Blogok

Vén Ősz-hajó fedélzetén
Hajózunk együtt: Te meg én.

Recseg a vén bárka csontja;
A Jövő a Jelen gondja...

Száraz levél lóg a fán;
Minden laposság profán.

Vén Ősz-hajó fedélzetén
A Jelen sötét rejtekén...

Anyagtól csak anyag éled;
Csak általunk él az Élet.

Vén Ősz-hajó fedélzetén
Hajózunk együtt: Te meg én.

Idő-mosta tankok
Néma dübörgése
Háborgatja Múltunk fülét
Éppen hatvan éve.

Elmúlt évszázadunk,
Nyúzott, szakadt rosta,
Hatvan éve hazánk földjét
Orosz tank taposta.

Idő-mosta képek
Éledni akarnak,
Új vérfürdőt remélnek a
Gyülekező varjak.

Idő-mosta tankok
Árnyai zörögnek,
Hitehagyott kommunisták
Hitért könyörögnek.

A háború-pokol
Túlvilági tályog,
Nyüzsögnek ott régi szovjet
Lövészhadosztályok.

Tükör és toll

A valóság olyan tükör,
Tollba mondja, amit kürtöl;
- szaladó szél, visszhangzó part,
erdő lombja, s lenn a tócsa.
 
Tollat ragad, s azt amit lát,
Versbe szedi összes titkát.
Rigó hangján, kotta lapján,
Ahol várja mező, s kaptár...
 
Régi pennám, nem haragszol?!
Félre teszlek már tavasztól,
A múzsám is itt lesz velem,
A rímeknek nincs kegyelem.
 
Lantos vagyok, azzá lettem,
Élményekkel telik lelkem.
Szabásmintán már a kezem,
A szív formál, követhetem!
 

Dallal ébred a Virág,
hallgatjuk a himnuszát,
Estikének hangszere -
négyhúros Hegedűje.

Orgonázik Orgona,
s olyan színes a hangja,
mint amilyen ő maga,
bejutott a templomba.

Hortenzia bőgőzik,
azon még más is játszik,        
Hóvirág citerázik,
Liliom szólót játszik.

Estike a klarinét,
szereti a népzenét,
estére összeülünk,
s hallgatót tanít nekünk.

Gitárt penget Gyöngyvirág,
ő kérte meg Dáliát,
meg az esti Violát,
vegyenek harmonikát!

KÉTSZÁZHETVENHETEDIK RÉSZ

Ami azt jelenti, hogy Méltató szerint – ha igaz, amit a versről mondott – Parti Nagy verse minden hagyományos poétika értelmében igen silány vers.

„Túllépve a befeszült küldetés, a zengzetes retorika görcsein,”

Ez pontosan olyan, mintha egy nő szépségét azzal a megjegyzéssel „dicsérné”, hogy „túllépett a tisztaság és a jólápoltság elavult konvencióin”…

„Túllépve a befeszült küldetés, a zengzetes retorika görcsein,”

Őszi este simogat
Őszi magány-fák alatt,
Hömpölyög az őszi
Emlék-áradat.

A gyermekkor melege,
A fiatalkor heve;
Minden emlék sejtelmesen
Fekete.

Őszi este illata,
Minden emlék tétova;
Elmúlt évek derengő
Ködpárlata.

Őszi est költészete:
Bús, nosztalgikus zene,
Ritmusra ver
Emlékeink hűlt szíve.

Őszi este - révülő,
Makacs reménykergető;
Minden Lírában egyesül
Minden Múlt,
Jelen,
Jövő...

Pusztai vad ló
felserken nyersen,
mint űzött rabló
nyargal a versem!

Fény a szemében,
isteni pászma,
villan az ében
éjben a láz ma.

Ott, ahol méla
vermeket ásnak,
ritmusa kél a
szívdobogásnak.

Távoli rétek
friss füve hersen,
angyali vétek
gerjed a percen.

Táltosnak hinnéd?
Vess reá nyerget,
messze visz innét,
álmokat kerget!

Égi batikra
lobban a kedve
hold kövén szikra-
csillagot vetve.

HETVENEGYEDIK RÉSZ

• Ezt a nőt megvásároltam az apjától, idegen – mondta görögül. – Ha kifizeted a vételárát, a tied lehet.

Nem ismert volna fel? Ez aligha volt hihető, de Szélfarkas erre is képes. Erős megarai akcentussal válaszoltam. Ez nem állt messze az ő tükörsima attikai beszédétől, de azért különbözött is tőle.

Család,
Munka, Szerelem;
Ez a három kell nekem!

Az Idő bárhogy suhan,
Életemnek célja van.

Szerelem,
Munka,
Család;
Erre épül a világ.

Család,
Munka,
Szerelem;
Ez adja az életem.