Feszít a szó. Ha hagyna még
elég időt...beszélj, beszélj!
A némaság ma semmit nem ér,
nem is nagyon helyénvaló.
Igaz legyen, súlya legyen
égrengető, föld-indító...
Tűzben parázs, engedj, ha látsz.
Enyém tiéd, kinek miért,
Egy halna meg mindenkiért?
Szembegyaláz és megaláz.
Méreg-fogas álnok kígyó
Hideglelés, ma halni jó...
Hittel kevés vigaszt adó.
Szemenszedett, hazug a szó
hideg, ravasz. Megfeszíttetett.
Emlék-tavakon
fénykép ring vitorlázó
telihold alatt.
Tündér-manók egy
kidőlt fa csillagai
után nyújtóznak.
Égzengő álmok
Kórtermed ablakát
virágzó hárs takarja.
Jó Istenünk,
hát miféle karma
játszik velünk,
hogy ily korán és ily hamar...
A rettenet tűhegyes foga
húsunkba mar.
A zárt üvegről lehull az illat,
tenéked, jaj, már sosem nyílhat
hársvirág e földi létben,
körülkerít, leszáll az ében
éj kéklőn szép, tiszta tekintetedre,
sodorni kezd egy bősz folyam medre
a végső, utolsó torkolatba,
hiába kérlelünk, ne húzd magadra
a sötétséget, a fekete leplet,
Mysty Kata
Dúdoló csillagok
Szakíts belőlem hát egy darabot,
mint puha, friss-sült kenyérbél,
úgy adom kezem vagy karom,
végy szakajtónyit,
de el ne késsél.
Sáfrányló kalász közé fektess majd,
napszín-érlelt szabad közön,
Sötét szárnyaival szemérmesen takar be a csend
A hold lámpás fénnyel kíváncsian mereng.
Felettünk apró tüzekkel nyílnak a csillagok
Szemeinkben a vágy éhesen felragyog.
Szél sem rebben. Hangtalanul hallgatóznak a fák,
Levél sem rezdül, s a fában egy szú hosszú szünetet rág.
Halk sóhaj buggyan, pihegve zihál az öröm
Lázas testemmel testedhez költözöm.
Felajzottan, mint lágy ívű íj megfeszülsz.
Mézeddel oltom szomjam szüntelenül.
Ó, mily halovány, égszínű fátyol a lepled!
Bár felejthetném azt mikor épp levetted!
Mint friss eper, olvadt el ajkamon csókod íze
Kósza érzés támadt... rám zuhant, gömbbe zárt tüzed...
Lennék gyáva talán? Én balga, páratlan, pártában halandó.
Csak fess engem hozzád majd szív-ecset sors jelekkel...
Láss mint szerelmest, ki vágtató folyóként ömlik eléd.
Térdre lehull, majd felszáll mint pára
és könnyként szökik két szemedbe...
Remény, dal, szerelem, vagy meddő lélekgyötrés?
Monumentális vén folyam
Idők hátán: a Dal;
Előtte hallgatag Jövő,
Mint köd takarta fal.
------
Hullámain a Szerelem
Ezüst hajója száll,
A Dal az egyetlen folyam,
Ahol nem jár halál.
-----
Sivatagok mellett a Dal
Néhol csak pocsolya,
De posvánnyá, állóvízzé
Nem változik soha.
-------
Másutt meg szépen hömpölyög,
Mint nagyságos Erő;
Ha termékeny partokra visz
A jótékony Idő.
------
A Dal hullámai között
Siklik a Létezés,
Korom-bundáját
mészporba fürdeti a
macskadoromb-szó.
Mint a hiúz, vad
s gyanakvó. Simogatva,
messziről nézem.
Kutyára legyint.
Jó kérdés: mennyire gyors
a macskakarom?
Jó politikus.
Elnézem a vadul duzzogó folyót,
Fény-cikkcakkja töri színét, izzaztó,
tátongó űr, s vak közöny a közepét.
Zagyva, zajos, makrancos e fáradás,
Tova úszik, el, számtalan mormogás.
Én, mint cövek mozdulatlan, elvagyok,
akár ott a part sekélyes, s körkörös.
Ki- kilesve elindulok, mindegy már.
Remélem, betartod az ígéreted,
hogy hozzám minden nap megtérsz.
Lázas nap elől árnyékot tőlem kérsz..
Fáradt tested a támlámnak veted
arcodon tűz-pírral,s rajtam pihenteted.
Most itt állok, nézem a kerti ösvényt.
Szél rázta levelek között önt fényt
soványan a nap. Súlyosak lépteid amint jársz.
Kopott köveid között, nem hallatszanak.
Nem vagyok már szép, kérdezz meg bárkit:
Mállik rólam a festék, politúr, s a kárpit.
Lábaim indák ölelik szorosan,béklyóba fonva.
TITKOS SZERELEM, DE NEM FELEDEM...
Mysty Kata
Versek kertje
Benne évelőket leltem,
mandragóra sikolyát hallottam;
lila hullák virágai, holtan?
Bennük pulzált égő lelkem.
Nyolcvanhatodik rész
A líra nem az emberiség történetének valamely szakaszában jelenik meg, hogy utána eltűnjön, a líra az emberiség örök tulajdona, ha úgy tetszik, Isten adománya. Minden korban, minden időben újjászületik, nélküle nincs emberiség.
A költészet haláláról szóló fejtegetéseket és jóslatokat háttér nélküli együgyű fecsegésnek kell tekintenünk akkor is, ha egész intézmények bizonygatják megbízhatóságukat. Akkor sem lenne egyéb buta locsogásnál, ha törvény mondaná ki.
Net szerelem
A szép kertvárosi házak egymás mellet álltak. Éva és Péter már gyerekkoruk óta barátok. Minden szabadidejüket együtt töltötték. Játszottak, bicikliztek szinte más gyerekkel nem is voltak. Az iskolába is együtt jártak. Szüleik gazdagok, mindig valamelyik szülő hordja őket kocsival. Életükből nem hiányzott semmi.