Blogok

Istené a vesződség,
Miénk a világ,
Nem nőnek a világ végén
Nadragulya-fák...

Tökéletes élethez
Száz év is kevés,
Bárki mondja, a világban
Nincs elrendelés.

Sanda profit-látszatot
Poklok felezik,
Csak az ördög súgja, hogy a
Tett "nem létezik".

Istené a vesződség,
Miénk az öröm;
A műanyag sziklabércen
Nincs kecskeköröm.

Boldogsághoz munka kell,
Szabad akarat;
A Kegyelem mindörökre
Istennél marad.

Deresre vénült már a bősz,
zsörtös november, páragőz
fátylában kertünk őszi rom,
halott dália, nőszirom…

Függöny mögül les, ím, a nap,
nincs ínyére e színdarab,
de szétszakad a vén burok,
rövid sétára indulok.

Kicsiny liget, úgy kedvelem,
egy varjú bogyót szed velem.
A szél sodor egy régi dalt:
unaloműző légi alt

boldogítja most két fülem –
eddig jól elvolt nélkülem.
Időtépázott szarkavár,
ki tudja, merre tart a nyár!

Végre itt áll az ablakom alatt...
Hosszan vágytam hiába rá,
S lemondtam róla rég,
S most itt áll már,
Kéklik,
Akár
Az Ég...

Még sosem volt
Ő az első nekem,
Ötvennégy évesen,
És épp olyan kék,
Akár a szemem..

Végre itt áll az ablakom alatt...
Össze kell szokni,
Egybecsiszolódni.
Ő fog majd engem
Ezer helyre vinni,
Látni kell, hogy van,
És hamar
Elhinni...

Csepereg az eső,
csacsognak a madarak,
magot csipegetnek.
Csak csirkék vannak itt.

Az Élet Isten mosolya,
Boldog, aki teremt,
Csendes, nemes, szent Derűből
Épülhet bármi Rend.

Az anyag-univerzumon
Csupán mosoly hat át,
Sok komor arctól lesz komor
Az emberi világ.

Pénz, fanatizmus, hatalom,
Mind-mind halott szobor,
Általuk lesz a földi lét
Komor halotti tor.

Az Élet Isten mosolya,
Mosoly a Lent, s a Fent...
Nem vihogás, nem röhögés;
Mosolynyi büszke Csend.

Nem Isten földjein ered
A szenvedés-patak,
A mi lármánktól kap erőt,
Az Isten - hallgatag.

Nem feladni - élni;
Örökké remélni.

Isten tán csak vendég;
Őszül a Mindenség.

Pénz tekinget félre,
Nem fér a bőrébe.

Nem feladni - élni;
Sohasem henyélni.

Pénz-vezérelt, sanda
Globál-handabanda,

Hiába óbégat,
Hogy szép, ami randa.

Nem feladni - élni;
Nem ráérni félni.

Munka és alázat;
Minden egyéb: látszat.

Élőbb a valóság,
Mint a magyarázat.

Nem feladni - élni;
Álmok közé férni.

Örökké remélni,
Nem feladni - élni.

Hiányoltam a blogomból ezt a névnapi köszöntőt, ezért elhoztam most. Aktualitását nem vesztette, pedig már nem mai darab. Ezzel kívánok sok boldogságot minden kedves Erzsébetnek!

Erzsébet napra

Rövidülő őszi napok,
Fáradt alkonyat andalog...

Elgyötört a világ teste,
Didereg a szürke este.

Vajúdnak tétova okok,
Hideg napok sora kopog.

Múlt, Jelen pora kavarog;
Rövidülő őszi napok...

ONCOL.HU

(Dr. Pintér Tamásnak köszönettel és tisztelettel)

Rovom a folyosót,
csendes a bé három –
kezelő orvosunk`
órák óta várom.
Anyám fekszik – gyenge,
csapolásra hoztuk;
állványt tol egy férfi –
hasonló a sorsuk:
duzzadó májukat
nagy hasuk cipeli,
nehéz tartaniuk –
feszül, vízzel teli…

Egyre sötétedő esték;
Jövőtől félni ne tessék...

Korán jött téli hidegek;
Köhög a világ, mert beteg.

Hosszú, alattomos árnyak
Lappangó bajokra várnak.

Egyre sötétedő esték;
A Múlt színe - Jelen-festék.

A Jövő? Por néhány tincsen...
Előre megírva nincsen.

Virtuális pénz-seregek
Hátán pénzállam-betegek...

Azt hiszik, Istent kilesték...
Egyre sötétedő esték...

Szép, de nehéz nap után
A test pihenést kíván.

Fent az öreg telihold
Se nem élő, se nem holt.

Levélfosztottak a fák,
Kókadozik a világ.

Nyugszik álom-fekhelyen
A teljesült Szerelem.

Isten adjon még sokat,
Szép, de nehéz napokat!

A virágok harmaton ébrednek,
előbb virághimnuszt énekelnek,
majd későbben felszárad a harmat,
és ők egész napon muzsikálnak.

Estikének van egy jó hangszere -
kitűnő négyhúrú Hegedűje.
a Liliom szépen zongorázik,
és a hegedűhöz igazodik.

A szép Fehér orgona orgonál,
és a hangja jó  messzire elszáll,
annyira színes mindig a  hangja,
mint amilyen színes ő jó maga.

A bőgőnél zenél Hortenzia,
visszhangzik a sajátságos hangja,
a Hóvirág a citerán játszik,
és a tavasz hírnöke nem fázik.

Közös őszünk,
Közös telünk...
Amíg élünk - együtt leszünk.

Hideg, szeles novemberünk;
Isten legyen mindig velünk.

Kicsi Otthonunk még földi,
Szép selymes Hangod betölti.

Közös őszünk,
Közös telünk...
Egymás kezét fogja kezünk.

Van Életünk,
Két Gyermekünk,
Isten legyen mindig
Velünk.

Kóbor pont

Egy kis pont a füzetemből,
irgum-burgum, megszökött.
Földre pottyant, és cipőmnek
az orrára költözött.

Amikor a kertbe mentem,
cipőn lovagolt a pont.
Nem tudom, hogyan csinálta,
de megnőtt a kis bolond.

Olyan nagy lett, el se bírtam,
lerúgtam hát a cipőt.
Így kapott a füzetemben
született pont kimenőt.

Elrepült a kertkapuig,
s a cipőmtől búcsút vett.
Kigurult a főutcára –
világ csavargója lett.

Üzent a Tél.
Szörnyű szél
Tombolt az udvarokon;
Távolban már ott vigyorog
A vén, jeges
Masztodon...

Nem nyugszik a
Vén uzsorás,
Hóval, jéggel fenyeget,
Engedelmesre fagyasztott
Ember-gépeket
Szeret.

Látogatást
Tett a hideg,
Fagyos novemberi nap;
Méltó választ ad a Télnek
Minden bátor
Pillanat.

Üzent a Tél,
Havazott,
Vacogott a Pillanat,
Vágy- és szeszély-tócsák fagytak
Jéggé
A friss hó alatt.