Blogok

A tél nyugalma

Beküldte Mysty Kata - 2016, december 4 - 21:13

Elvarázsol a tél nyugalma
Hótisztaság és fény uralja...
Mintha az Úr asztala volna,
Kenyér, bor tálalás, - főgondja.
A gyertyák már
Égnek,
Én az éjnek élek!?
Az égnek!
(hát)Élek!

Várakozás

Beküldte hubart - 2016, december 4 - 11:09

Eső esik, ázik a föld,
a domboldal fekete,
szürke ez ég, és nyelvet ölt
ránk a világ szemete.

Sajnos, nincs a szánkóhoz hó,
vaj’ mi lehet az oka?
Bent ül a négy örökmozgó,
unatkozó unoka.

Esdve mindhiába lesték
a magas ég porhavát,
elfogyott a liszt, a festék,
vagy a párna odaát?

Nem örülnek ám a sárnak
a kis háziangyalok,
de addig is csodát várnak -
talán már itt andalog…

Beszorultunk, száz gond gátol,
erről senki nem tehet,
de a kicsik játékától
immár lépni sem lehet!

A Boldogság - talán csak Felelősség

Beküldte lnpeters - 2016, december 4 - 00:57

A Boldogság - talán csak Felelősség...
Felnőttség dolga, meg kell érni rá,
Az "önbeteljesítő" kamaszkorból
Éretté válni,
Szeretni tanulni...

A Felnőttkor nem anyag,
Hanem Lélek...
Felelőtlen kamasz-tempók helyett,
Élni,
Szeretni kell
A Életet.

Szent a felnőttkor...
Nem hetyke villanás,
De éltető, szelíd tűz,
Mindhalálig...
Már nincs profán,
Minden - valami más...
Több nincs felesleges, nyegle öncél,
Nincs időtöltés,
Nincs játszadozás.

Széllel szemezek

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, december 3 - 13:34
 
Megszólítottak a szelek, a messziről jöttek...
Kérdezték, hova vigyenek, merre fújhatnának...
mondtam: a tengerhez; nézni újra, ahogy a víz
a távolban felhőt ölel, s egybeforrnak tájak.
 
Később szeretnék oázis homok-tüzén állni,
hagyni, hadd csipkedje bőröm a sivatag-lidérc...
majd felidézhessem sebét itthon, ágyban fekve;
szakadatlan lenne bennem e zseniális férc.
 
Következő vágyam tán az oroszlánok földje;

Százkarú reggel

Beküldte Csilla - 2016, december 3 - 11:36
 
 
Deresre szőtte köntösét a reggel,
ezüst csilingel fénypihés haján,
fejét lehajtva, mint egy méla mester,
felénk suhint a százkarú magány.
 
Tanít a csöndre és türelmet áhít,
s a fagy szemével cserkelő jelen
emlékbe oltja mind gyümölcse fáit,
amíg az álmok sóhaját nyelem.
 
Jeget zihál a szél, az égi szolga,
hitem szakítja szét, eléd hozom
nyilalló terhét, lágy dalomba oldva,
e némaságba süppedő nyomon.
 

Téli szél-keresztség

Beküldte lnpeters - 2016, december 2 - 22:40

Téli szél-keresztség,
Sálat venni tessék,
Ádventet hoztak nekünk a
Hosszú téli esték.

Jeges, vad szelekkel
Érkezik december,
Szeretetbe, emlékekbe
Öltözik az ember.

Kopaszon aggódnak
Még az öreg fák is,
Fogát csikorgatja a Tél,
A vén liberális.

Téli szél-keresztség,
Fűtött jelen-esték,
A propaganda-jövőről
Mállik már a festék.

Kamasz-emberiség
Bambul fel az égre,
Már nem kéne játszadozni,
Fel kell nőni végre!

Elneveztem

Beküldte titus56 - 2016, december 2 - 06:38
Elneveztem
 
Emlékszem, valamit elneveztem rólad,
ringó tavaszt-e, vagy sietős lábnyomot,
már nem is tudom, de nem vált be a jóslat,
csak rendezgetem magamban a limlomot,
s ráégett valami furcsa szó a számra,
ahogy a nap az ürességet tölti ki,
még fénylése sincs, se hosszúra nőtt árnya,
az éjt a hajnal fokán épphogy átviszi,
puha, nem hivalkodó, csak csendben ott van,
- fagy, és lángolás közé hullt kristálycukor -

Uballit háza - I.

Beküldte lnpeters - 2016, december 1 - 22:43

Uballit háza - I.

 

 

 

 „Egy Föld, egy birodalom, egy király”

(regény)

 

(A cselekmény és a szereplők kitaláltak, de a veszély valódi.)

 (Megjelent e-book formátumban, 2010-ben)

 

 

 

PROLÓGUS

 

Április 24.

14 20

Nonnevitz-től északkeletre

Rügen-sziget

Németország

           

—Merre van a holttest?

—Bent a házban, főfelügyelő úr! — a fiatal rendőrtiszt a bükkfacsoport mögött rejtőző alacsony épület felé intett.

Adventi várakozás

Beküldte Bieber Mária - 2016, december 1 - 22:39

Most, hogy az idő ünnepre fordul lassan,
ebben a furcsa, adventi hangulatban
valahogy úgy érzem itt, legbelül titkon,
ahogy el-eltűnődöm csöndeskén itthon
a várakozás gyertyalángjai mellett,
hogy éppenséggel még ez az este kellett,

 

ez a hullongó hó, a zúzmarás ágak,
ez a mesébe illő tündérvarázslat,
ez a sziporkázva ámulatba ejtő,
minden szutykot hótisztaság alá rejtő,
karácsonyra váró, decemberi tájék
ahhoz, hogy felismerjem végre: ajándék

 

A sebtépő

Beküldte Csilla - 2016, december 1 - 10:15
 
 
Szíveden égő sebhelyed,
téped, a varja felreped.
Mennyi igazság dől alóla?
Hangos a sajgás, nem csalóka?
 
Lüktet az élet főere, 
cseppen a véred kőre le,
s mintha csak álnok árnyad súgna:
majd, ha begyógyul, tépd fel újra!
 
Dermedő éjben hallgatod;
ördögi minden hajlamod?
Préda vagy áldozat-merészen,
talmi szereplő vélt mesédben.
 
 
 

Hideg este árnyékában

Beküldte lnpeters - 2016, november 30 - 22:53

Hideg este árnyékában
Didereg a Múlt,
Hosszú a Tél annak, aki
Élni nem tanult.

Borostásan fagyoskodnak
Kócos nemhitek,
A világba belevetve
Kacag a hideg.

Anyagvilág főtörvénye
Tudja a helyét,
Zsörtölődik a sarokban
A néma sötét.

Hideg este árnyékában
Fázik a Jövő,
Akad-e még tovább élni
Majd elég Erő?

Zavarja-e létünket a
Végzet-hárpia?
Lendületet vesz-e még a
Negentrópia?

Szükségszerű lesz-e, ami
Csak istentelen?
Hideg este árnyékában
Hallgat a Jelen.

Őszutói alkonyatban

Beküldte lnpeters - 2016, november 29 - 22:39

Őszutói alkonyatban
Ezer fáradt pillanat van.

Lombjuk vesztett tölgyek felett
Szunyókálnak a fellegek.

Alkonyatra bánat tapad,
Az év lassacskán elapad.

Őszutói alkonyatban
Nosztalgia zárja pattan.

Mint félszeg régi vendégek,
Melegednek az emlékek.

Ködbe vesző távol hegyek
Titkos folyamot rejtenek.

Köd-hegyekben álom-erdő,
Ott örvénylik a Jövendő.

Fantom-vizek habja csobban
Őszutói alkonyatban...

 

Amily csendesen

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, november 29 - 19:26
 
Amily csendesen esik kinn az eső,
éppúgy peregnek a szavak fejemben -
halkan, békésen, civakodás nélkül,
egymást bevárva, sorrá rendezetten.
 
Csobog az eresz, az árok fuldoklik,
víziszonyától nyelni sincs gusztusa -
megtelt már vele torkig a bendője...
köpködi vissza, telve lett zeg-zuga.
 
Cseppek kopognak az ablaküvegen,
zord hangulatot árasztva szaporán  -
belőlük fogant e durcás kedvem is,
hogy felszolgálja a mai vacsorám.

Lélekablak

Beküldte Csilla - 2016, november 29 - 16:15
 
Zsenge hajnalokra 
hagyom nyílni a lelkem,
tágas ablakában 
ragyog függönye, lebben,
tiszta, mint a hó.
 
Illatok nyugalmas 
energiája éled,
összeforr, mi egykor 
darabra hullott érted.
Ébren ép való.
 
Ring az élet fénye, 
reánk borítja csókját.
Csitt, figyeld az álmod! 
Enyém a tükre, – szól szád,
égi hírt adó.
 
 

Erdei ádvent

Beküldte hubart - 2016, november 29 - 10:36

Ahol tegnap virág nyílott,
csíz dalolt víg éneket,
elszállt az ősz, mint a nyíl, ott
vélve vércse-rémeket.

Szomorúan búg az erdő,
korhadt levél ont szagot,
varjúkár szól, és a csergő
szarkapanasz – rossz fagott!

A vándorgyík kicsit késve
érkezett meg – jó nomád –,
a tölgyön egy repedésbe
rendezte be otthonát.

A borz kotor holt avarba,
gonddal gyűjti kincseit,
üreglakó, nincs zavarba’,
pedig fűtés nincsen itt!

A világ közepe

Beküldte lnpeters - 2016, november 28 - 23:29

Profán világ-rengetegben
Kis vályogház rejteke;
Számomra és a Számodra
Itt a világ közepe.

Fényes, meghitt nyugalomban
Telnek itthon a napok,
Nagy öröm, ha hosszú esték
Végére itthon vagyok.

Berzenkedhet odakint a
Kánikula, vagy a hó,
Itt lakik a jó közérzet,
És velem van Anikó.

Profán világ-rengetegben
Szent otthonunk, kicsi ház,
Itthon, a világ közepén
Ránk Isten maga vigyáz.

Gyermeköröm

Beküldte Judit - 2016, november 28 - 20:44

Mivel hamarosan jön a Mikulás, íme egy friss Mikulás-váró versem:

Gyermeköröm

Vágtat a szán hóparipán,
tél szele röpteti
száz falun át.

Bundaruhás, ősz Mikulás
hajtja a szánt, s vele
víg dala száll.

Csillan a fény, mily' tünemény!
Nyílik a puttonya:
benne remény.

Álomözön – gyermeköröm,
víg mosolyokban
visszaköszön.

Oldalak