KÉTSZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ
Mert van tovább is.
Ha a kánon határozza meg, hogy mi tekinthető az általa lírai műalkotásnak nyilvánított versben értéknek, akkor lényegében nagyon közel került ahhoz, hogy
↓
Lényegében azt is eldöntheti, hogy voltaképpen mi áll a versben. Azaz: azt lát a versben, amit akar. Nem számít, ha a mű maga az értékelés által állított elemeket nem tartalmazza…
Túl az időn
Kis kunyhóban,
Isten ráncos öreg mécse ég,
Kékesfeketén ásít az űrbe ott
Az Ég...
Minden idő
Elmúlóban;
Halott-fehér anyag-hóban...
Minden idő elmúlóban...
Messzi Múltban,
Köd-jövőben;
Bölcsőben -
Vagy temetőben...
Túl az Időn
Kis kunyhóban
Borozgat a vén Történelem,
Elszalasztott alkalmakról fecseg
Szüntelen.
Túl az Időn,
Túl a téren,
Túl minden rekedt miérten...
Éjfekete jegenyefa áll,
Törzse alatt
Dúdolgat
A közönyös halál...
Fáradt napon, késő este
Tompa ég halálra lesne...
Homály gyűlik kopasz hegyen,
A hallgatás - istentelen.
Hideg sötét árnyak alatt
Múlttá válik a Pillanat.
Remény Születést keresne...
Fáradt napon, késő este...
Tündérmama szép kislánnyal,
a férjével kis családban
éldegél az erdő mélyén
csendesen.
Azt mesélik, minden réten
varázspálcával kezében,
ha feléd int, megváltozik
életed.
Sétálj arra, és ha kéred,
jóérzést a szívbe éget,
elfelejted ezután a
félelmet.
A boldogság feléd árad,
ha nézed az öreg fákat,
koronájuk közt sok madár
énekel.
Ezeréves már a mese,
a természet szeretete
gyógyír lehet a bánatra,
emberek.
Könnyhullató őszi napon
Sáros lesz a beton-vadon.
Jövő sarjad remény-magon,
Caplat a vén Idő - vakon.
Fáj az ősz valahol nagyon -
Könnyhullató őszi napon...
Könnyhullató őszi napon,
Könnyhullató őszi napon...
Könnyhullató őszi napon
Jelen kopog az ablakon.
Holt szükségszerűség oson
Virtuális kultúr-nyomon.
Nemhit térdel jövő fagyon;
Könnyhullató őszi napon.
Könnyhullató őszi napon,
Könnyhullató őszi napon...
Könnyhullató őszi napon
Merengünk egy pillanaton.
Katáng szirmaiból ruhát varrt az ég,
s hogy meg ne pirítson szeptember heve
– dúl az indián nyár (ez tenderneve) –,
fejünk fölé csipkés ernyőt tart ma még.
Vendége érkezik – tárva otthona –,
a füttyös szél hozott néki hattyúdalt:
piano fuvallat, légi, lassú alt,
lombok közül szól a koboldorgona.
Vagy ökörnyál-hágcsón égre felkúszó
apró pókok ajkán zeng a búcsúszó?
Szememből néhány csepp harmatot kicsal.
Szívem szemérmesen, csendben szenveleg,
csak szerelmi bánat fáj így, emberek!
Ősz király trónjára lép,
Int a fellegeknek,
A siheder szellőhadak
Széllé cseperednek.
Roppant felhőseregek
Ősz-parancsra várnak,
Emlékét is eláztatják
A néhai Nyárnak.
Hidegen táncol a köd
Friss hajnali égen,
Sárgulnak a falevelek
Lehullani készen.
Ősz király trónjára lép,
Vihognak az árnyak,
A vén Idő megint újra
Parttalanná válhat.
Média méregcumin
Tengődnek a sarjak,
Globális hazugságokról
Kárognak a varjak.
Világ-zsarnok hitetlenség
Hitért könyörög;
Nem az a Szent, ami drága,
Csak, ami
Örök.
Globális irányítással
Nyílik a verem,
Halott pénz szolgálatában
Élet nem terem.
Polkorrekt halandzsa helyett:
Lelkiismeret,
Isten bennünket sohasem
Profitért szeret.
Világ-zsarnok hitetlenség -
Globál-kapanyél,
Ami jó érzéssel lehet,
Azzal visszaél.
Akkor is ilyen nehéz idők jártak,
Mérges hangyabolynak tűnt a világ,
Bajok rohangáltak a piacon,
Operett Mars-istenkék hetvenkedtek,
S a munkanapok sisteregve teltek.
Munka után,
Csak szűk családi körben
Igent mondtunk egy csöndes délutánon...
Sok kört futott azóta az Idő,
Emlékek tükréből ragyog elő
Az egykor félszegen ejtett
Igen.
Igen,
Igen,
Igen...
Rád évtizedek után is:
Igen.
Meghitt, szép, megszentelt kis pillanat,
Amit azóta minden évben újra
Ajándékul nyújt nekünk az Idő...
Mint a meghasadt szív,
úgy fekszik egy szikla,
magas szirt ormáról
a mélybe taszítva.
Csodálkozik a szem,
s nem érti az elme -
hogy itt egy óriást
csalt meg a szerelme,
Hosszú-széles út
ismeretlen kilométerei
hoznak lázba, nem az,
ami ígéretesen kígyózik
előttem.
Az idő porszemei
vakítanak,
életsétámat megfosztják
a bizonyosság leheletétől.
Átlátszó üvegen sejtetik
velem:hol vagyok,és hova
érkezem.
Zároltak minden lehetőséget,
kimért porció az,
ami nekünk adatik.
Annyi marad:
írt vagy nem írt törvényt
a lélek szab.
Érteni szeretném ezt a világot,
átlátni ködön, fényen, szitán -
ám, mikor Isten az égből kirázott,
(szerintem)
fogta a karját egy-két zsivány.
Mit ér a tiszta, önzetlen teremtés,
a nyíltszívű, fennkölt alkotás,
ha a létrejött mű túl balszerencsés,
gonosz-körmöktől vájt karcolás?
Többen tarthatták lelkem az elején,
(kétkedők is az "atyaságban")
de végül lezajlott a nagy esemény:
az Úr engedett, haza(?)szálltam.
KÉTSZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ
A válasz a kánon lényegi elemeire világít rá.
A kanonizált vers értékelésénél a „kötelező légbőlkapottság” elve érvényesül.
A „kötelező légbőlkapottság” elve a művészet intézményi elméletének kiterjesztése a műértelmezés és a műelemzés területére. A kanonizált líra ítészei számára ez teszi lehetővé, hogy korszakalkotó művé magyarázzák akár a legsivárabb amorf halandzsát is.
Ősz-futamok halkan járnak,
Hűlt mosolyok kővé válnak.
A Nyarat követve, sután,
Bánat marad a Múlt után.
Bús, fonnyadt, sokszínű ország;
Az Ősz - örök múlandóság.
Ősz-dallamok, tengermélyek,
Kékek a múló emlékek.
Ezüstös Idő-korona
Búval, bánattal kirakva.
Ősszel minden jövő fanyar;
Tudjuk - mégis bizonytalan.
Ősz-hegedű halk zenéje
Készít fel a hosszú télre.
Ősz-futamok halkan járnak,
Remények - Jövőre várnak.
Gyülekező fellegek;
Az Ősz Téllel fenyeget.
Globálhárpia-sereg
Műanyag könnye pereg.
Az Életet akarom;
A Boldogság - hatalom.
Gyülekező fellegek;
Ónos jövő csepereg...