Blogok

Ősz, a legendák hona

Ősz a legendák hona.
Démonoktól félve
Befőzi most az ember a
Múltakat - a Télre.

Ködös, rongyos hajnalok
Fáradtan csorognak,
Titokzatos, nyűgös esték
Halkan gomolyognak.

Köd üli a láthatárt,
Baljóslatú hártya,
Terjeszkedik az éjjel, mint
Ördög nagykabátja.

Ősz a legendák hona,
Fent kering a kánya,
Lent halált űzve fénylik a
Képzelet világa.

Gyerekgondok

Szeptemberi hűvös eső
áztatta a kerteket,
sajnálom az eget leső
ártatlan kis gyermeket.

Mert unja már a szobában
a főzőcskét, a babát,
de odakinn szél fúj, sár van,
sapka kell, meg nagykabát.

Lélek sincs a játszótéren,
homokozni sem lehet,
a csúszdáról lebeszélem,
de mégsem hagy engemet:

– Gyere, tatus, járjunk egyet,
szedjünk fényes gesztenyét,
de ne csak én, te is szedjed,
s a babáknak lesz ebéd!

Isten nélküli világban

Isten nélküli világban
Profán ima szól,
Vén önarcképéhez pózol
A pénz valahol.

Anyag-végzet templomain
Hideg béke ül,
Az Ember világba vetve,
Mindig egyedül.

Magányos anyag-világban
Kopár lét terem,
Nincs az anyag-életben
Se cél, se értelem.

Isten nélküli világban
Az érzés beteg;
Istent játszanak halandó
Isten-emberek.

Szabad a vers

 
Nem vágyom én a nagy sikerre,
hol egymást bókkal hátba verve
unalmas emberek
kérődzik fel a borjúsültet,
s ahol egymás ölébe ültet
boldog boldogtalant.
 
Csillog-villog a senkiházi,
beszél, de annak súlya kvázi
nullával határos.
Nekem a vers valódi élet,
dicsvágy, mismásos semmiségek
nem izgatják agyam.
 
A szívem is csak újra s újra
pendül a tiszta égi húrra,
aranyló fénykörök

Égi pásztorok

 
Estbe hajló őszi óra
és parázsló távolok
rőt fuvalma hull a szóra,
míg a dal, e régi szolga,
lelkeinken átforog,
 
s bár a jajszót felsöpörné,
mint a hit, a küzdelem,
álmodásunk szent öröklét,
s Dúl királynak dús örökjét
tékozoljuk szüntelen.
 
Szép magyar beszédet őrző
versek, égi pásztorok!
Hadd legyen ma fény a költő,
mely az éjen szívbe ömlő
békeszóval átlobog. 
 

Győzni jött

Győzni jött
 
Győzni jött e förtelmes világra,
sovány alakja tüdővészt ígért,
egy romba dőlt század útporába
hullt maréknyi alamizsna várta,
s a bérház szegénysége térdig ért.
 
Árván hitte, új igét taníthat,
metsző huzat járt át a kulcslyukon,
teknő fölött gőzfelhőket ringat,
s ki vággyal a mindenségnek írhat
nem állhat katedrán, mert félúton
 
nem jár a díj, az élet szófukar,
gyémánt szónak koldus sors a bére,

Minden Szép az ősz csodája

.

Mysty Kata:

Minden Szép ; az ősz csodája

Egy Őszvarázs már kinn a táj,
Arany őszben légy hát - vidám!
Az ősz hangja most ránk talál,
Titka sincsen, őrzi talán!?

Lassul pulzus, szív verése,
Halkul a szó, csendre éhes...
Minden Szép az ősz "csodája!"
Ne gondolj az elmúlásra!
.
Ha bággyaszt a meddő óra,
Szőlő leve legyen nóta,
Hulló levél színes tánca,
Felvidítva visz a táncba!

Jövő-sorsok csillagútján

Jövő-sorsok csillagútján
Európa mendegél,
A saját mércéje szerint
Minden népe jót remél.

Akad, aki a temérdek
Eszével azt képzeli,
Hogy a nyugat az iszlámot
Majd pénz-hitre téríti.

Kapzsiságra redukálta
Fejlett nyugat - önmagát,
Az iszlám meg ennél sokkal
Különbnek érzi magát.

Jövő-sorsok csillagútján
Számos ország lépeget;
Isten tudja, Múlt-Jövendőt
Ki bűnhődött eleget...

Deja vu

2016. ősze volt...

A lány Maupassant-t olvasott, ez került a keze ügyébe, anyja fiókjában találta... hmm, talán leköti a figyelmemet — gondolta. Sétálni indult, pedig szeles napnak ígérkezett ez a mai. Sebaj, szvettere majd megvédi és a történet heve...

Az ifjú a kalapját megfogta, mert egy hirtelen szélroham alákapott.

Veszélyben a méltósága, ha netán giccses módon leverné róla az anyatermészet. Kihúzta ismételten magát és elindult a platánsoron, alig jártak erre emberek, csak a merészek, mint ő, vetemednének sétára ilyen fölöttébb kellemetlen időben.

Gondolat-szonett

Gondolat-szonett
 
Tollam hegyén a gondolat,
míg meg nem írom ott lapul,
őriz valami fontosat,
mit majd a tinta ejt rabul,
 
lecseppen, és az ég alatt,
buzgón kitárja szárnyait,
a végtelen dől el, hanyatt,
s a cseppbe rejtve itt vagy, itt.
 
Halkan rád hull a fény, a csönd,
a föld csak apró sárgolyó,
amit a szó majd romba dönt,
 
a papíron nem látható,
hiába nyílt fölém a fönt,

Nyerít a Jövő-paripa

Nyerít a Jövő-paripa,
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.

Hazasuhan a pokol, vagy
Elevenbe vág;
Lesz-e Európa helyén
Mohamed-világ?

Vén Európában már csak
Bolondgomba nő?
Lehet-e még egyáltalán
Értelmes Jövő?

Nyerít a Jövő-paripa
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.

Szeptemberi levelek

 
 
A teraszon
pont mellettem
levél csattant 
nézd, felvettem
 
az ősz küldte
szélforgással
dalolt hozzá 
lett postásdal
 
üzent nekem
kapok többet 
a seprűm is 
nyakon törhet
 
hajthatatlan
száraz avar 
mindent zörgő
paplan takar.
 

Őszi égen

Őszi égen
Szürke bánat;
A feloldás sose várhat.

A semmi-pokolba vezet
A posztmodern igyekezet.

Ahol válasz sose terem,
Ott csak a kérdés esztelen.

Nem attól gyógyul a beteg,
Hogyha vagdossák a sebet.

Skandálhatunk jelszavakat,
A profán csak profán marad.

A polkorrekt meg nem renget
Erkölcsöt,
Vagy világrendet.

Őszi égen
Száz vén holló;
Jó csak igaztól várható.

Hamis tollak

 
Súlytalan panaszdalokba vész a tollatok,
légballonra dőre szókkal író tolvajok!
Mert az Életet rabolja tompa értelem,
hogyha már örömre lusta, jóra képtelen.
 
Sír a dal, seregnyi vércse látomást köhög,
rácsra futva kókadoznak tarka dísztökök,
bús, gyökértelen szerepbe bújik mindahány,
nagy divatját éli rég a depresszív magány.
 
Dolgavégezetlen ültök, semmi érdemit
nem teremt a felmagasztalt sanda bér-elit.

Oldalak