hzsike blogja

Dalolt a szél

Beküldte hzsike - 2014, június 26 - 15:49

H.Gábor Erzsébet

Dalolt a szél

 

Nem volt ott senki, már csak én.

A parton sok, sok nyárfa állt,

az ég, a föld, a nyárra várt,

ölelt a csend, és bújt a fény.

 

Szürke volt minden, fújt a szél,

repkedve rítt egy kis madár,

mint ki fészkére nem talál,

s otthont keresni útra kél.

 

Kifosztott szívem megfagyott;

üresen kongott gling, galang -

szomorún bongó kisharang,

Fürödj meg kedves (2)

Beküldte hzsike - 2014, június 25 - 19:32

H.Gábor Erzsébet

Fürödj meg kedves (2)

 

Fürödj meg kedves, langy a víz,

lemosom rólad az út porát,

vesd le a sors sáros bocskorát,

feledd a rosszat, s újra bízz!

Tenyerem - s ujjam mind a tíz -,

téged simít. Úgy vártalak!

 

Bontsd le árnyékos várfalad -

ha itt vagy, nem számít semmi sem, 

bánatod messzire elviszem -,

hunyd be szemed, ha bánt a Nap!

Fürödj meg kedves

Beküldte hzsike - 2014, június 24 - 18:59

H.Gábor Erzsébet

Fürödj meg kedves

 

Fürödj meg kedves, langy a víz,

lemosom rólad az út porát,

vesd le a sors sáros bocskorát,

feledd a rosszat, s újra bízz!

Reszkető ujjam - mind a tíz -,

 

téged simít - úgy vártalak!

Ha itt vagy, nem számít semmi sem,

bánatod messzire elviszem -

bontsd le árnyékos várfalad,

s hunyd be szemed, ha bánt a Nap!

 

Siettem akkor is

Beküldte hzsike - 2014, június 23 - 15:21

H.Gábor Erzsébet

Siettem akkor is

 

Siettem akkor is, mint most, apám, 

rendezni félbehagyott dolgaim;

az idő ráncoktól gyűrt oldalán

feszülve gyűltek púpos gondjaim.

 

Siettem hozzád is - de mondd, minek?

Szívemben gödröt vájt a fájdalom,

nem tudtam azt, hogy te is úgy sietsz,

s helyetted, bőrönd vár az ágyadon.

 

Kifosztott gyermek lettem akkor ott,

s szorítva öregszagú ingedet -

Vegyél szárnyadra

Beküldte hzsike - 2014, június 18 - 20:27

H.Gábor Erzsébet

Vegyél szárnyadra

 

Vegyél szárnyadra nagy madár,

repíts messzire innen el -

nem baj, ha Isten arra jár,

nem baj, csak végre higgyem el,

nem vagyok rossz, csak rossz helyen.

Nekem a fénylő ég való,

Szomjas a föld

Beküldte hzsike - 2014, május 31 - 19:51

H.Gábor Erzsébet

Szomjas a föld

 

Szomjas a föld, szikkadt minden,

élet sincs, ha eső nincsen;

porzik az út, szenved a vad,

dús vetésből semmi marad.

Hol vagy Urunk, hol a kegyed?

Ezer imát mondunk neked,

November volt

Beküldte hzsike - 2014, május 31 - 11:16

H.Gábor Erzsébet

November volt

 

November volt, csak hullt a hó,

szűzi pihéknek szárnya kelt,

ezernyi apró léghajó,

repkedve vélünk ünnepelt.

 

Valami édes zsibbadás

bizsergett szívünk rejtekén,

s álmokat szőtt a friss varázs,

oltárunk égi szegletén.

 

Ajkad a számhoz lágyan ért,

miközben csendben hullt a hó,

s szitálni áldást, szárnyra kélt

ezernyi apró léghajó.

 

Csendes az est

Beküldte hzsike - 2014, május 28 - 20:41

H.Gábor Erzsébet

Csendes az est

 

Ránk borult a hajlott hátú alkony,

csendes az est, gyertya lángja lobban,

ablakszárnyán eső cseppje koppan,

nem lángol már, mint a tűz, az arcom.

 

Megnyugodtam, elcsitult a lárma,

nem űzi már láva láz a vérem,

szelíd békém többet ér ma nékem,

s ágyamon a puha tollú párna.

 

Ősz hajszálat simítok le róla;

fáradt vagy már, hálás szemmel nézel -

Tán ezer év sem volna elég

Beküldte hzsike - 2014, május 18 - 16:18

H.Gábor Erzsébet

Tán ezer év sem volna elég

 

Tán ezer év sem volna elég, hogy múljon az érzés,

egyre erősebb, egyre feszítőbb bennem a féltés.

Visszük a sorsunk sziklakeresztjét, vérzik a vállunk,

annyira fáj - bár elfog a kétség - nem kiabálunk.

 

Édes a terhünk, mélyül a ráncunk gyűrt szerelemtől, 

őszi időnk vén alkonya lángol rőt levelektől.

Várja az Úrnak drága kegyét már lelki világunk,

Jókedvű dal

Beküldte hzsike - 2014, május 16 - 15:02

H.Gábor Erzsébet

Jókedvű dal

 

Jó a kedvem, dudorászok,

szőke szellő simogat, 

nap sugára’ csókol,

göndör felhő hívogat,

tralla-lalla kipp-kopp,

göndör felhő hívogat.

 

Itt a parton illatárban,

örömérzés mocorog,

mezítlábas talpam,

bizsergeti a homok,

tralla-lalla kipp kopp,

bizsergeti a homok.

 

Sebzett szárnyú kismadárnak

Áldás

Beküldte hzsike - 2014, május 14 - 16:34

H.Gábor Erzsébet

Áldás

 

Ragyogjon rád a drága nap,

gazdag szavakkal áldalak,

utad kísérje dús öröm,

s ha bú lapulna vén kövön,

ne félj, hitemmel széttöröm!

 

Nem bánthat téged senki sem,

a rosszat messzi elviszem,

ezer körömmel védelek,

egekig szállok, szél leszek,

s elcsenek minden fényt neked.

 

Színarany napból száz mosolyt -

szemedből űzni ködgomolyt,

Lelkem kódjai

Beküldte hzsike - 2014, május 12 - 20:29

H.Gábor Erzsébet

Lelkem kódjai

 

Mondd, honnét tudod Te,

lelkem kódjait,

mit még ezer éve

elrejtett kulcs se nyit,

s Tőled elég egy szó,

s tárul az ajtó!

Mennyire vágyta

Beküldte hzsike - 2014, május 11 - 19:28

H.Gábor Erzsébet

Mennyire vágyta

 

Mennyire vágyta, de másfele fújta a sors szele őt is.

Felfele szállna, de fél - kongat az óra a vén.

Szűk az idő, ma is annyira fojtja - ha nézi a kőrist-

felrepedezve a múlt, ölbe a két puha kéz,

 

s visszarepíti a régi időkbe a rengeteg emlék.

Mennyire vágyta a fényt, s gúzsba kötötte a rossz;

fogta a szolgabilincse, de űzte magasba az elmét

tudta; ha tűr, megadás - messzire vágyakozott.

Lepkenász a szirmokon

Beküldte hzsike - 2014, május 10 - 18:36

H.Gábor Erzsébet

Lepkenász a szirmokon

 

A szirmok selymes paplana

a naptól langyos, csábító,

a nektár mézes illata,

mint édes manna, bódító.

 

Az apró, kedves lepkepár,

már nézte rég az almafát -

az ízes lépből enne már,

hogy rügy bomoljon arra várt.

 

S a lágy virágok dús ölén,

a rezge szárnyú lepkepár,

mint csillag, fényes üstökén,

a vágy tüzétől mennybe száll.

Mindig én leszek

Beküldte hzsike - 2014, május 9 - 19:18

H.Gábor Erzsébet

Mindig én leszek

 

Ezerszer elhagysz és ezerszer visszatérsz -

óceán simítja így a partjait,

kit vágya elrabol szítva habjait -

de én vagyok, kihez te jössz a vigaszért.

 

Ezerszer elhagysz és ezerszer eltemetsz -

mint féltett kincsét a fösvény "Harpagon"

s kiássa körmével minden hajnalon -

s zokogva esdekelsz, akarva engemet.

 

Ezerszer elhagysz, de ezerszer én vagyok -

A kaktusz virága

Beküldte hzsike - 2014, május 7 - 20:58

H. Gábor Erzsébet

A kaktusz virága

 

Nem locsolta, nem szerette,

oda rakta, ide tette,

száraz volt már, szürke, régi,

nem volt kedve rája nézni.

 

Szúrt a kaktusz - kedvét szegte,

tologatta, téregette,

útra tenni bár sajnálta,

nem volt soha jó gazdája.

 

Az özvegy csak mérgelődött,

míg egy napon gyorsan döntött -

nem tűri már a szobába’

helye nincs itt, ne is lássa!

Megpihenni kéne már

Beküldte hzsike - 2014, május 7 - 08:29

H.Gábor Erzsébet

Megpihenni kéne már

 

Megpihenni kéne már talán,

megkötözni kerge vágyaim,

csonkra nyesni büszke szárnyaim - 

s eltökélve éber éjszakán,

veszni hagyni égi fénycsatám.

 

Vaksötétbe' várni holnapot,

s hogyha majd a semmi eltemet -

elfogadni szürke csöndemet.

Hull a könnye, sír a nóta ott,

ég a kotta - mégse lázadok. 

 

Elcsitulni kéne már talán,

Ünnep selymét

Beküldte hzsike - 2014, május 5 - 20:17

H.Gábor Erzsébet

Ünnep selymét

 

Ünnep selymét fújja a szél,

beletekeredve táncol az éj,

mélykék égen száz pici fény,

tűzszekerében száll a remény.

 

Gazdag Múzsám kincsei közt -

aranyai fénye rég ideköt,

kamrád mélyén rőzse vagyok,

szemparazsadtól lángra kapok.

 

Hogyha egyszer elfogy a fény,

letörök a Napból, s rád adom én,

gyémántköntös lesz takaróm,

Csendes az éjjel

Beküldte hzsike - 2014, május 4 - 18:58

H.Gábor Erzsébet

Csendes az éjjel

 

Csendes az éjjel. Száz kicsi mécses szórja a fényét.

Nagy nyugalomban a táj, alszik a szélzene már.

Szunnyad a hold is, fél szeme ott fenn őrzi a békét.

Nézem az arcodat én, s úszik a képzelet ár

 

visszafelé; hol nap mosolyától múlt el a bánat,

csók tüze égve mesélt, s lángja az égig elért.

Látom a múltat; lázölelésünk el sose fáradt,

s szép szerelem született. Érdemes élni ezért!

 

Anyám álmai

Beküldte hzsike - 2014, május 4 - 10:57

H. Gábor Erzsébet

Anyám álmai

 

Szemében megfakult a fény,

szótlan lett, nem sokat nevet

- asztalon terhes már a vény -,

rekedten mondja, hogy szeret.

 

Szívemben kés forog. Köhög,

ahogy a kis kezet fogom,

van úgy, hogy megkésve jövök,

de tőlem nem veszi zokon.

 

Bénítja őt a szenvedés,

segítnék én, de nem tudok

- ereje fogytán, oly kevés -,

akarom, mégis megbukok.

 

Oldalak