Blogok

Idő rögös országútján
Gurul a világ,
Útjelzőként sárgulnak az
Aranyalmafák.

Egyenesnek tűnik az út,
Mégis kanyarog,
Táguló körben haladnak
A spirálisok.

A kételyek ködfelhője
Mindent eltakar,
Istent kereső hitetlen -
Jeleket akar.

Idő rögös országútján
Száz nemhit terem,
Távlat híján poshadni kezd
A Történelem.

Idő rögös országútján
Élet-ravatal;
Ballaszt a kánon-művészet,
Meg a hivatal.

Idő rögös országútján
Mégse csüggedünk,

Ma egy éve...
Sok együtt leélt házas év után
Megkaptuk végre az egyházi áldást...

Végre találtunk
Egy derék Papot,
Aki a templomban
Összeadott.

Összeöltöztünk,
A templomba mentünk,
A Lányaink is ott voltak
Velünk.

A szél levelet hordott szerteszét;
Oltár előtt fogtuk Egymás kezét.

Egy éve két külön évforduló....
Fogom a Kezed,
Drága Anikó!

Ellenlábasom, a Gyula
sörért velem állt a sorba,
mert tombolt a kánikula.

Cigit kínált, amíg várt ott, 
hullt a hamu, mint a korpa,
elástuk a csatabárdot.

Habzott a sör, szólt az ének,
folyt a tréfa szájba, orrba,
gyakran jártunk a bokorba –
hála a jó árpalének.

Régen elszállt már az agyunk,
meg is jegyezte a Gyula:
Oly pacuha ez a cula,
isa, sör  és chomu vagyunk!

Sárgulnak a falevelek,
Vénül az esztendő-gyerek.

Ősz-tengerben evickélnek
Az unalmas őrültségek.

Bumburnyákok rasszistáznak,
Szabadság-szólamok - fáznak.

Sárgulnak a falevelek,
Nem minden "kell", ami "lehet".

Hullni kezd a falevél,
Művelt nyugat újbeszél
Posztmodern üvegcsodákon
Kacag a zsúpfedél.

Szomorkás idei Ősz,
Sok lúd polkorektet győz,
Kultúrsznob kockafejekben
Egyre gyűlik a gőz.

Hullni kezd a falevél,
Európa mendegél,
Döbbenetes vakságában
Nem tudja, hova ér...

("-ista" vízió)

Hömpölygő, vén, álmos estek,
nincs szivárvány, égi híd,
tiri-tarka verset festek,
remélem, az fölvidít.

Ében éjben ballag az A,
csigalassan tart haza,
arra, ahol a part laza,
várja varjak halmaza.

Fakószürke bánatában
sárba árkot vájt az Á,
ármányt lát már fűben, fában,
mégsem válik gonosszá.

Hószínű E oltott mésszel
festett kerge ereket,
sárga É-vel a lép mézel,
s égig ér a szeretet.

Napjaink már rövidülnek;
Jelen arcán ráncok gyűlnek.

Minden öregebb a vártnál;
Az Ősz - rejtélyekbe hátrál.

Zsugorodik a fény laka,
Puhán terjed az éjszaka.

Napjaink már rövidülnek
Reményeink - Hitre ülnek.

Minden egybekapcsolt kezet
Megvéd a szent emlékezet.

Végzet-bajok még kerülnek;
Napjaink már - rövidülnek

Ötvenötödik őszöm -
Panyókára vetve;
Bámul rám a vén tükörben,
Mint egy öreg medve.

Tán magam se hiszem el,
Talán nem is kéne,
Lesiklik rólam az ördög -
Ötvenötödjére.

Független költészetnek
Sok munka az ára,
Élek, amíg nem szorulok
Csáky szalmájára.

Szeptemberi körteségek;
Ha tehetem - körtén élek.

Sok zivatar meg nem törte,
Bőven terem most a körte.

Friss, zamatos, finomságos
Körtével telik a lábos.

Körte könnyen vidít engem;
Kiskorom óta kedvencem.

Körtével még szebb az élet;
Szeptemberi körteségek.

Őszi hanton

méla sanzon

panaszol,

dallama bús,

vágyak borús

dala szól.

Kínt szenvedek,

szívem beteg,

félreüt,

míg nyaram dúlt,

jó manna hullt

mindenütt.

Megyek verve,

ha a kerge

szél zenél –

Felénk tekint a verdeső,
Most születő
Árva
Jövő...

Rajta ül a pénz végzete,
S a vérontás igézete...

Polkorrekt világhatalom
Gubbasztana örök fagyon...

Felénk tekint a remegő,
Félve alakuló
Jövő...

Katasztrófák rettenete
Vigyorog bele a ködbe...

De - végzet sohasem lenne,
Ha sohasem hinnénk benne...

Mindent, ami csak tehető,
Tőlünk vár el a Jövendő.

Multikulti-végzet helyett
Milyen Jövőt vár az Élet?

Békés kisközösségeket,

Keservesen rí szeptember,
gyűrött arcán könny csorog,
hinnéd pedig, hogy bölcs ember
széllel szembeszállni nem mer,
a sors rendjén nem morog.

Elsiratja a szép nyarat,
a dús ajkú szeretőt,
ami íz és illat maradt,
féltve őrzi az akarat:
jó lekvárba belefőtt.

Kopognak az esőcseppek
a rossz nemez-süvegen,
hinnéd, hogy egy ostor csetteg,
s ha mély a sár,  az sem lep meg,
járj a lucskos füveken!

Fakó mezők előttem,
csillogó lét mögöttem,
néha értem,
néha meg nem,
hogy e világra
mi végre jöttem?