Vitéz szabólegényről sokat olvashattunk, vitéz szabómesterrről kevesebbet. Pedig akadt ilyen, méghozzá Budapesten.
Ráth Károly (1821-1897) volt Budapest székesfőváros első főpolgármestere.Itt azonban nem róla lesz szó, hanem a fiáról, ifjabb Ráth Károlyról.
Ifjabb Ráth Károly (Ráth Karcsi) a korabeli pesti kocsmák közismert alakja volt. Már régen középkorúnak, sőt éltesnek számított, amikor még mindig naphosszat a Korona-kocsma teraszán üldögélt.
Ifjú Nyár a régi
Szerelemben,
Befelé mosolyog bennünk
Az Isten.
Nyár, Szerelem -
Roskatag időben,
Baj is, Boldogság is
Akad bőven...
Bent: házas Szerelem lángja
Éltet;
Kint: éhesen kóborol
A végzet.
Ifjú Nyár a régi
Szerelemben,
Csak Boldogságtól Ember
Az Ember.
Pillanatok nyári
Lobogása
Szebb jövőnek csatornáját
Ássa.
Ami anyag, gyorsan
Sírba téved,
Ami szellem - túlél
Ezer évet.
Ifjú Nyár a régi
Szerelemben,
Egy mozaik a nagy
Égi Rendben.
KÉTSZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ
Nézem tovább a művet.
„A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.”
Megértem. Itt elég nehéz volt folytatni a verset.
„A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.”
Mint a régi írásokban a szóelválasztó jel…
„A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.”
Egy pillanatnyi szünet.
„A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.”
Hatvanhárom napig...
Ország szélén,
Alföld szélén,
A néhai Magyarhon közepén.
Király? - távolban, Bécsben aluszik,
A közelben?
Hódoltság,
Pasalik,
De harcoltak
Hatvanhárom napig...
Palánk mögött vagy kétezer magyar,
Körülöttük
Túlerő,
Zivatar...
Egy összeomló keresztény világ,
Aprócska bástyák,
Hosszú kurtinák,
Már minden remény nyugaton lakik,
S kitartottak
Hatvanhárom napig...
HATVANNEGYEDIK RÉSZ
Felmérgelődött a gazdi,
megharapta kutyáját,
ahogy tudta, olyan mélyre
eresztette a fogát;
s a kis kutya ámuldozott:
ilyen hát egy jó barát?
Nyugi, nyugi, édes gazdám,
gondold meg, hogy mit művelsz,
ha én is visszaharaplak,
abból tragédia lesz;
azt én bizony nem akarom:
annál jobbat érdemelsz.
Nem csöndesedett a gazda;
a kutya gondolkodott,
csitítónak elé dobott
egy jó nagy húsdarabot;
a gazdája rágni kezdte:
jó nagyokat harapott.
Idő-tenger...
Partok nem látszanak,
Csak Múlt fehérlik túl a horizonton,
Mögöttünk, amerre nem látja szem;
Alattunk lustán suhan
A Jelen...
Megyünk előre,
Ki tudja, hogy merre,
Miféle partnak,
Sorsnak,
Idő-foknak,
S a főárbocon
Emlékek lobognak...
Emlék-vitorlák lobognak a szélben,
Még alig hullámzik
A vén Idő,
Múlt unokája
A távol Jövő,
Elérhetetlen végtelenbe nő.
Idő-tenger...
Az Isten hallgat,
És fecseg
Az ember...
Veronika -így hívják;
csak seprűvel látod,
és nem tudja,
hogy magában hordja
a legtisztább
emberi világot.
Mysty Kata : Az angyalát!
A zöld levél, ha fája él...
Törzse intőn ural időt.
Recseg-ropog, ága fonott!
Tartja magát az angyalát!
Lengő szélben néz az égre,
Néz a hold is...Élőt mozdít.
Legyint mint dísz, de jól teszi!
Tartja magát, állja szavát.
Hegyet legyez zöldje, sebet,
Levél útja? Ember futja...
Nr. 4. Pohos főkrampusz dala
Sok a munka errefelé,
Lótni-futni kell,
Pedig engem csupán a
Pihenés érdekel.
Főkrampusz a beosztásom,
Néhány Szavatok most is itt
Körülöttem remeg;
Hazahoztam Tőletek
A békét,
Örömet,
Jó volt
Veletek!
Kata mosolya,
Szép egyszerű bája
Résztvevő,
Okos tekintete...
Csak néhány óra volt
Kitűnő ebéd,
Lelkes szemek,
Félig mesélt mesék,
Tiszta tekintetek...
Jó volt
Veletek!
Zsike szép hangja,
Szeme villanása,
Céltudatos,
Fontos kérdései...
Kint zápor ömlött,
Meg párás meleg,
S míg vitatkoztak a bágyadt egek,
Jó volt
Veletek!