Blogok

TIZENHETEDIK RÉSZ

A beteg Király visszafordult, és rám vetette lázfényű szemének bágyadt, tört sugarait.

-         Megteszem, amit mondtál, építőmester – mondta elszánt hangon. – Elküldöm hadihajóimat, foglaljanak el olyan földeket, ahol vadakban bővelkedő erdőket, bővizű folyamokat, jól termő szántóföldeket és kellemes éghajlatot találnak, utánuk küldöm mestereimet, építsenek ott kőfallal övezett, bevehetetlen városokat, hogy Asztlant népe pusztulásra ítélt szigete helyett új hazára lelhessen a szárazföldön.

SZÁZNYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ

v     Valóban vége a nagy narratívának és vele a nagy lírának is.

Azt, hogy „vége a nagy narratívának”, már annyiszor elmondták, hogy talán maguk is kezdték elhinni.

Hogy’ lehetne vége? Talán a történelemnek is vége?

Valóban, ezt rebesgeti egy ideje „a fejlett nyugat” némely ideológusa.

Az endizmus a történelem, vagy a művészet végét, lezárultát hirdető különféle elképzelések gyűjtőneve. A jelenség végigkíséri a „posztmodern” korszakot.

Tisztulás

Ha úszom a tóban, másra nem gondolok,
csak a szerelmes víz öle bársonyára -
belesimul testem, gyűrődést feledve;
így fürdik Vadgalamb is az út porába'.

.....
 
Pihekönnyű lénynek érzem magam benne.
Gondseregem lebeg a zöldeskék tükrön -
tőlem szétverheti harag-hullám függöny;
kevesebb marad, mi engem partra tenne.
 
Nem is nézek rájuk, hagyom elmerülni.
A nehezebbeknek biztos lenn a helye -
búcsúdalt dúdolok, evezhet gyászzene,
mentőövem nektek kezem sose küldi.

Messzire kell dobnom ezt a malomkövet,
különben a góré bizton agyonlövet.
Hiába lett testem a formák remeke,
ha az oroszlánnak leszek majd csemege.

Váratlanul találkoztam az idővel.
Akkor nem tudtam mondani neki semmit.
Nem voltak szavaim; anyám csak később
kezdett rám testálni néhányat az övéiből.
Azóta az idő medrében lubickolok,
néha egészen kiszárad, és félek :
idő nélkül hogy folytatom tovább?
Akkor is, és később még többször
halasztást kaptam. Most újra
szemben állok az idővel.
Kézszorítással köszöntjük egymást. 
Nem fenyeget, csöndes-szerényen
ütögeti meg vállamat, és megnyugtat:
 - maradok tovább veled.
 

Sápatag virágok

A Nyarat siratják;

Dollár-hordák szolgái a

Fegyvert tisztogatják.

Hazánk nagyobb része

Hulló szirmú rózsa,

Kisebb része a butaság

Utolsó csatlósa.

Jövő reménysége

Szakadékba rejtve;

Rongyos-véres jövőképek

Egymást verik fejbe.

Sápatag remények

Jelent ostromolnak;

Messzi álmok erdeiben

Csavarog a Holnap.

Kicsi országomnak

Egész múltja sáros,

Mindenfelől szegény régi

Magával határos.

Az út megpihen és visszanéz.
Nem látja már kezdetét, a reménnyel bízót,
hisz idők öléből kanyarogva, oly rég
vezette ő a vándort, ki először törte hátát,
tapodta vállát, tiporta kíváncsi vágyait,
hagyta maga mögött kósza álmait,
s vele jutott pokolba, mennybe, a végtelenbe.

Kábszeres vagyok, és nem szégyellem.

Gyermekként, korán rabja lettem.

Cserébe teljes világot kaptam,

iszom kicsiben, de iszom nagyban.

Testvéremmé vált minden megszállott,

hozzám hasonló vonzásra vágyott.

Kábszeres vagyok, nem gyógyulok ki.

Sosem akartam hazudni, lopni.

Beoltott vírus bennem az éhség,

szülői könyvtár, befűzött szépség

hatása volt, s míg élek, való:

az lettem, függő. Könyvolvasó.

Az étel elomló íze vagy,
virágfürt akác homlokán,
madár csőrében a mag,
ábrándos, lusta délután,
utazónak templomtorony,
szűkölködőnek tányér leves,
rév, hová éjjelre tér a komp,
vigasz, mi bánatban felkeres,
menedéket nyújtó fogadó,
mondatban szó, betűn ékezet,
párna, pille álmokat hozó,
belőlünk táplált emlékezet.

Pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

A nyugatról tüzelő török lövegek 27-én többször is eltalálták a külső vár majorsági épületeit. Az állatok panaszos lármája elhallatszott az ostromlók táborába, és örömujjongást váltott ki.

Ezrével dolgoztak a magyar parasztok a töltéseken, földmunkákon, kitéve a védelmi tűznek. Sokan meghaltak közülük.

Elveszett az út, amin jártam,
amerre nézek, csak pusztaság -
száraz-virágok, feldúlt tanyák,
kóró és gyökér áll szilárdan.

Vihar sem kavar szürke penészt,
mely ráhízott e nyüves tájra... -
bizonytalan lét...nehéz málha;
letenném súlyod, mert felemészt.

Ez nem én vagyok, valaki más;
szólj már nekem...jöjjek vissza -
kiálts hangosan, hogy felnyissa
szavad a szemem, mi bűncsipás

...mióta minden utam "hibás".

(2015. június)

Őszbe készül a világ,

Dacosan állnak a fák.

A nyárutó szégyelli,

Hogy feszültséggel teli.

Lerohanta a Kelet

A polgári életet.

Őszbe készül a világ,

Izzadnak a koponyák.

Közöny üli az eget,

Viharfelhő fenyeget.

Hazug minden drótfödél,

Hazugságot fúj a szél.

Csattognak régi paták;

Őszbe készül a világ.

Kék holdat úsztató éjszaka

megbántott kedvesem végszava.

Ajkáról elszállt a búcsúszó,

tudtam, már sohasem tér haza.

Elröppent, akár a kis bogár

elidőz virágok hímporán,

nem marad nyoma sem, elrepül

gondtalan, felejti birtokát.

Versvárakat építek
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kő kövön majd ott marad,
csak kövessetek!
kövessetek!
 
Kőszívetek meglehet
epedve reped...
Új születhet!
Hússzív vár a várban benn!
Valóra vált majd
hű álmokat.
 
Versvárakat építek,
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kőbe vésem bele én
titkos vegyjelét...
csak éljetek...

Éljetek még!

http://ircsi-oldala.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/8/188769/kepfeltoltes/sziv5.jpg