Ősz a legendák hona.
Démonoktól félve
Befőzi most az ember a
Múltakat - a Télre.
Ködös, rongyos hajnalok
Fáradtan csorognak,
Titokzatos, nyűgös esték
Halkan gomolyognak.
Köd üli a láthatárt,
Baljóslatú hártya,
Terjeszkedik az éjjel, mint
Ördög nagykabátja.
Ősz a legendák hona,
Fent kering a kánya,
Lent halált űzve fénylik a
Képzelet világa.
MystyKata :
Nem szakad el a szál....
Egy kis szál, egy szirom,
S a kezed, ha fogom...
Nem szakad el a szál,
Hozzám köt már, Babám!
Jó lesz, ha rád bízom
Magamat, mert tudom,
Aggódni nincs okom,
Bizalmad én bírom...
Szeptemberi hűvös eső
áztatta a kerteket,
sajnálom az eget leső
ártatlan kis gyermeket.
Mert unja már a szobában
a főzőcskét, a babát,
de odakinn szél fúj, sár van,
sapka kell, meg nagykabát.
Lélek sincs a játszótéren,
homokozni sem lehet,
a csúszdáról lebeszélem,
de mégsem hagy engemet:
– Gyere, tatus, járjunk egyet,
szedjünk fényes gesztenyét,
de ne csak én, te is szedjed,
s a babáknak lesz ebéd!
Isten nélküli világban
Profán ima szól,
Vén önarcképéhez pózol
A pénz valahol.
Anyag-végzet templomain
Hideg béke ül,
Az Ember világba vetve,
Mindig egyedül.
Magányos anyag-világban
Kopár lét terem,
Nincs az anyag-életben
Se cél, se értelem.
Isten nélküli világban
Az érzés beteg;
Istent játszanak halandó
Isten-emberek.
Marcona katonák csapnak az égen össze,
karjuk a villámágakat hinti ma széjjel.
Dühös a kapitány, villog vértje ezüstje,
zubog benne ősei kéklő vére, s hajtja,
Évtizedek óta
Úgy mész el mögöttem
Hogy megsimítod a fejem...
Én meg közben lehunyom a szemem...
Évtizedek óta
Otthont és Létet szentel
Jelenléted.
Általad,
Neked
Érted élek...
Áldott
Az érintésed...
.
Mysty Kata:
Minden Szép ; az ősz csodája
Egy Őszvarázs már kinn a táj,
Arany őszben légy hát - vidám!
Az ősz hangja most ránk talál,
Titka sincsen, őrzi talán!?
Lassul pulzus, szív verése,
Halkul a szó, csendre éhes...
Minden Szép az ősz "csodája!"
Ne gondolj az elmúlásra!
.
Ha bággyaszt a meddő óra,
Szőlő leve legyen nóta,
Hulló levél színes tánca,
Felvidítva visz a táncba!
Jövő-sorsok csillagútján
Európa mendegél,
A saját mércéje szerint
Minden népe jót remél.
Akad, aki a temérdek
Eszével azt képzeli,
Hogy a nyugat az iszlámot
Majd pénz-hitre téríti.
Kapzsiságra redukálta
Fejlett nyugat - önmagát,
Az iszlám meg ennél sokkal
Különbnek érzi magát.
Jövő-sorsok csillagútján
Számos ország lépeget;
Isten tudja, Múlt-Jövendőt
Ki bűnhődött eleget...
2016. ősze volt...
A lány Maupassant-t olvasott, ez került a keze ügyébe, anyja fiókjában találta... hmm, talán leköti a figyelmemet — gondolta. Sétálni indult, pedig szeles napnak ígérkezett ez a mai. Sebaj, szvettere majd megvédi és a történet heve...
Az ifjú a kalapját megfogta, mert egy hirtelen szélroham alákapott.
Veszélyben a méltósága, ha netán giccses módon leverné róla az anyatermészet. Kihúzta ismételten magát és elindult a platánsoron, alig jártak erre emberek, csak a merészek, mint ő, vetemednének sétára ilyen fölöttébb kellemetlen időben.
Nyerít a Jövő-paripa,
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.
Hazasuhan a pokol, vagy
Elevenbe vág;
Lesz-e Európa helyén
Mohamed-világ?
Vén Európában már csak
Bolondgomba nő?
Lehet-e még egyáltalán
Értelmes Jövő?
Nyerít a Jövő-paripa
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.
Hova nézzek, miként ne lássam én,
derengő Holdban fürdő arcodat?
Mire gondoljak, hogy zárjalak ki?
Tudom egyre csak hangod lágy ívű
rezonanciája kísértene.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=156&v=JfgRw7SH2m4
Mysty Kata: Nélküled
Sikító a csend,
ügyeli a rend.
Nincsen se hideg,
sem elég meleg.
Őszi égen
Szürke bánat;
A feloldás sose várhat.
A semmi-pokolba vezet
A posztmodern igyekezet.
Ahol válasz sose terem,
Ott csak a kérdés esztelen.
Nem attól gyógyul a beteg,
Hogyha vagdossák a sebet.
Skandálhatunk jelszavakat,
A profán csak profán marad.
A polkorrekt meg nem renget
Erkölcsöt,
Vagy világrendet.
Őszi égen
Száz vén holló;
Jó csak igaztól várható.