Blogok

Ha már nem keresem tovább
(Búzakék Szomjúság)

Mindig szomjúhoztam valamire.
Tudásra, gyerekre, szeretetre -
lassan úgy szólítanak: nénike, s
fejkendős nagyanyám jut eszembe.

.....

Amit felhalmoztam utam során...
kívülről nem látni, belső csodám -
így talán Szürke vagyok, unalmas,
a Sorsom rejtett díjjal jutalmaz.

Mélyre ásta a Földben, valahol...
leljem meg, Ő ezzel nem vacakol -
s ha meghalok, mielőtt rálelek...
majd róla Isten velem elcseveg.

A Hahota számára írom. Részlet belőle:

„ 1. Jelenet

Samu, Amália

SAMU:

Nagy szerencse ért ma, asszony!

A vevő éppen fizetett,

Ebből két bőrt is vehetek!

Máris a bőröshöz megyek!

(El.)

Déja vu,

Déja vu,

Megint minden egyszerű…

Pénz-vezérelt utópia rétjein

Lila a fű.

Ki az ista?

Ki a fób?

Készül tán a lista..

Megint jön már kioktatni

Ateista Pista.

Rágalom-keresztelő

Ad nevet a kőnek;

Hívja osztályellenségnek,

Vagy fajgyűlőlőnek.

Déja vu, déja vu

A sejtelem keserű,

De – míg élünk,

Csak azért sem hagy el minket

A derű.

Rossz “polkorrekt” szájkosár,

Műtúrós műrétes;

Költőnek készült a pusztavacsi
szamárnak fia, az okos csacsi.
Úgy vélte, összehord elég iát,
és alkot egy szamár-elégiát.

Ám annyi iá, jaj, nem létezett,
nem őrizte meg az emlékezet,
megváltozott hát a stratégia,
úgy is van elég  bús elégia!

TIZENÖTÖDIK RÉSZ

Sietnünk kellett, hogy akkor érjünk a rideg vidékre, amikor a földnek eme vigasztalan pontján rövid látogatást tesz a nyár. Másutt az ilyen nyarat ősznek sem nagyon neveznék, itt azonban ez volt az egyetlen viszonylag enyhe szakasza az évnek. Ha a röpke nyarat lekéssük, következik a súlyos viharokkal teli, szigorú, gyorsan télre váltó, ősz, és mi sohasem érünk Asztlantba.

Virrad, hajnal hasad,
nem sokáig dereng,
jönni készül a nap,
és vele a meleg.

Színesen érkezik,
dudál, mint a vonat,
és azon tűnődik:
vajon meddig marad?

Engem itthon talál,
örömöt hoz nekem,
betölti udvarom;
megpihen a kertben.

Friss virágot talál,
a tegnap ültettem,
várom a violát:
megérkezik délben.

Ő az én virágom,
az illata lila,
itt van már előttünk,
a kaput kinyitja.

Összetalálkozik
ott a szerény nappal,
belép a lakásba,
és pihenni akar.

Ráfeküdt a Nap a szemközti dombcsúcsra,
lángoló szemeit bágyadtan behúnyta... -
álmában azonban könnycseppje legördült,
mi vállamra esett, míg néztem...ég dördült.

Sötét jött hirtelen, kormot szórt az Isten,
öltönyös Felhő Úr mérgesen felszisszent -
koszos már a ruha, mi reggel ragyogott...
hej, cirombás kék volt, szélén aranyozott.

Morcosan sikít hát: szennyes lett a kabát!
Gallérból villámok villannak rám...nahát! -
Szaladhatok gyorsan, bár ártatlan vagyok,
legalábbis abban, mit tettek a Nagyok.

(2015. július)

Csúnya világ! Hitvány lator!
Szárazság van, lebeg a por.
Ébred a szél, rossz mostoha,
nincs már tőle nyugtunk soha.

Szenved a rét, meg az erdő,
ha összefog két tekergő.
Kornyadozik ember állat,
recseg a por, mord utálat.

Még augusztus 15-ig küldhettek be verseket! :)

http://www.lirart.com/2015/06/irodalmi-palyazat-2015.html

Tetőre ültünk a macs meg én,
lógáz a lábunk a tető peremén,
Tetőre ültünk, lógáz a láb,
a szem égbe les, kémlelődik
két, kíváncsi szemfüles.

Lógáz a láb, s az éjbe rúg,
az égbe fel kanyarg a Tejút.
A Tejút az égbe fel kavarg,
kalimpál feléje két kíváncsi talp.

Kíváncsi talp, ámuló nagy szemek
kémlelődünk, a "Hold ma oly kerek"
Pufók képpel csillagporba fúj,
petymegődő fény pihéje hull.

SZÁZNYOLCVANKETTEDIK RÉSZ

A költészet mindenféle kánontól függetlenül létezik, és nemzedékről nemzedékre mindig megújítja magát.

Most már jöhetnek újra az eddig tartalékolt kérdések:

v     Kell-e a jó verset örökösen magyarázni, nem szükséges-e, hogy a maga erejéből érvényesüljön?

Az Isteni Szeretet
tér'- időn átragyog.
Pecsétje a kereszten
szenvedett fájdalom.
Váltságunkért drága vér
hullott a Golgotán.
Rá téve a bűn terhét,
áldozta egy fiát.

Ha elfogadom hittel;
Krisztus értem élt, halt,
s befogadom nyílt szívvel,
örök-lét reményt ad.
Magasztalom mindenkor
Ég - Föld nagy Királyát.
Ki halálon győztes volt,
árasztja áldását.

Schvalm Rózsa

(2015-08-06)

Mosolygó, szép, nemes, tiszta,

Ha nem élnek vele vissza.

Önként,

Szívből

Csodát tehet,

De követelni nem lehet.

Felszikrázó lelki ékszer,

De semmit sem ér, ha kényszer.

Szabad akaratból adjuk,

De ha csapda;

Megtagadjuk.

Kőmíves Kelemen sóhajtozik: Ejha!
Nehéz az életem, gondom, mint a pelyva!
Bár a nők imádnak, de otthon az asszony
túl lusta ahhoz, hogy örömöt fakasszon.

ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Topordi Benedek hadnagy titokban tárgyalásokat kezdett a törökkel a megadásról. Az árulás kitudódott, és a várkapitány azt tette, ami háborús időben ilyen esetben egyedül helyes: agyonlövette az árulót.

Istvánffy így számol be erről:

„a város elárulásáról az ellenséggel titkon értekezett, de a városparancsnok a lázadásnak elejét akarta venni, a bűnt nyíltan tárgyalni pedig nem óhajtotta.”