Blogok

Nyártékozló messzeségben
Új nosztalgia fogan,
Hadd sírják vissza, ha elszáll,
Ezt a Nyarat is sokan.

Nyári arany hajnalokban
Nem csillan még őszi rőt,
Hétköznapok szórakozzák
Posvánnyá a szent Jövőt.

Nyári álmok idejében
Kevés bátorság akad,
Csak kevesen használják ki
Az áldott Béke-Nyarat.

Nyártékozló messzeségben
Kárörvendés mocorog,
Seregszemlét tartanak ott
Az újabb kudarc-sorok.

Ha kudarcos nyártékozlást
Hoz ránk a végzet-garat,
Reményünk épületében
Kő a kövön nem marad.

Hétfő reggel a kastélynál
Számos régi ismerős,
Ki lesz gonosz? Ki intrikus,
Ki lesz majd a mesehős?

Hány vitéz fog szerepelni?
Lesz-e királyfi, de hány,
Hogyha a szereplőgárda
Egytől egyig - csupa lány...

Árnyék alatt szikráznak az
Éjjel született sorok,
Kis hercegnők bandukolnak,
S a boszorkány vigyorog.

Hol füvön, hol meg színpadon
Jelenetet csiszolunk,
S az átkozott sündisznókon
Néha nagyot kacagunk.

Messzi vidéken, a távoli kéken 
oszlik a pára a hajnali égen, 
fény fakad; álmatag árny a szobámba’ 
mert megadóan elalszik a lámpa.

Szép asszonyka, szebb a napnál,
s még szebb, ha szeretőm volnál!
De hiába ostromollak,
nem dőlnek össze a falak.

Erős várat építettél,
nem bír vele viharos szél,
de ha az lecsendesedik,
várad ajtaja megnyílik.

Jobban kedveled a szép szót,
mint a ellened támadót.
Akkor inkább átölellek,
s mondom,mondom,hogy szeretlek.

Új a tábor-összetétel,
Nincs darab, megfelelő,
Mesejátékot körmölhet
Most a táborvezető.

Gyorstalpaló-darabíró
Délután és éjszaka,
Ilyenkor még ma is elfog
Némi kis nosztalgia.

Némi vidámságot mindig
Hordoz az Élet-barakk,
Most ér véget ez a rigmus,
Hadd készüljön a darab.

Zöld mezőkön jártam veled,
élvezhettem a szerelmed,
szőke volt a búzatábla:
a te szemed sötétbarna.

A mezőről a hegyekbe,
beköltöztél a szívembe,
mindörökre ott maradtál,
hangosan csukódott a zár.

Nem is próbáltad kinyitni,
a szívemből szabadulni,
visszatértünk a mezőkre,
s ránk mosolygott a Nap fénye.

 Napjaim nyugalma eredmény.
Várom,hogy mi lesz a fejlemény?
Nem akarok bús öreg lenni,
akit már nem érdekel semmi.

Tündérkertben éltem sokáig,
de üldözött engem a másik.
Ő volt az úr, én csak a szolga,
dolgoztam,ő mosolygott rajta.

Követte minden lépésemet,
de sokkal inkább ő reszketett,
mert nem voltak nyugodt napjai:
félelem nem hagyta pihenni.
 
Minden léptem fotó volt neki,
hogy a kutyámat ki eteti?
Az álmaimat is ismerte,
nem számíthattam kegyelmére.

Csípős volt a késő őszi hajnal, egy-két foknál nem lehetett magasabb a hőmérséklet. November elején Chicagóban nem ritka az ilyesmi – főleg nem kora reggel.

A West Flecher Street-en még alig mozdult egy-két gépkocsi, de már ide hallatszott a közeli Belmont Avenue éledező forgalmának zaja, száz meg száz autó motorjának halk dübörgése. Persze, valamikor a nyolcvanas években a mostaninál sokkal nagyobb zajjal volt a tömérdek tragacs, meg bűzölögtek is. Most hangjuk alig, és az se jó. Szinte bármikor gyanútlanul elébük lehet lépni…

Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Júliusi Élet-várban...

Öntörvényű  Nyár-cimbora,
Hol eső, hol kánikula.

Sok csipetnyi szorongás van
Kárpát-medencei Nyárban.

Lesz ítéletidő bőven,
A Nyár - szünet az Időben.

Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Régi Szerelemben,
Vágyban.

Ötven felett is szép a Nyár,
A boldog óra "csúcsra jár".

Irigy Múlt és öntelt Jele;
Az Élet célja: Szerelem.

Magyar Nyárban,
Magyar Nyárban,
Ördög liheg buta lázban.

Szegett szárnyakkal érkezett 
ide közénk, a Földre le, 
nem védte erős vértezet, 
s minden, ami csak létezett 
angyalálmait törte le.

Végtelen a Tér,
Minden körbeér,
De célba csak akkor érünk
Ha Isten kísér.

Profán gépi táj,
Műanyag lapály,
Gazdaság-teóriákat
Bőg
A mű-dagály.

Doktrína-szekér
Célba sose ér,
Egydimenziós utakon
Isten
Nem kísér.

Végtelen a Tér,
Minden körbeér,
De célba csak akkor érünk
Ha Isten kísér.

Hegyfok-meredek
Intrika pereg,
Vérontásra készülődnek
Istentelenek.

Közöny zakatol,
Hazug zene szól,
Jövőt zabálni készül
A sátán
Valahol.

KÉTSZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ

„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,”

A kép amúgy igen szép lenne, kár a szándékos nyelvhelyességi vétségért.

„s ha olykor, dinnyehéj nyomán,”

Parti Nagy József Attila költészetét igyekszik követni. Más kérdés, hogy ez mennyire sikerül. József Attila művészetétől távol állt az öncélú szójátékokban és önkényes nyelvrombolásban megnyilvánuló halandzsa. Sőt, az ilyesmit meg is vetette.

Egy matróz volt az A pont,

és b. neje a B.

Középen helyezkedett el,

mert minden vasárnap reggel

khm…nos, volt egy abbé…

Matrózunk szorgos ember,

de bohém és laza.

A munka úgy kívánta meg,

Felnőttképzés indul! Jössz-e? 
Képzelj el most három pontot, 
vonalakkal kösd itt össze, 
egyszerű ez, el nem rontod!

Figyelted a hegyek ormát? 
Az sem négyzet, s nem is kerek! 
Ennél izgalmasabb formát 
Isten uccse, nem ismerek!