Blogok

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XVI.

TIZENHATODIK RÉSZ

Az aknaharc a várostromok igen ősi elemei közé tartozik. Már az ókori keleten is alkalmazták.

A védők figyelmét színlelt rohamokkal, látványos, nagyszabású ostromműveletekkel kötötték le, igyekeztek a védelem erőit folyamatos átcsoportosításokra kényszeríteni.

Foszladozó őszi lombok

Foszladozó őszi lombok,

Jön a Tél;

Nem vagyunk mi hitványabbak

Senkinél.

 

Táncolnak a bús bolondok,

Halihó!

Bár még csak az emlékeket

Lepi hó.

 

Gyülekezik őszi gondok

Serege,

Fogy a vörös, növekszik a

Fekete.

 

Foszladozó őszi lombok,

Fogy a Nap;

Életünket nyújtja minden

Pillanat.

 

Időanyó mosott múltat

Tereget,

Fáradt dogmák nem teremnek

Életet.

 

Világunkban sok a gaz, s a

Hivatal,

Ne félj fiam!

H.Gábor Erzsébet
Ne félj fiam!
 
Ne félj fiam, amíg én itt vagyok,
vigyáznak ránk a néma csillagok,
s a Hold is, nézd! - akár egy égi szem,
jövőt ragyog, és én azt elhiszem.
 
Tiéd fiam, ott fenn a messzeség -
erőd, hited, remélem lesz elég;
hosszú az út, de tudd, hogy érdemes -
fáklyád leszek, hát indulj, ég veled!
 
Nem mondom azt, hogy könnyű lesz, fiam -
tavasszal még a jég is megrian -

f e l j u t o k

                                                                     
               
         
                    a            f e l j u t o k
                    r
                   b             
                  m   
                  o  
                  d                                 
                                                                      
                                 m a r a d o k                  

Rejtélyekre nyíló ablak vagy

 

Rejtélyekre nyíló ablak vagy szívem,
spalettarések suttogják nyikorogva
hívásod,
poros, zárt udvarról áradó színek:
metszett mirtusz, kovácsoltvas hívságok,
akáciák, rézvirágok közt libeg.

A szél kése ablakkeret réseket feszeget,
testhez simuló világod zaja
mint dobozba halmozott élet, jaj, nehéz.

Még szökőkút kéne, madár dala,
és Paradicsom lenne az egész
ötven lépésnyi világegyetem…

Így írok én

 Almássy János

  Így írok én

Én csak úgy írok, ahogy akarok,
és hízelegni, soha nem fogok.
Lábamon állok, úgy gondolkodok,
szívemhez szállnak csöndes dallamok.

Lírát művelek, ilyen verseket,
sorról sorra ott van a gondolat
zenéjük bűvöl, tiszták a rímek,
eljutnak hozzád, és ott maradnak.

Neked ajánlom, s én megfogadom:
az írást ezután is folytatom,
ettől a formától meg nem válok,
írni így akarok, s így csinálom.
 

Őszülő lankák

H.Gábor Erzsébet
Őszülő lankák
 
Őszülő lankák árva ölében,
nem meredez már réti virág,
varjak a földön, varjak az égen,
leskel a metsző téli világ.
 
Rőt leveleknek száraz siráma
zizzen a légben - oly keserű,
lombok palástja hullik alája,
szél-zene hallik, bús hegedű.
 
Mégis reménylőn kel fel a nap ma,
szánva a fákat átöleli,

Szerelem és líra - CXLVI.

SZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ

A szerelem az emberi élet érzelmi és erkölcsi tartalma, a tradíció pedig az élet külső kerete.

A tradíció sohasem halott, és nem korlátozódik kizárólag a múltra. Magunk is részei vagyunk. A múltból ível rajtunk keresztül a jövőbe. Ebben a pillanatban mi vagyunk érte a felelősek; nagyszüleinktől és szüleinktől kaptuk, hordozzuk és alakítjuk, majdan pedig továbbadjuk az utánunk következőknek.

Hajótöröttek

Az idő háborgó dagály,
kis szobánk süllyedő hajó.
Zugait betöltő homály
menedékébe bújt a jó.

Remeterák az életünk,
csiga házába rejtezett.
Hínár kötötte két kezünk,
szívünk rozsdamart szerkezet.

Iszapba ágyazta a tél,
közöny sós vize rágja szét,
rég eloltotta már a szél
távoli fároszok tüzét.

 

Nincs idő,nincs óra

Almási János

Nincs idő,nincs óra

Az órának nincs ütője,
elvesztette régen,
nem méri ma már az időt,
hever a szemétben.

Nekem nem volt szükségem rá,
ma is fölösleges,
bosszúságot szül az idő,
megélni keserves.

Nincsen idő, nincs végtelen,
miért lenne óra,
már annyiszor felbosszantott,
kitettem a hóra.

Idő, óra egytestvérek,
nem élhetnek másképp,
kihúzódnak a szabadba,
viszik a szerencsét.

Őszi ködök tükörképe

Őszi ködök tükörképe

Mindig a Történelem,

Egy kevéske bizonyosság,

Meg temérdek sejtelem.

 

Maguktól hatnak a dolgok,

Semmiség csupán a Hit?

Vajon számít-e az ember

Egyáltalán valamit?

 

Alattomos végzeteket

Küldenek ránk holt egek,

S az Ember a szükségszerű

Anyag útján lépeget?

 

Őszi ködök tükörképe

Ez a csalóka Jelen,

Talán mégiscsak álmodunk,

S felébredünk hirtelen?

 

Egyik ember hajléktalan,

Másik milliók ura,

Nézd a kertem

Nézd a kertem -
mint a lelkem,
virágaim fénnyel fonva,
hatvan évem leng a légben
nap csókolta illatokba’.
Gyermekbölcsős rózsaszirmok
lehullnak, ha jő az alkony,
majd szép lassan elszáradnak
megterített földdamaszton.
Nézd a kertem,
nézd a lelkem,
nincsen benne semmi csalfa,
csak az égnek azúr kékje,
áldott harmat csókos ajka.
Pajkos szellő kacsintása,
első táncát tőlem kérte,
botladozó lépésemet
hajbókolva megdicsérte.
Nézd a kertem,
nézd a lelkem,
rozsdás farkú nekem illeg,

Féltelek

Földszagú hajnalon csurran a fény,
harmatos gyöngysál a fűz levelén.
Pázsitnak selymén egy új nap oson,
fázós virágokat ringat a som.
 
Bársonyos álmaim űzi a gond,
sajduló lelkemre félelmet fon.
Gyermekem testére karcol a kór’,
féltésnek rémsége sejtig hatol.

Imára kulcsolom kérges kezem:
Szánjál meg, tégy csodát, Jóistenem!
Bármikor indulok hozzád, ha kell,
fiamat gyógyítsd! Ő kérni nem mer.

Csípős már a hajnal

Csípős már a hajnal, fűszál könnyet gyöngyöz,
csurranó napsugár arannyal sző köntöst.
Hulló rózsaszirmok táncolnak a széllel,
szorgos méh keringőz kacér százszorszéppel.

S’ lám, a föld sóhaja köddé csendesülve,
oltalmaz és takar, vállunkra terülve.
Kerti pad rejtekén árnyunk eggyé olvad,
vágy íze ajkunkra mézes mámort csorgat.

Szavakat rágok

Sokszor vajúdtam verset éjjelente,
mécsvirágon nyílt- megfáradt magányon,
jajongva lüktetett a rím erembe',
s éltem' kapaszkodott, egy szalmaszálon.

Sokszor daloltam csipke-fehér álmot,
múlt ölében ringó gyermekéveket,
verssorokba bújt vonószíjas jármot,
szívfalamra vésett, sajgó képeket.

Szavakat rágok,csordul lelkem vére,
harmatos hajnal vállamon pityereg,
színes álmaimnak vers lett a bére,
dicsőséget koldul, érte didereg.

Oldalak