Blogok

Felhő jár

Fölöttem, bár felhő jár,

szikla hitem erőt ád.

Szembenézni, hogyha kell,

halál arca nem rettent.

 

Hatalma legyőzetett,

Golgotán megtöretett.

Fullánkja  nem mérgezhet,

él az Úr, Ki védelmez.

 

Leszek földbe vetett mag,

tudom eljön majd egy nap,

új élet hajt rög alól,

mit végzet - már nem tarol.

 

Schvalm Rózsa

 

(2015-01-17)

 

 

Egérkirály

"Akarsz diós kalácsot enni, jót?
Siess lehozni egy kosár diót!"
No, hát legyen! S nyakamba' már a gond,
poros hiunkba mászok, én bolond.

Siralmasan nyögött a létrafok,
de elviselt, belátva, szép vagyok.
Titok ködébe fúlt a félhomály,
és meglepett ott zord Egérkirály.

Szabadon verselni

 
Szeretnék valami szépet mondani,
a szürke helyett színeset alkotni.
Nem üres beszédek, tápláló szavak
kellenek, ékes, éhező tollamnak.
 
Bekerülnek rostákba szavaim,
szemenként őrlődnek mások malmain.
Olyanná válnak az átszitált versek,
mint az érzés nélküli érintések.
 
Versemnek szabhatok bármilyen ruhát,
mely nem követi a divat vonalát.
Ha túl szoros nehezebb a lélegzés,

Szerelem és líra - CLIV.

SZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

 

Tradícióról a líra kapcsán természetesen etikai és esztétikai kiindulópontból kell beszélnünk. A tradíció ilyen értelemben az emberi kultúra történeti önarcképe. Minden kultúrának elkötelezett ember egyetemes felelőssége a tradíció időtálló etikai és esztétikai értékeinek megőrzése és gyarapítása. ez, és nem más különbözteti meg a valódi értelmiséget a tömegtől.

 

Szeretni születtem

H.Gábor Erzsébet
Szeretni születtem
 
Hosszú volt az út, a felén már túl vagyok,
mögöttem hatvan év, erősek, gazdagok -
nem volt túl nehéz, de könnyű sem, azt hiszem,
terheim cipelni segített szent hitem.
 
Láthattam oly sokat, kaptam, és adtam is,
ahol a jó terem az utam arra vitt,
mi rossz jutott nekem, nem szegte kedvemet,
mert újrakezdeni tanított engemet;
 
száz sebet szerezve esztelen csatáktól,

Kígyóvonal - 16.

 A polgármester gyakran megfordult a szérűn; követte, hogyan teljesítik a kijelölt tervet, minél hamarabb és szemveszteség nélkül. Olyankor Kálmánnal is elbeszélgetett. Észrevette, hogy rokonszenves neki. Hamar be is bizonyította. Felajánlotta segítségét.

– Ki a gazda a háznál?- kérdezte meg néhány nap múlva.

Tudta, hogy Elek is otthon él, a családhoz tartozik.

Hull az Idő, egyre hull...

Hull az Idő, egyre hull,

Eltűnik a csenddel,

Prémes Szeretet-kabátban

Nem fázik az ember.

 

Telt a Hold ábrázata,

Mint egy pufók vekni,

Idejöttünk a világba

Élni és szeretni.

 

Szeretetet kell szeretnünk,

Szeretve kell tennünk,

Összerakja a világot

Isten újra

Bennünk.

Vajon miről...

Színpompás estélyit levetve,

vajon miről álmodnak a fák;

hófehér lepelbe öltözve,

szél ringatta téli éjszakán?

 

Álomképek tán - zordon őszön

át, virágos nyárba suhannak,

mikor még a friss harmat gyöngyöz,

s madárdallal csendül a hajnal?

 

Repüljetek álmok fellegén,

hol fények-árnyak játszadoznak!

Csizma alatt koppan még a jég,

az egek havat harmatoznak.

 

Schvalm Rózsa

 

(2015-01-08)

 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXIII.

HUSZONHARMADIK RÉSZ

 

1543-at írunk. Magyarország történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Nem a mohácsi csata volt az igazán súlyos katasztrófa okozója, a vereség után eréllyel és összefogással még újjá lehetett volna szervezni az országot. Nem is Buda eleste két esztendővel korábban; a volt főváros török őrsége akkor még az oszmán területektől elszigetelve tartotta Budát, határozott cselekvéssel, kitartó téli ostrommal még vissza lehetett volna tőle foglalni.

 

Való-világ

Az éjszaka elringat karjaiba zárva,
beleálmodom magam egy szép világba.
Fellebbentem az idő ködös fátyolát,
a jövőbe tekintek a múlt szemein át.
 
Széthulló világunkra ráült a Sötét,
a szívekben kihunyt a tűz, hol van a Fény?
A szeretet lángja már alig pislákol,
az egész Föld hangos fegyverek zajától.
 
Felébredtem álmomból, ez a valóság,
háború, terrorizmus, ilyen a világ.
Az égre fellobban a hajnalfényű Nap,

Januári napsütésben

Januári napsütésben

Vén árnyék csoszog,

Kávézgatnak valahol a

Téli viharok.

 

Amikor nagyon elfárad,

A Tél is henyél,

Rozoga faajtót csapdos

Valahol a szél.

 

Emberi otthon télen is

Csak Otthon marad,

Isten ajándéka minden

Boldog pillanat.

 

Januári napsütésben

Hűvös pihenő,

Rossz köpenyben szárítkozik

A morcos Jövő.

 

Tócsákban nézi magát a

Probléma-sereg,

Hivatal kopott poklában

Isten didereg.

 

Oszlik a köd

  Kui János

  Oszlik a köd

A Meszes csúcsát elfedi a köd,
erős hideget érez, és köhög.

Beteg a Meszes, a városra néz,
neki gyógyulni, nem lehet nehéz.

Erősen áll, figyel a városra,
s a veszélyektől mindig megóvja.

A ködbe fújok, széledjen hamar,
látni akarom, amit eltakar.

 

Bezzeg, ha menekülni kell...

Hunyadi János gyakran kényszerült együtt harcolni mindenféle kelletlen szövetségesekkel. Némelyikkel sok baja volt. Fegyelmezetlenek voltak, helyenként gyávák, jobban szerettek zsákmányolni, mint harcolni.

Egyszer egy ilyen, mindenféle balkáni nációból álló, könnyűlovas csapatnak azt a parancsot adta, hogy törjemek előre, és akadályozzák meg, hogy a szétvert, menekülő ellenség zöme átjusson egy hegyvonulaton.

- Foglaljátok el, és őrizzétek a szorost!

Árad a titok

Mysty Kata
Árad a titok

A gyermeki szó angyali,
ha örömteli a beszéd,
féltő figyelem a keret,
  s ha lelke kincse - el'lesett...
Árad a titok,  fakadó
beszédfolyam,
s mint vízesés...
- társalgásban - a szeretet.
A"mi köze van" sem repeszt,
mert a tanácsod
- az ácsod...
Hite templomán
szószéket ácsol...

Csapda

 

 

Ha kemény volnál, mint a kő,

hideg lennél, nem éltető,

talán több biztonságot adnál

homoknál, tollnál, izzó vasnál.

 

Ha formálhatnálak, mint vasat

formálnak át izzó parazsak,

alakíthatna  - azt hiszem –

edzett acéllá hűs vizem.

 

Ha kezem közül nem peregnél,

mint kavics-homok ér-peremnél

folyton-folyvást ős-konok daccal,

leigáználak szelíd arccal.

 

Ha lágyabb, puhább volnál tollnál,

minden sejtembe behatolnál,

rám súlyosulnál, míg csak élek.

Oldalak