Blogok

Eső esik, ázik a föld,
a domboldal fekete,
szürke ez ég, és nyelvet ölt
ránk a világ szemete.

Sajnos, nincs a szánkóhoz hó,
vaj’ mi lehet az oka?
Bent ül a négy örökmozgó,
unatkozó unoka.

Esdve mindhiába lesték
a magas ég porhavát,
elfogyott a liszt, a festék,
vagy a párna odaát?

Nem örülnek ám a sárnak
a kis háziangyalok,
de addig is csodát várnak -
talán már itt andalog…

Beszorultunk, száz gond gátol,
erről senki nem tehet,
de a kicsik játékától
immár lépni sem lehet!

A Boldogság - talán csak Felelősség...
Felnőttség dolga, meg kell érni rá,
Az "önbeteljesítő" kamaszkorból
Éretté válni,
Szeretni tanulni...

A Felnőttkor nem anyag,
Hanem Lélek...
Felelőtlen kamasz-tempók helyett,
Élni,
Szeretni kell
A Életet.

Szent a felnőttkor...
Nem hetyke villanás,
De éltető, szelíd tűz,
Mindhalálig...
Már nincs profán,
Minden - valami más...
Több nincs felesleges, nyegle öncél,
Nincs időtöltés,
Nincs játszadozás.

Téli szél-keresztség,
Sálat venni tessék,
Ádventet hoztak nekünk a
Hosszú téli esték.

Jeges, vad szelekkel
Érkezik december,
Szeretetbe, emlékekbe
Öltözik az ember.

Kopaszon aggódnak
Még az öreg fák is,
Fogát csikorgatja a Tél,
A vén liberális.

Téli szél-keresztség,
Fűtött jelen-esték,
A propaganda-jövőről
Mállik már a festék.

Kamasz-emberiség
Bambul fel az égre,
Már nem kéne játszadozni,
Fel kell nőni végre!

Uballit háza - I.

 „Egy Föld, egy birodalom, egy király”

(regény)

(A cselekmény és a szereplők kitaláltak, de a veszély valódi.)

 (Megjelent e-book formátumban, 2010-ben)

PROLÓGUS

Április 24.

14 20

Nonnevitz-től északkeletre

Rügen-sziget

Németország

—Merre van a holttest?

—Bent a házban, főfelügyelő úr! — a fiatal rendőrtiszt a bükkfacsoport mögött rejtőző alacsony épület felé intett.

Most, hogy az idő ünnepre fordul lassan,
ebben a furcsa, adventi hangulatban
valahogy úgy érzem itt, legbelül titkon,
ahogy el-eltűnődöm csöndeskén itthon
a várakozás gyertyalángjai mellett,
hogy éppenséggel még ez az este kellett,

ez a hullongó hó, a zúzmarás ágak,
ez a mesébe illő tündérvarázslat,
ez a sziporkázva ámulatba ejtő,
minden szutykot hótisztaság alá rejtő,
karácsonyra váró, decemberi tájék
ahhoz, hogy felismerjem végre: ajándék

Hideg este árnyékában
Didereg a Múlt,
Hosszú a Tél annak, aki
Élni nem tanult.

Borostásan fagyoskodnak
Kócos nemhitek,
A világba belevetve
Kacag a hideg.

Anyagvilág főtörvénye
Tudja a helyét,
Zsörtölődik a sarokban
A néma sötét.

Hideg este árnyékában
Fázik a Jövő,
Akad-e még tovább élni
Majd elég Erő?

Zavarja-e létünket a
Végzet-hárpia?
Lendületet vesz-e még a
Negentrópia?

Szükségszerű lesz-e, ami
Csak istentelen?
Hideg este árnyékában
Hallgat a Jelen.

Őszutói alkonyatban
Ezer fáradt pillanat van.

Lombjuk vesztett tölgyek felett
Szunyókálnak a fellegek.

Alkonyatra bánat tapad,
Az év lassacskán elapad.

Őszutói alkonyatban
Nosztalgia zárja pattan.

Mint félszeg régi vendégek,
Melegednek az emlékek.

Ködbe vesző távol hegyek
Titkos folyamot rejtenek.

Köd-hegyekben álom-erdő,
Ott örvénylik a Jövendő.

Fantom-vizek habja csobban
Őszutói alkonyatban...

Ahol tegnap virág nyílott,
csíz dalolt víg éneket,
elszállt az ősz, mint a nyíl, ott
vélve vércse-rémeket.

Szomorúan búg az erdő,
korhadt levél ont szagot,
varjúkár szól, és a csergő
szarkapanasz – rossz fagott!

A vándorgyík kicsit késve
érkezett meg – jó nomád –,
a tölgyön egy repedésbe
rendezte be otthonát.

A borz kotor holt avarba,
gonddal gyűjti kincseit,
üreglakó, nincs zavarba’,
pedig fűtés nincsen itt!

Profán világ-rengetegben
Kis vályogház rejteke;
Számomra és a Számodra
Itt a világ közepe.

Fényes, meghitt nyugalomban
Telnek itthon a napok,
Nagy öröm, ha hosszú esték
Végére itthon vagyok.

Berzenkedhet odakint a
Kánikula, vagy a hó,
Itt lakik a jó közérzet,
És velem van Anikó.

Profán világ-rengetegben
Szent otthonunk, kicsi ház,
Itthon, a világ közepén
Ránk Isten maga vigyáz.

Mivel hamarosan jön a Mikulás, íme egy friss Mikulás-váró versem:

Gyermeköröm

Vágtat a szán hóparipán,
tél szele röpteti
száz falun át.

Bundaruhás, ősz Mikulás
hajtja a szánt, s vele
víg dala száll.

Csillan a fény, mily' tünemény!
Nyílik a puttonya:
benne remény.

Álomözön – gyermeköröm,
víg mosolyokban
visszaköszön.