hzsike blogja

A pacsirta

Beküldte hzsike - 2015, május 6 - 19:51

H.Gábor Erzsébet

A pacsirta

 

A kis pacsirta úgy dalolt,

hogy szíve majdnem megszakadt,

a hangja vígan áramolt

a dús mezőn, s a fák alatt;

 

majd lágyan, mint a déli szél,

csak szállt magasra egyre fel -

az öröm mindig égig ér,

mikor a lélek ünnepel.

 

A varjú ült, s csak nézte őt,

vágyón hallgatva énekét,

s a nyirkos nyári délelőtt,

dühöngve rázta vén fejét.

 

Sárga virágom

Beküldte hzsike - 2015, május 4 - 19:47

H.Gábor Erzsébet

Sárga virágom

 

Sárga virágom pongyolapitypang,

réti királynő, szöszke tavasz 

- visszadereng egy távoli visszhang -,

almafa hulló szirma havaz.

 

Hallani vélem friss kacagásunk -

gyermeki évek, békeidők,

árnyak öléből messzire vágytunk,

Nap fele szálltunk - "égbeli nők".

 

Mennyire boldog volt a szabadság,

porba fürödtünk kinn a mezőn,

Ne hagyd kihunyni

Beküldte hzsike - 2015, május 2 - 19:28

H.Gábor Erzsébet

Ne hagyd kihunyni!

 

Borús az ég, eső szitál -

ki tudja, mondd, reám mi vár?

Olyan nehéz - mi lesz velem?

Csak itt ülök, szerelmesen.

 

Tudod te jól, mit érzek én.

Kerengve száll a költemény,

s e szép levél feléd üzen -

ne hagyd kihunyni még tüzem!

 

Kohó legyél, te szíts, hevíts -

vigyázz, nehogy ma elveszíts! 

Sötét világ, csaló a fény -

Karistos kaktusz

Beküldte hzsike - 2015, április 28 - 11:58

H.Gábor Erzsébet

Karistos kaktusz

 

Karistos kaktusz lettem én,

tüskéim szúró fegyverek,

vakablak nyirkos rejtekén,

magamtól félve rettegek.

 

Nem rég még napfény járt nekem -

naponta kaptam friss vizet,

sebet sem ejtett tű kezem,

ragyogva nyíltam - volt kinek.

 

Aztán egy nap a kis szoba,

bódító illattal lett tele,

azóta sorsom mostoha,

nem törődnek már csak "vele". 

Anyám csokra

Beküldte hzsike - 2015, április 23 - 21:18

H.Gábor Erzsébet

Anyám csokra

 

Annyi minden történt, jó apám -

hol is kezdjem, mit meséljek el?

Tudom, téged minden érdekel,

hallgatnál, mint régen - óraszám.

 

Anya nincs jól, gyenge már szegény.

Látod, hozzád sem jön el soha,

fogva tartja őt a kis szoba;

hogy felépül, nem sok a remény.

 

Apró kertje egyre gazosabb,

meddők a fák, egyik sem terem,

borospincéd mint a jégverem,

Nem enged múlni

Beküldte hzsike - 2015, április 19 - 16:12

H.Gábor Erzsébet

Nem enged múlni

 

Elrepít hozzám a színes képzelet,

szobámba szöksz, mint a langyos esti szél,

a szárnyadra kapsz - egy csillag elkísér,

alkonyfény szitál ránk bíbor végzetet.

 

Mint kincsedet viszel, s akarod újra

tegnapunk lángtüzét rőtvörös estén -

szívem csak verdes és meggyötört testén

ereket duzzaszt a reménység kútja.

 

Mennyekig érünk, ott megáld az Isten.

Isteni gyönyörben

Beküldte hzsike - 2015, április 9 - 19:07

H.Gábor Erzsébet

Isteni gyönyörben

 

Így élek már csak, szavakba feszülve -

szolgává tettek naplázas vágyaim,

mennyem lett, s poklom, mára e drága kín,

fájdalmas öröm, szenvedély köpülte.

 

Semmit sem bánok. Megtenném ezerszer

utamat - bármily nehéz volt, göröngyös,

gáncsolták léptem korhadó farönkök,

keselyűk lestek kidülledt szemekkel.

 

Törött a szárnyam, de hitem megmerít,

Alázat

Beküldte hzsike - 2015, április 7 - 18:56

H.Gábor Erzsébet

Alázat

 

Ha megmozdul az ismerős

érzés benned, az oly erős,

hogy ellenállni nem lehet,

s már készíted a tollhegyet,

hogy hószín lapra rójon az, 

magvas szavakból jó sokat,

míg tüzed lángja nem lohad.

 

S ha verset írni hív a nap,

betűvetőként szolga vagy, 

saját rabod lész, láncokon -

éget a lázad száz fokon,

gyönyörű poklod szétrepeszt,

Alkony

Beküldte hzsike - 2015, április 5 - 20:34

H.Gábor Erzsébet

Alkony

 

Átölelt minket az alkony -

örökké vágynék élni most!

Ajkam, s az ég is vérpiros,

lázamtól hevül az arcom.

 

Nekünk gyúl utolsó lángja,

nem perzsel, mégis úgy éget -

tehozzád sodort a végzet,

azóta nem vagyok árva.

 

Ránk hull az éj sötét leple,

karod a holnapba ringat 

- múlik az éjszaka, pirkad -,

s álmodunk, egymást szeretve.

 

Küzdeni véled

Beküldte hzsike - 2015, március 28 - 14:07

H.Gábor Erzsébet

Küzdeni véled

 

Látod-e, kedves, mennyi virág nőtt

ott ahol eddig fű se fakadt?

Nézd csak a rózsát, büszke királynőt,

szirma a szőnyeg lábad alatt.

 

Mért ne hihetnénk azt, hogy a sorsunk

hozhat reánk még jobb éveket?

Böjt volt és mégis boldogok voltunk,

árva szerelmünk megméretett.

 

Hidd el a jót és vesd el a rosszat,

s új utat törve él a remény -

Szent gyönyör

Beküldte hzsike - 2015, március 23 - 18:57

H.Gábor Erzsébet

Szent gyönyör

 

A szóvetés egy Istenadta kegy,

ha jó a mag és jó irányba megy;

s ha zsíros húsú, dús talajra lel,

a szép szavakból nemes csíra kel;

 

és szárba szökve élni vágy a dal,

s a vájt füleknek nem lesz gát a fal -

a jó az mindig pártfogókra lel,

az élő líra visz magasra fel.

 

De ott a csúcson nem pihenhetsz már,

ha feljutottál mennyek pokla vár,

Az utolsó rétes

Beküldte hzsike - 2015, március 22 - 21:15

H.Gábor Erzsébet

Az utolsó rétes

 

Káposztát reszelt, rétesbe valót,

a torzsáért álltam oda,

s nem akartam érteni a szót -

azt mondta fáj a feje, a foga,

de, hiába mondta, s zavart volna el,

Március volt

Beküldte hzsike - 2015, március 15 - 11:17

H.Gábor Erzsébet

Március volt

 

Március volt, rügy fakadt,

eső esett, fújt a szél,

felhő mögé bújt a Nap,

otthon senki nem maradt -

mert a bátor útra kél.

 

"Talpra magyar"! - hív a perc,

"itt az idő", tenni kell!

Mért baj az, ha élni mersz,

tétlenül már nem heversz,

s hazug szónak nem hiszel?

 

Úgy szavalt a hős dalár,

hogy a szív is megszakadt,

Belédszeretve

Beküldte hzsike - 2015, március 11 - 18:36

H.Gábor Erzsébet

Belédszeretve

 

Az idő csak vár, és ácsorog,

a perc is mélán vánszorog,

vérzik a szívem, éber az este,

szomjam csak kínoz, s érted epedve

asszonyi vágyam visszazokog,

de fényszekered már messze robog.

Fázni is jobb tán setét verembe’,

mint ülni itt árván, belédszeretve.

 

Tavaszi mámor

Beküldte hzsike - 2015, március 8 - 16:40

H.Gábor Erzsébet

Tavaszi mámor

 

Tavaszi illatot hord a szél;

szántóföld fűszeres, jó szagát,

éltető víz lett a hókabát,

szigorú börtönőr volt a tél.

 

Feszül a csíra - már szűk a mag,

jövője várja a föld felett,

vágyódik látni a kék eget,

s érezni azt, ahogy tűz a Nap.

 

Bomlik a tavasz, a rügy fakad, 

orgona formázza fürtjeit,

kitörni készül a zöld zenit,

Csak a szél

Beküldte hzsike - 2015, március 4 - 08:40

H.Gábor Erzsébet

Csak a szél

 

Nagyapám? A lépteid hallanám?

Vagy tán a szél játszik velem?

Avart kerget a szemtelen.

 

Hiányzol, s a fájdalmas imákból 

csak száll a jaj - sajog szívem,

nem vagy már, s én mégse’ hiszem.

 

Szeretlek! S a zsibongó ereknek

szabad az út, nincsen megállj!

Nem hittem, hogy ennyire fáj.

 

Bomlik a tavasz

Beküldte hzsike - 2015, március 3 - 14:23

H.Gábor Erzsébet

Bomlik a tavasz

 

Látod, jó apám, hogy bomlik a tavasz?

- s te nem vagy itt velünk,

nélküled telt a nyarunk, a telünk;

bár a hegytető néhol még havas,

jégburka erős, kemény, mint a vas.

 

De nézd, itt lenn a völgyben 

már nyílik a hóvirág!

Az volt a jó világ,

mikor anyának vittük! Már nem szedi ő sem,

te pedig lenn nyugszol az árva rideg földben.

 

Akár a fák

Beküldte hzsike - 2015, március 3 - 11:30

H.Gábor Erzsébet

Akár a fák

 

Akár a fák, várok én is

sorsomat tűrve csendesen;

helyemet régen nem lelem,

ruhám a fény, fázom mégis. 

 

Hiába már, ha hűl a vágy,

s redőzi arcod vén idő -

valódi vagy, nem égi nő!

cibál a szél, és tűr az ág.

 

Gyűlik a gally, és fáj a törzs,

ereid szomjas koldusok -

forrást keresni indulok,

kegyelmet kérne még az ősz.

 

Álmokkal vesd be

Beküldte hzsike - 2015, március 2 - 19:16

H.Gábor Erzsébet

Álmokkal vesd be

 

Szakadna már a zöld fonal,

vagy lenne százszor vastagabb!

Árkokat szánt a sorsvonal,

s te lusta, renyhe gazda vagy.

 

Nem szövöd már az álmokat,

kertedet dudva ékíti,

életed furcsa kárhozat,

magjaid kósza szél viszi.

 

Ahová pottyan, ott marad,

dajkája száraz sziktalaj,

mindenből jut egy kis falat,

koldussá lettél - itt a baj!

 

Ajándék

Beküldte hzsike - 2015, február 27 - 17:15

H.Gábor Erzsébet

Ajándék

 

Gyönyörű dísz a néma fán,

fagyöngy a görcsös, vén nyakán,

talán egy angyal fonta rá 

- hátha, örömmel hordaná -,

magányos téli éjszakán.

 

Megszánta tán a csalfa tél,

klárisok annyi bánatér’,

ajándék - adni jó dolog,

a nyárfa szíve dalt dobog,

a szél fütyülve útra kél.

 

Hópihék szállnak - este lett,

vánkos hasad a hegy felett;

Oldalak