Újra húrolt világokban
Az Örömre mindig ok van.
Semmi erőszak, pénz, pia,
Csak szégyenlős utópia.
Sok szitkozódó vadbarom.
Nem okád hófehér lapon.
Újra húrolt világokban
Minden tárgy, ahol kell, ott van.
Nem küzdenek hiány-kincsen,
Felesleg semmiből nincsen.
Boldog lesz az emberiség,
Ha majd elég lesz az "elég".
A pénz múzeumba kerül,
Senki se marad egyedül.
Valahol...
A Csillagokban...
Újra húrolt világokban...
Udvaromon madár tipeg,
Július van, Nyár és meleg.
Gépnél talál az alkonyat,
Gyarapítom soraimat.
Múlt, Jövő, Jelen fog kezet,
Körülvesz Család, Szeretet.
Udvaromon madár tipeg
Este meccset nézegetek.
Könyökölős ellenfelek
Borzolják idegzetemet.
Ellenfél nyeri a csatát,
Meg a szpíker hódolatát.
Udvaromon madár tipeg,
Békés Nyarat mindenkinek!
Ős Napkelet,
Fejlett Nyugat;
Macska nyávog - kutya ugat.
Van otthonom - még élhetek;
Udvaromon madár tipeg.
Nyári vidám lombkoronák,
Sárgul valahol a világ.
Kihagy és köhög a motor,
Rozsdás valahol ez a kor.
Csikorog a fátum-kova,
Sántít Európa lova.
Nyár van - pihenjen a világ...
Nyári vidám lombkoronák.
Köszönettel tartozom...
Mysty Kata : Esély
HETVENÖTÖDIK RÉSZ
Minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban furcsállottam. Mit akar Napsárkány? Mire tör? Elhagyta volna a józan esze? Neki hétköznapi értelemben vett józan paraszti esze nem is volt soha. de Napsárkány korántsem ostoba. Az lehet, hogy őrült dolgokra tör, a lelke kacskaringós utakon jár, de a szelleme ép. Akkor meg mi ez? Valamiféle kelepce?
Régi Nyarak Balatonja;
Álmok otthona.
Szent múltvarázs -
A jelenben nem vágyom oda.
Szülőföldem. Szép Balaton -
Múlt derűs egén;
Ott nőttem fel. Gyermekkorom
Ott töltöttem én.
Múlt ködébe süllyedt Boglár,
A Szülőhazám,
Ott nyugszik a gyermekkorom,
Apám és Anyám.
Régi Nyarak Balatonja,
Régi kék egek,
Szebbnek látta a világot
Akkor a gyerek...
Régi Nyarak Balatonja
Rég eltűnt soha,
Csak bennem él. Elfeledni
Nem fogom soha.
Az Idő, a Vén Narrátor
Félni kezdett - önmagától.
Hosszúra nőtt már a szőre,
Mivégre mindig előre?
Menni, soha meg nem állni,
Végtelenségig narrálni.
Az Idő, a Vén Narrátor
Csak az emlékekben bátor.
Sose hal, de nem is éled,
Unalmas az örök élet...
Epika végtelen síkja
Az öröklét-narratíva.
Magába zárt, örök tábor
Az Idő - a Vén Narrátor.
Hogy állunk a költészettel?-
kérdezem én bamba képpel.
A válasszal készen állok:
meggondolatlanul írok!
A költészet magas nekem,
senkitől nem "irigyelem",
és ha még írok valami
bús kedvemből kisegít.
Az ösztönöm mért működik,
ha verselni meg nem tanít?
Tudással nem pótolhatom,
amit ígér az alkalom.
Nem készültem idejében,
hogy a szabályokat értsem,
de nem is a szabály fontos:
a gyakorlat legyen pontos!
Míg sikeres a végtermék,
talán addig még írhatnék,
Túl a bíbor hegyeken,
Rejtőzik a Múlt,
A jövő;
Isten is ott álmodozik
Csendesen..
Túl a bíbor hegyeken...
Innen a Végső Hegyen,
Nyarat élvez Otthonában,
Meghitt, régi Szerelmében
A jelen..
Innen a Végső Hegyen...
Meghitten szürke Jelen,
Múltunk takar,
Jövőnk fázik,
Csendesen éltet minket
A Szerelem.
Meghitten szürke Jelen...
Túl a bíbor hegyeken
Valaki tudja
A tikot,
Hogyan lehet kifogni
A végzeten.
Túl a bíbor hegyeken...
Fenn a kútgém hórihorga,
irigykedik az uborka,
de eljön tán majd az óra,
mikor felfut a karóra!
A fű közt is nagy az élet,
a hangyanép szerteszéled.
Csak a pók töpreng egy ódon
krumplibogár-vonalkódon.
Bút dünnyög a dongó: Elég
vastag ez a darázsderék!
A katica hű mátkát csal,
összeállt a bodobáccsal.
Szól a hernyó: Szívem, visz lát!
s cserbenhagyja a gilisztát;
amazt elönti a méreg:
Eddig voltam gyűrűsféreg!
Isten tüzén Idő serceg;
Évek,
Napok,
Órák,
Percek...
Tél fagyaszt, aztán Nyár éget,
Folyton megújul
Az Élet.
Kívül minél öregebbek,
Belül talán - annál szebbek...
Isten tüzén Idő serceg,
Múlttá válik
Jövő herceg...
A Múlt emlékezve éled,
Néhány percig tart
Az Élet...
Évek,
Napok,
Órák,
Percek..
Isten tüzén Idő serceg...