznek boldog emberek?
Egészségesen fejlődnek
Szüleikkel
Majd a gyerekek?
Békés Jövő lesz-e még?
Ami jó, számít-e még?
Sivár extrémségek helyett
Felnőttséget
Ád-e még az Ég?
Létünket rég rágja már a rozsda,
hallod-e a nyikorgó világot,
amely meg-megáll, fájón, s hirtelen,
egy-egy, tán halálos pillanatra?
Békét, nyugalmat súg erdő mélyén a csend,
habár nem hallgatag, átszövi sok-sok hang,
csendbe olvad mégis az az isteni rend,
mely érint, átölel, lélek mélyére hat.
Benne az ember, mint a madár, oly szabad.
Tiszta a levegő, fák, színek s a fények,
gondolat elréved, vajon miért van az,
hogy az élet küzdés, harc, s gondja temérdek?
Egyszerű a válasz, emberi természet.
Sosem elégedett, vágyak s én-akarat
vezérlik az útját, amíg fel nem ébred,
s nem látja be, téved, rossz irányba halad.
Legendák hőse,
Hazánk szentje Ő;
Fejjel magaslik a Múltból elő...
Néhai áldott Szent László királyunk
Olyan
Férfi volt,
Ember és
Király,
Amilyennek magát szereti látni
A Magyar,
Ha idő tükrébe áll.
Mi a valóság,
Mennyi a legenda -
Aligha érdekes nekünk ma már;
Valaha itt élt, ebben a Hazában
Néhai, áldott Szent László király...
Sosem égette a hatalom vágya,
De ő lett országunk legjobb királya.
Katona,
Bíró,
Államszervező;
Fejjel magaslik a Múltból elő...
Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.
Hol volt, hol nem volt
Három király bandukolt,
Amíg meg nem lett teremtve,
A Lét is csak Mese volt...
Vajon ki vagyunk találva,
Vagy csak Létbe vagyunk zárva?
Végtelen-e az Akol?
Amit képzeletünk teremt,
Él-e másutt,
Valahol?
Anyag csupán a Végtelen,
Vagy maga a Töméntelen?
Hol volt, hol nem volt,
Szabólegény bandukolt,
Amitől a világ jobb lett
Mindig,
Mindig
Mese volt!
Valahol,
Valahol..
Amit az Élet
Megteremt,
Az mindig él -
Valahol...
Rég tovatűnt ifjúságom
Múlt vizén úszik felém,
Friss, mint a tündérkirálynő
Homlokán a diadém.
Régi balatoni nyarak,
Emlékük vérpezsdítő,
Még nem tudtuk, milyen hurkot
Vet nyakunkba a jövő.
Felnőttnek hittük magunkat,
Mint mindig a siheder,
Nem tudtuk, hogy az igazi
Felnőttség milyen teher.
Lombkoronák árnyékában,
Kellemetes emlékeken
Hűsöl a régi Szerelem.
Napsugaras meleg nyárban,
Lombkoronák árnyékában...
Kellemetes emlékeken
Szent öröm-patina terem.
Szent öröm-patina terem,
Hűsöl a régi Szerelem.
Múlt és Jövő pihen lágyan
Lombkoronák árnyékában.
Szent itthoni nyári Béke,
A munkakedv menedéke.
Gép előtt, körtefa alatt
Az idő meghitten szalad.
Az esztendők meghitt éke
Szent
Itthoni
Nyári
Béke...
Komisz jövendőt tervezget
Sunyi pénz-globál,
Sok élet-dimenzióba
Belefuserál.
Utópia-zsákutcába
Téved a világ?
Felfalják az életünket
Papír-doktrínák?
Multikulti-métely okoz
Tüdőgyulladást?
Vérfürdő akadályozza
Meg a gyógyulást?
Ezt azonban nem szabad ám
Elfogadni. Sőt.
Terraformálnunk kellene
Végre - a Jövőt.
Az idő minálunk minden
Rendszert lecserélt,
Tudjuk, mindig az eszközök
Alkotják a célt.
Amíg egyedi az ember,
S a világ kerek,