Blogok

A titok nyitja

A nagy fától száz lépésre, délre
a föld alatt szunnyad a Titok.
Felgyürkőzöm, nem is nézve félre
ások, ások, közben ásítok.

A gödörben már derékig állok,
és még sehol sincs a fémdoboz.
Eh, badarság, mondom, én kiszállok,
mesék után csak bolond nyomoz.

Mindig felszárad a sár

Mindig felszárad a sár,

Ami Szellem:

Visszajár.

 

A díjosztó hivatal

Csupán cifra ravatal.

 

Ezer mag a sár alatt;

Helyben csak a holt marad.

 

Mindig felszárad a sár,

Aki szeret:

Hazajár.

 

Modern bozótdémonok:

Pénz és hatalom morog.

 

Amíg van Otthon,

S Haza:

A Jónak lesz igaza.

 

Mindig felszárad a sár,

Istennél van a határ.

 

Ha gyáván nem alkudunk,

Magyarok maradhatunk.

 

Mindig felszárad a sár,

Ahol a déli szél dalolt

H.Gábor Erzsébet
Ahol a déli szél dalolt
 
Ahol a síri csend honol,
ezernyi bánat bujdokol,
holtfészkű, néma, bús liget,
kincse már régen nem tied.
 
Ahol a déli szél dalolt,
dús lombú fáknak udvarolt,
pacsirta fújta énekét,
örömöt szórva szerteszét;
 
ahol a hársfa illatolt,
csókodra, csókom válaszolt,
s madárdal ringó dallama,
szívünknek volt a balzsama.
 

Szerelem és líra - CLV.

SZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

 

A tradíció a kultúra fenntartója, fejlődésének záloga.

 

Minden hagyománynak ebben rejlik a lényege, ettől éltető ereje az emberi kultúrának. A tradíció voltaképpen nem más, mint az emberiség évezredek alatt felhalmozott tudásbeli és erkölcsi tőkéje, minden igazi fejlődés alapja. A progresszió hordozója és tartópillére ugyanis nem valamiféle ködös és elvont „modernség”, hanem az erkölcsi tradíció. Emberségünk legfontosabb kincsünk, emberhez méltó cselekvésre kötelez bennünket.

 

Nala és Zoe

Nala a fát marcangolja,

Zoe a labdát hurcolja,

A szomszédból kíváncsian néz a vén platán,

Hömpölyög a csendes téli délután.

 

Van velük sok gond, sok öröm,

Míg élet csahol, morog,

Nala és Zoe:

Családi kutyusok.

 

Kedvesség és ragaszkodás,

Bűvös-bájos gesztusok;

Akaratgombócból felnőtt

Szép családi kutyusok.

 

Míg a gazdi

Munkahelyen csavarog,

Szeretettel várják haza

A családi kutyusok.

 

Zoe és Nala

Rendületlenül várnak haza.

 

Shelley : Óda a Nyugati Szélhez

 
(a teljes vers)
 
Te, vad nyugat szele, őszök fuvalma, 
kitől a sok halott levél kereng, 
akár a lélek, mi mágus hatalma 
 
elől inal; fakó, veres, beteg 
tömeg, mit a döghalál ver; hideg, 
kemény, lefagyott rögökbe veted 
 
a szárnyaló magot, sivár, rideg 
sötétbe; hulla lesz, fedi sírhant, 
amíg Tavasz hugod előlibeg 
 
s egy álmodó világot kelt vígan, 
(rügyeknek árja ring a légbe majd), 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXIV.

HUSZONNEGYEDIK RÉSZ

 

Kanizsa bevétele nyilvánvalóan szerepelt a török rövid távú hódítási terveiben. Ennek okát könnyen megértjük, ha a térképre nézünk. Kanizsa volt az egyetlen komolyabb vár, amely ebben a pillanatban még elzárta a török portyázók útját Stájerország felé. Ha elfoglalják, máris megindulhatnak az oszmán portyák Graz irányába. Vagy akár Észak-Itália felé.

 

Éjjeli fürdőzés

A fagyos téli táj már szinte felolvad
egy felhőkulcslyukon bámulva a Holdat,
amint az fölfedi telt idomát éppen
esti fürdőt venni az ég tengerében.

Reméli, nem látják avatatlan szemek,
míg égi habok közt pőre teste lebeg.
Dermesztő a hideg, lám a világ deres,

Régi álom

Szívemben él egy régi álom,
találkánk őszi délutánon.
Még hintázott levél a fákon,
kékben játszott az égi vászon.
 
A madarak nekünk daloltak,
a fenyők közelebb hajoltak,
hallgatni csilingelő szavunk,
bánat felejtve, ketten vagyunk.
 
Verseket szavaltunk kispadon,
köröttünk lélegzett a vadon.
Az Idő is kicsit megpihent,
s Isten fentről bennünket figyelt.

Lucskos eső, lusta Tél

Lucskos eső, lusta Tél;

Minden tócsa szemfödél.

 

Lassú, tétova eső,

Fázik a Múlt s a Jövő.

 

Szétzilált világokat

Közöny cseppje látogat.

 

Lucskos eső, lusta Tél -

Sunyi halálról regél.

 

Szürke anyag rejtekén

Lucsokba fullad a fény.

 

Sár tocsog léptek nyomán,

S hull, egyre hull a profán…

 

Anya karja

Mysty Kata
Anya karja...
 
Anya karja tele-gyerek,
minden olyan kerek
perec!
A jókedvből ennyi elég,
mosolytorna és menedék.
 Könnyű teher, - ha érte élsz...
A világgal nem  cserélsz!
Ennyi kinccsel sokra mész!
Áldozz tehát sok időt,
Megsokszoroz, lesz erőd.
Anya karja bölcső, teknő...
Itt a gyerek bizton felnő,
így lett belőled is felnőtt.
El is oszlik minden felhő!

Lélek-társ

 
Ajándék, ha rólad álmodom,
együtt érzel velem tudom.
Szeretni és szeretve lenni,
emberi vágyam csak ennyi.
 
Ha álmatlan álmok űznek,
kihunyó parazsam gyújtsd meg.
Karodban hadd melegedjek,
társtalan magányomban félek.
 
Nem tudom ki vagy, de létezel,
homlokráncom te simítod el.
Megnyugszom, ha kezed fogom,
lélek-társam, őrangyalom.

A hercegi jóindulat

Valamelyik Lichtenstein herceg elveszítette az arany pecsétgyűrűjét. Mivel a vadászat kezdetén még megvolt, az egyik szolgálattévő uradalmi vadászát gyanúsította meg a lopással.

A szerencsétlen váltig állította, hogy ártatlan, mire a herceg kínpadra vonatta. Ficamokat, töréseket szenvedett, de kitartott az ártatlansága mellett.

- Ha erre nem vall, majd fog másra! – dörmögte a herceg.

Megkorbácsoltatta a nyomorult szeme láttára a feleségét és a lányát. A szerencsétlen még mindig ártatlannak mondta magát.

- Átkutatni a holmiját!

Mosolygó, szép karácsonyfánk

Mosolygó, szép karácsonyfánk

A kertünkbe költözött,

Ma találtuk meg a helyét

Két másik kis fa között.

 

Januári napsütésben

Boldog-ünnepélyesen

Helyeztük el, a kicsi fa

Mosolyog az új helyen.

 

Tavalyi szép karácsonyunk

Idő hátán tovalett,

Él belőle a kicsi fa,

S él tovább a Szeretet.

 

Egyszer talán az Unokám

Nézi majd a kicsi fát;

Halandó a pesszimizmus,

Csak az Élet él tovább.

Oldalak