VilágVge
Beküldte Mysty Kata - 2012, július 19 - 22:05
Szénfeketébe borít, haja holló,
úgy ölel át, mint más soha még nem,
Nyári illat hempereg,
Alkony sálja tekereg;
Vidám szellőcske suhan,
Békebeli este van.
——–
Víg rohanása a széllel, bújva a
réten, a lombban, a dombokon át,
söpri a régit, a múlót, fújva a
Hol vagy?
Valami bánt,
De nem tudom, mi az.
Égeti szívem,
Mondd, hol a vigasz?
A Tűzfolyam partjára vetve
Üzletelget az ál-szabad világ;
Szép fényes temetői jázminok,
Orchideák
Mysty kata
Esik
Ég felé mutatva, szinte kérkedőn
árva szikla tömbje állt a bérctetőn.
Félúton vinném kereszted,-
súgtad csendesen egy estén,
kezem kezedben még reszket,
Köhécselnek az öreg lépcsők,
s rekedten nyikorognak az ablakok,
és az öreg lámpa dioptriásan hunyorog
Ég veled barátom.
Engedd, hogy elköszönjek tőled.
Nem sírok, s nem zokogok.
Csak csendben gyászolok.
Mysty Kata
Voltál , vagy...
Voltál képzelet vagy több is...
Egy fix pontom , vagy több is...
Nyári forróság izzón csapódik rám,
Összeégnek lomhán a szikra- fények.
Halkan átkúszott az ifjú borostyán,
Utánpótlása vastag ős-tövének.
Ezerféle zöldszíne bújik némán,
Lelked nyugalmat a'd
Harmincharmadik rész
Lelkemben az ének csak teérted dalol,
Tudom, hogy átéled meghallod valahol.