Blogok

Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
színes álmaimat
szivárványból fontam.
Apa, s Anya karja
házam volt, és váram,
féltőn ölelték,
bontakozó szárnyam…
Péntek volt.
Este.
A lángok égig értek,
őrjöngő sikolyban
égett a hámréteg.
Csontig hatolt a hő,
a füst torkomat marta,
közben, Apám, a láng,
bőrödet–bőrömre varrta.
Bőrömre égtél,
húsod szagát érzem,
bár a fájdalomtól
hiányos emlékem,
de arra emlékszem,
ahogy ölbe tartva,
mint lángoló főnix,
szeretettől hajtva,

Sárba hullt szikra az ifjúság,
hová tűnt, ki voltam egykoron?
Remények, kalandok, víg tusák
emléke ásít a foncsoron.

Omlatag hamvába holt a múlt,
ködfüst az ábeli áldozat.
Szép holdam, csillagom megfakult,
zord idő vitte el álmomat.

TIZENHETEDIK RÉSZ

Folyik az ágyúharc. A török aknászok is igyekeznek aláásni a falakat, de a magyar védők az esetek többségében résen vannak.

Közben azonban már épülnek a közelítőárkok is.

Utóbbiak körkörösen közelednek a várfalak felé, a legfontosabbak a falakon ütött réseket célozzák meg. az árkokat befedik, és egészen a falak tövéig vezetik őket. A támadó gyalogság ezekben fogja megközelíteni a falat, és csak közvetlenül előtte lépnek ki az árkokból a janicsárok, a következő pillanatban pedig már özönlenek be a várba.

Almássy János

Itt a sarkon

Nem sok volt az, kevés.

Pillangószárny-verdesés,

lépcsőfok csúcs alatt,

égetett, mint a nap.

Nem sok volt az, kevés.

Izzásod csak színlelés,

szíved gyűszűnyi mag,

csírázatlan maradt.

Az esztendők jöttek-mentek,

Évtizedek múltak,

Boldogságos vágyaink

Sohasem csitultak.

Odakint sznob dőreségek

Haláltáncot ropnak,

Idebent megmaradunk

Örök kamaszoknak.

Élet

Igaz Léttel él;

Nem lennék,

Ha nem lennél.

A magány vad szakadék;

Nem lennél,

Ha nem lennék.

Örök kamaszok,

A vén Idő foga vacog,

A hétköznapban halál kavarog,

A zsákutcába futott lét sajog,

S nem boldog senki,

Csak

Az

Fényt áhító, dermedt éjszakáknak
rozsdás emléke, vérző fájdalom,
lelkem kertjében mély árkot ásnak,
a kegyetlen múlt tort ül vállamon.
S az idő, életét unta koldus,
perckönnyeket sír, lomhán vánszorog,
ütemét vesztette már a ritmus,
nézd, nyomorom ösvényén tántorog.
S hiába jön kacéran a hajnal,
hiába hinti csókkal homlokom,
gyér hajam szórhatja már arannyal,
ha nyirkos köd szitál csak csontomon.

Tudom, az idő sebeket gyógyít,
nem lázongok hát, várom a gyógyírt.

Múmia vagyok,

Egyszer valamelyik bécsi politikus arra hívta fel Deák Ferenc figyelmét, hogy az októberi alkotmányt már nem lehet megváltoztatni.

- Gondolja? – kérdezte Deák.

Az Angol Királynő egyik termében voltak. A vendég úgy hitte, megfogta Deák Ferencet.

- Minden erre épül már – magyarázta. – Mindennek az októberi alkotmány az alapja. A teljes államberendezkedés. A közigazgatás. Az állami infrastruktúra egésze. Már nem lehet változtatni rajta!

Deák a fejét csóválta.

- Nem hinném.

A vendég pofaszakálla megremegett.

Jambikus verselés

                            (nem skandálóknak!)

                   A szótagszámba rendezett ütem

                   tömör lehet egy-két fontos szabállyal,

                   ha versláb szerint mindez idegen,

                   mi költhetünk kedves, egyéni bájjal!

                   A tizenegyes utolsó előtti

                   szótagja mindig csak hosszú legyen!

                   Tíz szótagú sor végét megelőzi

                   rövid szótag kilencedik helyen!

Idenőttem, itt vagyok,

Amíg élek, maradok.

Aki akar, elszalad,

Aki nem fél – itt marad.

Ha a lélek csenevész,

Helytállni mindig nehéz.

Idenőttem, itt vagyok,

A Kegyelem itt ragyog.

Ezerszáz év bennem él;

Ne maradjon, aki fél.

Van is, lesz is zivatar,

De mégis marad magyar.

Idenőttem, itt vagyok,

Férj vagyok, apa vagyok.

Élek meghitt perceket,

Élek boldog éveket.

Idenőttem, itt vagyok,

 Almássy János

  Vajon?
       
        I
Fiatal már nem vagyok,
túl öreg se nagyon,
ami bennem pislog még,
világíthat vajon?

       II
Menj ki a tetőre,
és onnan nézz vissza,
kérdezd a csillagot:
ő vajon mit látna?

       III

Vajon a szegénység
szülte a hatalmat,
vagy a hatalom
a szegénységet:
ki tudja, mondja meg!

        IV

A kert alatt foly a patak,
a tükrében már nem látlak,
vajon miért áldottalak?

         V

Mit mondhatnék neked?

Most arra gondolok,
mit mondhatnék neked
egyszerű szavakkal,
csak hozzád szólót?
Hervadt szóvirágot
nem érdemelsz tőlem,
hogyha egyszer virág,
akkor élő legyen,
s ilyeneket pedig
találsz a szívemben.
Azokat fogadd el,
tedd a poharadba,
gondozd, hogy éljen még,
s ha jön a búcsúzás,
fond a koszorúba!

SZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ

A marxizmus irányította figyelmünket az anyagi dimenziók fontosságára, de mindjárt túl is lőtt a célon; azt igyekezett velünk elhitetni, hogy az emberi élet alapja, a lelki, filozófiai és erkölcsi szférák lényege is a puszta anyagi dimenzióban keresendő.

Igazából ezzel nem állt egyedül, népszerű kiadványaiban a pozitivizmus sem mondott mást. A nagy pozitivista szintézisekben a természettudomány kapta a terjedelem 90-95 százalékát, a költészet, az irodalom és a szellemi élet meg gyakran néhány bekezdést a végén.

Poshadt kánonok recsegnek,

Fúj az őszi szél,

A totyakos Történelem

Csöndben mendegél.

Vén fatörzsek hajladoznak,

Szakad az eső,

Felhők mögött álmodik a

Csecsemő jövő.

Hajlott korok búcsúzkodnak,

Ködös a világ,

Eljövendó Tavaszokra

Készülnek a fák.

Poshadt kánonok recsegnek,

Pityereg a sár,

Elvetélt poétikákkal

Tele a kosár.

Lehet tárgyas a halandzsa,

Lehet alanyi,

Nem röpít a Parnasszusra

Szárnyatlan gagyi.

.Mysty Kata
Vallomás
 
Szívetek dobog most bennem...
mit is lehetne még tennem!?
A régvolt gyerekben sebek...
kinyílnak bár, - mind heges.
 
Meggyógyulok tele hittel,
mert verselek; - s kereszt-rímmel
a ritmus, meg a "Hiszekegy"...
     mind Ti vagytok bennük, s bennem.