Mysty Kata
Egyetlent
Isten elvett tőled egyet,
A második vétkezett,
Harmadikat te ölöd meg,
a negyedik veszted lesz.
A harmadik termő fádat
gyümölcsöstől kivágtad,
Beborul a csillagos ég,
örök sötét éjt várhatsz!
Kaphatsz, kérhetsz, - vezekelhetsz -
Testedhez égő testet,
Angyal álmot lelki ágon,
Sokszor négyben Egyetlent!
|
|
A hírnév, a rang örök – hiszik birtokosai. A magas társadalmi állás örök védelmet, kiváltságot ad – képzelik sokan.
——-
Álkurucok, díszlabancok
Hadakoznak tohonyán,
SZÁZHUSZONNYOLCADIK RÉSZ
Játék csupán a szín,
a díszlet megkopó,
változatlan a kín,
csak a hely változó,
a kellék és szöveg.
Mellék és főalak
helyben áll, mint cövek,
karusszel-ég alatt.
Míg kattognak verklik,
s dallamuk nyekereg,
a gárda változik,
s marad a jelenet.
Ingyencirkusz, tarka terep -
bérelhető a főszerep.
Van mennyei kalandjárat,
de itt, alant fizetsz árat.
Bár fél, remél, küzd az ember,
kétely gyötri, kérdéstenger,
s talán önző érzelemmel
él igennel, avagy nemmel.
A film pereg, fák és falak
futnak benne – ezer alak.
Panoráma, színes mozik,
az Isten nem unatkozik.
Menetrend visz, jósorsodat
ellihegi a gyorsvonat:
remízbe von, haza tolat.
Szakadt vészfék a gondolat.
2014. jún. 16.
Öltönyt öltött Június,
Vizsgára vonul,
Gyöngyházfényű ég alatt
morajló óceán
napfénytől aranyló fodrokkal
mossa a partokat.
Partokon emberek
meztelen, fedetlen
beléje hatolnak.
Ellopják kincseit,
kagylókat, gyöngyöket,
mit gyönyörű leányok
a hajukba fonnak.
Formásak,füstösek,
amazon-szelídek,
füge bor ízű csókokat
csókolnak.
Tetovált férfiak, oroszlántestűek
táncoltatják őket
a durva homokon.
A durva homokon
meztelen, fedetlen,
beléjük hatolnak...
*
Ellopják kincseit,
reményét, magzatát,
Láttatok csipkebokrokat égni?
Láttatok-e már kettéválni tengert?
Tűzoszlopot, mi az eget tépi?
Felhőpillért, amint vezérel embert?
És vérré váltak már folyóitok?
Állataitok közt pusztított dögvész?
Hagyta-e már el szátokat szitok
miközben megszegtetek minden törvényt?
Elsőszülött gyermekeitekért
hullott-e forró könnyetek, amikor
ifjú lelkükért a halál betért,
s keservesen ültetek halotti tort?
Sikert akarsz kicsikarni mindenáron,
pedig nagyon rosszul játszol a porondon.
Csak ketten ülnek a nézőtéren,
te képzelegsz, azt hiszed, több százan néznek.
Gyenge alakítás, átlátszó a szándék,
megtévesztesz és csalsz, de csak játssz még.
A tükör mögé nem látsz, nyitva az ajtó,
festett bohóc áll ott, te nem vagy varázsló.
Letörlöm arcodról a ragacsos maszkot,
Nyári estén tücsök ciripel;
Isten szóba áll mindenkivel.
Vendéged vagyok, a páholyba kísértél,
hogy tisztán lássam magunkat.
Lábadon papucs van, lábamon tűsarok,
aztán csak állunk mezítláb,
semmi giccs, néhányszor körbejársz,
rég elmentek az alkalmatlanok.
Mint egy elmosódott, végtelen szeánsz,
benne két egymásra feszült báb,
nincs szék, sem asztal.
Hogy kerültünk ide?
Fehér vásznú ágy marasztal.
Néha közelebb húzódom,
vagy te hajolsz hozzám?
Az zavar, az a beszélgetésfoszlány
amit sosem értek.
Le ne legeld a virágot,
arra kérlek, kiskacsám,
a megtépett, összerágott
kis árvácskák rínak ám!
De válassz egy szálat titkon
- nem oly nagy bűn az talán -,
névnapjára ott virítson
jó nagymamám asztalán!
2014. jún. 15.
Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár számos nyelven beszélt, de öreg korára némelyiket kezdte elfeledni. Különösen a latinnal állt hadilábon.
Ülünk a padon karnyújtásnyira,
nincs köztünk ismeretlen hajlat,
csordultig teltünk,
akár egy ásványvizes flakon.
Délibábképzetem vajon mit akarhat?
Aszalt szilvává soványodott létünk,
épp úgy, mint két kicsi mellem,
a ritmus is szabálytalan néha,
ez az állandóság maradt fedetlen.
Lehettem volna kedvesebb,
mutatós, mint holtakon az ünneplőruha,
valami egészen elkerülhetetlen,
ostoba mámor,
a mozdulatlan mindenek fölötti,
vagy a belőled szakadt indulat néhányszor.
Látod, az óceán is vízhalom,