Blogok

A Nap ugyanúgy ragyog - XVII.

TIZENHETEDIK RÉSZ

A beteg Király visszafordult, és rám vetette lázfényű szemének bágyadt, tört sugarait.

-         Megteszem, amit mondtál, építőmester – mondta elszánt hangon. – Elküldöm hadihajóimat, foglaljanak el olyan földeket, ahol vadakban bővelkedő erdőket, bővizű folyamokat, jól termő szántóföldeket és kellemes éghajlatot találnak, utánuk küldöm mestereimet, építsenek ott kőfallal övezett, bevehetetlen városokat, hogy Asztlant népe pusztulásra ítélt szigete helyett új hazára lelhessen a szárazföldön.

Szerelem és líra - CLXXXIV.

SZÁZNYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ

v     Valóban vége a nagy narratívának és vele a nagy lírának is.

Azt, hogy „vége a nagy narratívának”, már annyiszor elmondták, hogy talán maguk is kezdték elhinni.

Hogy’ lehetne vége? Talán a történelemnek is vége?

Valóban, ezt rebesgeti egy ideje „a fejlett nyugat” némely ideológusa.

Az endizmus a történelem, vagy a művészet végét, lezárultát hirdető különféle elképzelések gyűjtőneve. A jelenség végigkíséri a „posztmodern” korszakot.

Tisztulás

Tisztulás

Ha úszom a tóban, másra nem gondolok,
csak a szerelmes víz öle bársonyára -
belesimul testem, gyűrődést feledve;
így fürdik Vadgalamb is az út porába'.

.....
 
Pihekönnyű lénynek érzem magam benne.
Gondseregem lebeg a zöldeskék tükrön -
tőlem szétverheti harag-hullám függöny;
kevesebb marad, mi engem partra tenne.
 
Nem is nézek rájuk, hagyom elmerülni.
A nehezebbeknek biztos lenn a helye -
búcsúdalt dúdolok, evezhet gyászzene,
mentőövem nektek kezem sose küldi.

Anyám kezében

H.Gábor Erzsébet
Anyám kezében
 
Asztalon már az új kenyér,
a gazdag dőzsöl, bent henyél,
a csóró fáradt, ülne már,
de rá a szolga munka vár.
 
A koldus szíve megszakad,
hiába lépked, nem halad,
az éhe fáj, a szem kopog,
cipője talpa elkopott.
 
Fejére állt a nagyvilág!
Gyanús már minden mákvirág,
lelkeket rág a százfogú,
vagyonért dúl a háború.
 

Ünnep

 
Az ünnep nem előírt, naptárba zárt múltdarab,
nem elvárt, nem kipipálható, nem letudnivaló pillanat.
 
Az ünnep nem zászló, nem transzparens felirata,
nem beszéd, nem szónokok aktuális, sejtető szózata.
 
Az ünnep önmaga. Nem elválaszt vagy kirekeszt.
Bennünk él és velünk marad. Ünneppé ettől lesz!

Új kenyér

H.Gábor Erzsébet
Új kenyér
 
Az asztalon hűl az új kenyér,
simítja kérges, vén tenyér,
a gazda nézi, nyála gyűl,
könnyeit nyelve hátra dűl.
 
Megszegi némán, szótlanul -
az ünnep a csendben ott lapul,
kordul a gyomra, enne már,
szelíden száll az illatár.
 
Könnyűre fújta a jó kovász -
szájához venni tétováz,
szemét becsukva ráharap,
dolgos kezeket áld a nap.
 

Halasztás

Váratlanul találkoztam az idővel.
Akkor nem tudtam mondani neki semmit.
Nem voltak szavaim; anyám csak később
kezdett rám testálni néhányat az övéiből.
Azóta az idő medrében lubickolok,
néha egészen kiszárad, és félek :
idő nélkül hogy folytatom tovább?
Akkor is, és később még többször
halasztást kaptam. Most újra
szemben állok az idővel.
Kézszorítással köszöntjük egymást. 
Nem fenyeget, csöndes-szerényen
ütögeti meg vállamat, és megnyugtat:
 - maradok tovább veled.
 

Augusztus huszadika ürügyén

Sápatag virágok

A Nyarat siratják;

Dollár-hordák szolgái a

Fegyvert tisztogatják.

 

Hazánk nagyobb része

Hulló szirmú rózsa,

Kisebb része a butaság

Utolsó csatlósa.

 

Jövő reménysége

Szakadékba rejtve;

Rongyos-véres jövőképek

Egymást verik fejbe.

 

Sápatag remények

Jelent ostromolnak;

Messzi álmok erdeiben

Csavarog a Holnap.

 

Kicsi országomnak

Egész múltja sáros,

Mindenfelől szegény régi

Magával határos.

 

Az út

Az út megpihen és visszanéz.
Nem látja már kezdetét, a reménnyel bízót,
hisz idők öléből kanyarogva, oly rég
vezette ő a vándort, ki először törte hátát,
tapodta vállát, tiporta kíváncsi vágyait,
hagyta maga mögött kósza álmait,
s vele jutott pokolba, mennybe, a végtelenbe.

Kábszeres vagyok

 

 

Kábszeres vagyok, és nem szégyellem.

Gyermekként, korán rabja lettem.

Cserébe teljes világot kaptam,

iszom kicsiben, de iszom nagyban.

Testvéremmé vált minden megszállott,

hozzám hasonló vonzásra vágyott.

 

Kábszeres vagyok, nem gyógyulok ki.

Sosem akartam hazudni, lopni.

Beoltott vírus bennem az éhség,

szülői könyvtár, befűzött szépség

hatása volt, s míg élek, való:

az lettem, függő. Könyvolvasó.

 

Te -Versmegzenésítés

Az étel elomló íze vagy,
virágfürt akác homlokán,
madár csőrében a mag,
ábrándos, lusta délután,
utazónak templomtorony,
szűkölködőnek tányér leves,
rév, hová éjjelre tér a komp,
vigasz, mi bánatban felkeres,
menedéket nyújtó fogadó,
mondatban szó, betűn ékezet,
párna, pille álmokat hozó,
belőlünk táplált emlékezet.

Pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt

 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár otroma? - LIII.

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

A nyugatról tüzelő török lövegek 27-én többször is eltalálták a külső vár majorsági épületeit. Az állatok panaszos lármája elhallatszott az ostromlók táborába, és örömujjongást váltott ki.

Ezrével dolgoztak a magyar parasztok a töltéseken, földmunkákon, kitéve a védelmi tűznek. Sokan meghaltak közülük.

Hibák

Elveszett az út, amin jártam,
amerre nézek, csak pusztaság -
száraz-virágok, feldúlt tanyák,
kóró és gyökér áll szilárdan.

Vihar sem kavar szürke penészt,
mely ráhízott e nyüves tájra... -
bizonytalan lét...nehéz málha;
letenném súlyod, mert felemészt.

Ez nem én vagyok, valaki más;
szólj már nekem...jöjjek vissza -
kiálts hangosan, hogy felnyissa
szavad a szemem, mi bűncsipás

...mióta minden utam "hibás".

(2015. június)

Nehéz az út

H.Gábor Erzsébet
Nehéz az út
 
Nehéz az út, de oly csodás!
Batyud cipelve lépegetsz,
ezernyi titkos állomás
peronja őrzi léptedet.
 
Előre mész, utad szabad -
de nem tudod mi vár ma rád,
a holnap is homály marad,
a múlt az egy, kebelbarát.
 
Veszély sodor, vihar cibál,
a harc kemény, de ott a cél!
Erős hited kalászt kaszál,
akár a penge-kardacél.
 

Őszbe készül a világ

Őszbe készül a világ,

Dacosan állnak a fák.

 

A nyárutó szégyelli,

Hogy feszültséggel teli.

 

Lerohanta a Kelet

A polgári életet.

 

Őszbe készül a világ,

Izzadnak a koponyák.

 

Közöny üli az eget,

Viharfelhő fenyeget.

 

Hazug minden drótfödél,

Hazugságot fúj a szél.

 

Csattognak régi paták;

Őszbe készül a világ.

 

Kék hold

 

 

Kék holdat úsztató éjszaka

megbántott kedvesem végszava.

Ajkáról elszállt a búcsúszó,

tudtam, már sohasem tér haza.

 

Elröppent, akár a kis bogár

elidőz virágok hímporán,

nem marad nyoma sem, elrepül

gondtalan, felejti birtokát.

 

Versvárakat építek

 

Versvárakat építek
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kő kövön majd ott marad,
csak kövessetek!
kövessetek!
 
Kőszívetek meglehet
epedve reped...
Új születhet!
Hússzív vár a várban benn!
Valóra vált majd
hű álmokat.
 
Versvárakat építek,
csak kövezzetek,
kövezzetek!
Kőbe vésem bele én
titkos vegyjelét...
csak éljetek...


Éljetek még!

 

 

http://ircsi-oldala.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/8/188769/kepfeltoltes/sziv5.jpg

Ki vagy te?

H.Gábor Erzsébet
Ki vagy te?
 
Ki vagy te mondd, te szép szavú?
Messzire száll a mélabú,
hogyha a hangod hallja, s lágy
szirmokat bont a néma vágy;
 
virágot ont a tarka rét,
értelmet nyer a puszta lét,
nemesfű nő a vad helyett,
s dalodnak szívem ad helyet.
 
Ki vagy te mondd, te halk szavú,
kertembe ízes, jószagú
illatot hordó, lenge szél?
Képzelet - s mégis bennem él;

Oldalak