Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...
Turisták sehol sem lelik,
Ügynökségek nem hirdetik,
Még repülőtere sincsen...
Mintha tükörképünk lenne,
Mindenki mást keres benne:
Egyik színes tündérálmot,
Másik abszurd állatságot
Lát a távolból belőle.
Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...
Lakják élők,
Lakják holtak;
Egykor vagy sohasem voltak...
Lakják rövid öröklétek;
Lakják örök álomképek...
Amikor én voltam fiatal,
csesztetett százféle hivatal,
tiltás ült okos szaván
ott fenn az uborkafán!
Sérelmet szenved tán az állam,
ha nagy a séróm, s van szakállam?
„Ami nem használ, az árt!”
– pap pörölt, s papolt a párt.
Nem kell nekem toronyóra lánccal,
Csak maradjunk meg egymásnak sokáig...
Az évek erdős dombvidékein
Együtt haladunk,
Drága Anikóm.
Ha esik, összebújunk,
Hogyha meg
Elviselhetetlen a száraz hőség,
Behúzódunk
Szerelmünk árnyékába...
Nem kell nekem toronyóra lánccal,
Lehet a világ szürke vagy fakó..
Jó Veled élni,
Drága Anikó!
Májusunk feléledt végre,
Tisztulni kezd az Ég kékje.
Szétszakadt, roppant fellegek
Visszavonulni kezdenek.
Kimerült városok felett
Reményt érlel a Kikelet.
Májusunk feléledt végre,
Tavasz telepszik az Égre.
Tudjuk a Jelent becsülni,
Tudjunk Jövőnek örülni.
Hosszú Múltunk arra nevel,
Hogy sohasem adhatjuk fel.
Sorsunk vegyük végre kézbe;
Jövőnk is feléled végre...
Szomorú májusi szél;
Sose voltunk,
Nem is leszünk
Hitványabbak senkinél.
Bágyadt, tétova eső;
Szemünk előtt
A Jövendő
Szárnyszegetten verdeső...
Ködös minimáltavasz;
Ami szép
És természetes,
Csak az maradhat igaz.
Szomorú májusi szél,
Világpénz
Kilátástalan
Jövő felé mendegél...
Lucskos, sáros pocsolyák,
Szodoma felé araszol
A pénz-mámoros világ...
Felhős, borús horizont;
Úgy tornyosul
A rossz jövő,
Mint egy vén tüskebozont...
Valaki mindig szembejön,
Megismer, köszönöm...
Mily öröm!
Valami emlék felkavar,
Jelez, de nincsen
Semmi baj...
Valahol vágyban feloldoz,
Elérzékenyül...
Úgy dalol.
Valaki mindig szól és int,
Emléket dajkál...
"Megfeszít".
Valami csak úgy hirtelen,
Mint kísértő múlt,
Fényt temet.
Valahol minden kitisztul,
Mert a ragyogó nap
Reám hull.
Nézlek, s sóhajtok egy nagyot,
lelkem kelyhe csordultig telik.
Közel férkőznék, ha hagyod,
nem tovább, csupán a szívedig.
Amíg újra nő a fű,
Jön a borúra derű.
A Lét mindig helyreáll,
Csak epizód a halál.
Ördög szkeptikus lehet,
De nem az anyag szeret.
Amíg újra nő a fű,
A világ nem egyszerű.
Alamuszi pénz-egek
Hazug nótája pereg.
Aknafolyosókat ás
A hangos minoritás.
Amíg újra nő a fű,
Jöhet borúra derű.
A Jövőért az felel,
Aki gyermeket nevel.
Felhőkakukkvárakat
Isten sose látogat.
Mindig lesz majd szent derű,
Amíg újra nő a fű.
A lelkemet reptetem éppen,
láthatatlan szárnyakon szállok,
erdők sóhaja emel följebb,
Szemedben titkok rejlenek,
s én időtlen idők óta
kutatom a szerelmet bent,
arany-cirmos íriszedben.
Lelkednek burjánzó táját
ne hagyd végleg kiszáradni,
mert a kegyetlen, déli Nap
kiszívja az életkedved.
Napfordulók
Felnőttet játszik mindig a gyermek,
elhiszi, várják napfényes termek.
Gyerekké válik újra a felnőtt,
s napot alig lát, gyakrabban felhőt.
Visszább fogom
Betöltöm a hatvanötöt,
s visszább fogom a tempót.
Bacchus fürtöt másnak lökött,
nekem marad a kompót.
Sértődés
Ha jobb ma egy veréb – duzzogott a túzok –,
akkor bekaphatják, én pedig elhúzok!
Eltévedtem a semmi
labirintusában,
egy hatalmas tömeg
fújtatott utánam,
nem tudták, hogy
értelmetlen minden
mozdulatuk, félreálltam,
s megengedtem,hadd
suhanjanak el mellettem,
idegen emberek.
Ellenségek lehettek,
túljártam az eszeken,
és az az ellenségük
lettem; nem volt ugyan
fegyverem, azért
őket legyőztem, mivel
több volt az eszem.
Akiknek nincs elég eszük,
olyasmit ne tegyenek,ami
fenyegeti az életüket.
Mert az ember ésszel él,
akinek nincs,ne meséljen!
Orgona illata árad,
Isten szeme könnybe lábad.
Zengő májusi virulás;
Minden csupa Feltámadás.
Istenben megújul a Rend;
Amíg tart az Idő - teremt.
Orgona illata árad,
A világ könnye felszárad.
Profán törvény léte felett
Éledezik a Kikelet.
Orgona illata árad;
Isten soha el nem fárad.
Májusesti csendességben
Jövő-palánták az égben.
Némelyik tán verőfényes,
A másik brutális, véres.
Tetteinkkel dönthetjük el,
Hogy melyiket neveljük fel.
Májusesti csendességben
Ezer csillag fenn az égen.
Alszik alattuk a város;
Isten sohasem magányos.
Egyetlen Jövő vár régen;
Májusesti csendességben.
Az éji zarándok útja
csillagokkal van kikövezve,
hogy monoton, bús magányát
egy pillanatra elfeledje.