Blogok

Lobban a vágyam (2.)

Nézem az égen a bűvös csillagok éjjeli táncát.
Holdanya szórja a fényét, s most veled álmodok égőn.
Lobban a vágyam, a testem, rengeti lelkem az érzés.
Már idelenn van a szép menny, hisz te vagy újra a párom.
 

Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben

Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Sírig tartó házasságban,
Dolgos öregségben.

Egy negyedszázadnyi boldog házasságot
Derék papja által
Isten is megáldott...

Gyönyörű Családdal,
Munkában,
Erőben;
Boldog ember vagyok - hiszek a Jövőben.

Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Munkában,
Szent Boldogságban,
Teremtő erőben.

Dollárvégzet-horda a profitját várja,
Azt hiszi, hogy a Jövendő a farkát csóválja...

Hiszek a Jövőben,
Hiszek a Hazában,
Hiszek Magyarország integritásában.

Éjszakáim

 
 
Nyomaszt az éjre rákönyöklő
réveteg balek, saját magam,
maradtam volna még kölyökfő,
s őszülőn nem ily tanácstalan.
 
Ki látta egykor éjszakáim?
Céltalan futás falak között.
A lázam égett és a kármin,
vérrögös remény alatt nyögött.
 
Ki látta harcra kelni bennem,
fénynyaláb szívén az árnyakat?
Csaták után a béke csendje
szólt, akár apám: bevártalak.
 
Hogy nő az éj, de bármi nyújtja,

Templomi esküvőnk napján

Csendes dallamot búg az ősz-fagott;
Negyedszázada várjuk e napot.

Október,
Napfény,
Színes levelek;
Kortalan Létünk felettünk lebeg.

Finom színpompás októberi fák;
Talán mindig szent marad a világ...

Minden mosolyban Isten lakozik,
Megáldja, ami összetartozik.

Az Ősz a meghitt emlékek hona;
Vár minket Sarkad kicsiny temploma...

Ha majd elrepül

 
Ihlet-madár szállt le
a szemközti fára -
gondolat-szikráktól
ragyog a ruhája;
 
félve nézek csak rá,
nehogy elröppenjen -
nehogy égbe vigye
épp-szendergő terhem.
 
Ihlet-madár dalol,
zöldülnek a lombok -
pedig lassan ősz lesz;
szegények, bolondok;
 
megtévedtek tőle...
azt hitték tavasz jár -
azt hitték élhetnek,
s értük szól a fanfár.
 

Az Ősz napsütéssel vénül

Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.

A néhai forró Nyarunk
Alig néhány hét alatt
A Múlt kútjába hullt,
Azóta már emléke is
Rojtosra
Fakult.

Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.

Bolondok hajója

Földbegyökerezve

az értelem dermedt,

az akarat béna,

ösztönt ő sem rettent,

mintha itt mindenki

háborodott lenne,

önnönpusztulásra

hűségesküt tenne,

röhögő cinizmust

megértés palástol,

tévútunk sötétjén

száműzve a Jászol,

hazug a kormányos,

a kapitány részeg,

ál-szaktanácsoktól

hibásak a fékek,

silány, ócska bortól

a legénység bódult,

a fénytoronyra is

sűrű ködháló hullt,

veszélyt kiáltani

itt mindenki gyáva,

pedig a léken át

Visszatér-e...

Mysty Kata : Nem !

Nem veszhetsz el, Világ!
Nem veszíthetsz, - mégse!
Rajtad a szemünk fénye !
Világot tar neked, hogy éghess...
Tenyerünk csak Feléd nézhet,
Az Élet itt nem érhet véget!
Világítunk mi majd néked!
Küzdelmünk mégis beérjen!
Világ Világa , csak Teérted!

 

Szerelem és líra - CCLXIII.

KÉTSZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ

 

Fentebb már láttuk, miféle művek születnek a kánonban. Ennek ellenére a kérdés érvényes.

 

Születhetnek-e egy ilyen rendszerben valódi remekművek?

 

Természetesen születhetnek, hiszen remekmű minden helyzetben létrejöhet.

 

Csakhogy…

 

A rendszer nem támogatja a remekművek létrejöttét. A kánon maga az intézményesített kontraszelekció.

 

A Nagy Kalitka

Hajnalunk bíborban született,
akár a bizánci Konstantin,
de senki sem emelt süveget;
dörzsölt egy kirakatüveget,
kaszinót álmodott a kantin.

Kánonban kondul most pár harang,
megszokott vagy megtűrt szent lomok,
zavaró lárma csak már a hang,
új istent imádni vár a bank,
üresen kongnak a templomok.

Seregélycsapat a forgalom,
boldogabb életért tép a nép,
kuncsaftra les minden bolt, szalon,
pénzre hajt a kéjes borzalom:
madarat fogni már kész a lép.

"Fennkölt elvek"

"Fennkölt elvek"
Kényes-fényes serege;
Zsarnokságba,
Pusztulásba vihet minket
Ízibe'.

Papírszáraz,
Élhetetlen mandalák;
Csörögére szárad majd ki
Miattuk
A nagyvilág.

Mindig újabb
Kenetteljes változat;
De - boldogsághoz nem vezet
Soha
Emberáldozat.

(Óc,
Póc,
Kenderkóc,
Mérges végzet-góc,
Ha nem fogad szót a Haza,
Elmegy a bohóc!)

Süketelős

 
Minek a sükethez beszélni?
Úgysem hall meg semmit -
bár, alkalmi süketnek néz ki;
nem akar ő észlelni senkit. 
 
Fülét a hang tette beteggé,
kagylóját becsukta -
a valósat inkább képzelné,
a Ma Szövegét régen unja.
 
Gondoltam, hátha segíthetnék 
kinyitni a zárat -
betűim kopogtatnak: tessék
beengedni; Időm nem várhat.
 
(2016. szeptember)

A Nap ugyanúgy ragyog - LXX.

 

HETVENEDIK RÉSZ

 

Vérszomjasan rontottak elő a bokrok közül, hátracsapott fülekkel, hörögve, morogva, kaffogva, vicsorítva, mint vérre ácsingózó alvilági kutyadémonok. Rettenetesen megtermett, ocsmány ábrázatú, nagy randa dög valamennyi.

 

Szabad ésszel, kevés pénzzel

Szabad ésszel, kevés pénzzel
A Remény sohase vész el.

Legyen - akár több, kevesebb -,
Olyan, amilyet szeretek.

Ha több a "kell", mint a "lehet",
Úriasan mondok - nemet.

Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat merészel.

Fogy a haj, pereg az idő,
Mégis mindig akad erő.

Letesszük a Lét poharát,
Ha jön az Utolsó Barát.

Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat átvészel.

Nem a szegénység, vagy bőség,
Hanem csak a felelősség...

Legyen akár "nem", vagy "igen",
Támasza Lélekben legyen.

Szeptemberi halvány fények

Szeptemberi halvány fények;
Nem a lármában a lényeg.

Még makacsul zöld levelek;
A világ örökké kerek.

Keserves, csípős hajnalok;
Nem az Élet, ami balog...

Szeptemberi halvány fények;
Gonosz ellenében élek.

Posvány hiába hőbörög,
Csak az Igaz - ami örök.

Isten nem robottervező;
Nem releváns a túlerő.

Mindig a Lélek a lényeg;
Szeptemberi halvány fények...

 

Még életben van a Béke

Még életben van a Béke,
Bágyadt Ősz a menedéke.

A halál gyomra már korog.
S még élnek az áldozatok...

Ráncos dollár-gnóm kavargat
Pénz-katlanban - borzalmakat.

Még életben van a Béke,
Most, amíg él,
Óvni kéne!

Óvni kéne,
Óvni kéne...

Hagymázas őrült terveket
Az Idő semmibe temet.

Olyanért ne folyjon több vér,
Ami száraz füttyöt se ér.

Még életben van a Béke,
Van értelme tenni érte.

 

Süvít a kerge szél

 
 
Az ég, ha mennydörög,
csupán e nép fölött
süvít a kerge szél,
körötte tüskefal,
mit ér e büszke faj,
halálba mendegél.
 
Mit ér, ha nincstelen,
s az Isten sincs jelen,
kofái közt elég,
gyanús a látlelet,
hisz űzve vág eret
nyakán a söpredék.
 
Siratlak egymagam
csodát a kegy, ha van,
tegyen ma még veled,
te gyönge, gyáva vagy,
mohón a sáskahad,

Oldalak