Csalfa október közepén
A Jelen megint koravén.
Csalóka déli meleget
Cudar hideg este követ.
Egyszerre izzad és fázik,
Tél és nyár között ingázik.
Ködfolt a Jövendő egén;
Csalfa október közepén.
Az ősz színpadán...
Kedden vagy szerdán,
Békés szép napon,
egy "Szín-darabot"
Hirdetnek, s megsúgom,
minden oly köztudott!
A játékhoz fűzhetem,
Címe, hogy "Nemszeretem,"
Nézheted, s a kedvedhez,
Jelmezét felöltheted,
Arany barna levelekből,
A díszleten hetvenkettő...
A monológ egyszavú,
hogy nemszeretem, tabu!
Októberi éjszakában
Temérdek régi talány van.
A bakacsin égbolt felett
Lebeg a szent Emlékezet.
Vén Remény suttogva etet
Titokzatos sejtelmeket.
Fázó lelket köd takargat,
Szellem dúdol, anyag hallgat.
Nyugszik az Akarat lágyan
Októberi éjszakában.
Hideg októberi napok;
Messze, távol köd gomolyog.
Csontig hatol az őszi szél,
Vén Időn kopog a födél.
Dérpalástot növeszt az ág,
Egyre hidegebb a világ.
Hideg októberi napok;
Jóindulat foga vacog.
Sok sárga falevél terem;
Öregszik a Történelem.
Durcás globál-sárkány morog;
Hideg októberi napok.
Októberi szél,
Hull a falevél,
Vékony ruhát
Rajtunk az Ősz
Kabátra cserél.
Felhőkaraván
Lóg az ég nyakán,
Úgy tűnik,
A Nap se süt ki
Tavaszig talán.
Füstszínű az ég,
Komor szürkeség,
Önbizalomból,
Reményből
Soha nem elég!
Októberi szél
Legendát mesél,
Az anyagban
Rejlő gonosz
Soha nem henyél.
Szürke, nyomorú,
Vén őszi ború.
Elmúlást látva
Az Ember
Mindig szomorú.
Októberi szél,
Hull a falevél,
Valamennyi
Élet-síkon
Az őszi út messze fut!
Minden színe kifakul,
Színtere ég, s arra kér,
- Tarts ma vele , s lángba érsz.
Őszi az út. Velem fut,
Szinte fszállván tolla hull...
Reám is vagy száz lapul,
Így alkonyul! Ő az úr!
Alkonyég a fák ruhája,
az ősznek ebben nincsen párja...
Vére, - látod? Mennyi bája !
Olyan ez mint égő fáklya!
Embert keresve Istenre találunk,
Istent keresve Emberek vagyunk.
Embert keresve gyakran hezitálunk,
Istent keresve sosem alkuszunk.
Profán képzelgés korában
Múlt alszik doktrína-ágyban.
Panasztömeg glédába áll,
Csüggedés távlatot zabál.
Drón billeg a torony felett;
Semmire sincsen felelet.
Profán bölcsesség korában
Ateizmus fő bronztálban.
Lélekre műanyag terül,
Az alkonyat pénzbe kerül.
Isten mosolyog magában,
Profán önhittség korában.
"Nem az hadnak sokasága"
Teszi az erőt,
Hanem hogy bátran megállunk
Akárki előtt.
Nem a bürokrata végzet,
Nem a túlerő,
Nem pénz-piramisoktól lesz
Emberi jövő.
Mióta az eszem tudom,
A Fradi volt a Csapatom.
Öt-hatéves korom óta
Jár a lelkem Fradi-srófra.
Mindig bajnok-várományos;
Hajrá!
Hajrá
Ferencváros!
Egykor Albert, Géczi, Novák,
Örök zöld-fehér legendák.
Egykor Zseljeznyicsar ellen
Fordítottak - idegenben...
Zöld-fehér,
Bátor,
Huszáros!
Hajrá!
Hajrá
Ferencváros!
Később Rab Tibor, Nyilasi,
Meg Dalnoki Jenő bácsi...
Hét Dózsa-éven áttörve,
KEK-döntőbe menetelve...
Októberi hűvös esten
fénylenek a csillagok.
Ott fenn ismerőst kerestem,
és több is szólt: Itt vagyok!
A Nagy Göncöl hosszú rúdja
épp a Holdra mutatott,
a kátyúsra – Isten tudja,
miért keres utat ott?
Amaz vörös lázban égve
bámulta a vidéket,
a Fiastyúk fedezékbe
terelte a csibéket.
A Nyilas nagy égi vadász,
nyila hegyes, szeme tűz,
vadat nem űz, halkan danáz,
csendben figyeli a Szűz.
A Vízöntő amforából
önti már a friss vizet,
elfáradt – a forrás távol –,
s aki szomjas, tán fizet.