Blogok

Idő rögös országútján

Idő rögös országútján
Gurul a világ,
Útjelzőként sárgulnak az
Aranyalmafák.

Egyenesnek tűnik az út,
Mégis kanyarog,
Táguló körben haladnak
A spirálisok.

A kételyek ködfelhője
Mindent eltakar,
Istent kereső hitetlen -
Jeleket akar.

Idő rögös országútján
Száz nemhit terem,
Távlat híján poshadni kezd
A Történelem.

Idő rögös országútján
Élet-ravatal;
Ballaszt a kánon-művészet,
Meg a hivatal.

Idő rögös országútján
Mégse csüggedünk,

Első egyházi évfordulónk

Ma egy éve...
Sok együtt leélt házas év után
Megkaptuk végre az egyházi áldást...

Végre találtunk
Egy derék Papot,
Aki a templomban
Összeadott.

Összeöltöztünk,
A templomba mentünk,
A Lányaink is ott voltak
Velünk.

A szél levelet hordott szerteszét;
Oltár előtt fogtuk Egymás kezét.

Egy éve két külön évforduló....
Fogom a Kezed,
Drága Anikó!

Dicstelen este

 
Fejét felszegve, büszkén hátravetve,
tört glóriával szállt le ránk az este.
Miféle vágyak titkos mágiája,
baljós hiteknek toprongyos cigánya
űzhette hozzánk, tán azért, hogy szánjam,
miként bukott el végtelen magányban.
 
Hallom, amint a talpa fűre csosszan,
hideglelősen dúdol méla-hosszan,
mikor lerántja önmagát a porba,
megnyúlt kezével csillagot rabolva,
s rohan, amerre épp a nap leszentül,
könnytől felázott kerteken keresztül.

Békülők (sörszonett)

Ellenlábasom, a Gyula
sörért velem állt a sorba,
mert tombolt a kánikula.

Cigit kínált, amíg várt ott, 
hullt a hamu, mint a korpa,
elástuk a csatabárdot.

Habzott a sör, szólt az ének,
folyt a tréfa szájba, orrba,
gyakran jártunk a bokorba –
hála a jó árpalének.

Régen elszállt már az agyunk,
meg is jegyezte a Gyula:
Oly pacuha ez a cula,
isa, sör  és chomu vagyunk!

Száraz falevelek

Száraz falevelek

Száraz falevelek söprik az utcát,
Benyújtják holnap majd a megírt számlát!
Utánuk haladva vidámabb eset...
A kezembe én is egy söprűt veszek...
Haldokló hever 'merre a szem ellát,
Gyászruhát nem hord, bár most van délután,
Várom, hogy ébrednek, s lesz takarítás...
Széllel keringőzik nem egy, hanem száz!

Hullni kezd a falevél

Hullni kezd a falevél,
Művelt nyugat újbeszél
Posztmodern üvegcsodákon
Kacag a zsúpfedél.

Szomorkás idei Ősz,
Sok lúd polkorektet győz,
Kultúrsznob kockafejekben
Egyre gyűlik a gőz.

Hullni kezd a falevél,
Európa mendegél,
Döbbenetes vakságában
Nem tudja, hova ér...

Alagút(v)iszonyok

 
végtelen sötétség
nappal is a vakság 
lúgként maró éhség
- a tarlót aratják -
 
(r)idegroncsba harap
a sorvatag elme 
lepattan egy darab
kukacokkal telve
 
együgyű, szánalmas
botladozó lélek -
csak múlni alkalmas
míg rágja a féreg
 
.....
 
Nem érted ezt, érzem,
hogyan írjam másként?
Járj tovább mesékben...
ott kaphatsz rabnál fényt. 
 

Verset festek

("-ista" vízió)

Hömpölygő, vén, álmos estek,
nincs szivárvány, égi híd,
tiri-tarka verset festek,
remélem, az fölvidít.

Ében éjben ballag az A,
csigalassan tart haza,
arra, ahol a part laza,
várja varjak halmaza.

Fakószürke bánatában
sárba árkot vájt az Á,
ármányt lát már fűben, fában,
mégsem válik gonosszá.

Hószínű E oltott mésszel
festett kerge ereket,
sárga É-vel a lép mézel,
s égig ér a szeretet.

Napjaink már rövidülnek

Napjaink már rövidülnek;
Jelen arcán ráncok gyűlnek.

Minden öregebb a vártnál;
Az Ősz - rejtélyekbe hátrál.

Zsugorodik a fény laka,
Puhán terjed az éjszaka.

Napjaink már rövidülnek
Reményeink - Hitre ülnek.

Minden egybekapcsolt kezet
Megvéd a szent emlékezet.

Végzet-bajok még kerülnek;
Napjaink már - rövidülnek

Ötvenötödik őszöm - panyókára vetve

Ötvenötödik őszöm -
Panyókára vetve;
Bámul rám a vén tükörben,
Mint egy öreg medve.

Tán magam se hiszem el,
Talán nem is kéne,
Lesiklik rólam az ördög -
Ötvenötödjére.

Független költészetnek
Sok munka az ára,
Élek, amíg nem szorulok
Csáky szalmájára.

Szeptemberi körte-dal

Szeptemberi körteségek;
Ha tehetem - körtén élek.

Sok zivatar meg nem törte,
Bőven terem most a körte.

Friss, zamatos, finomságos
Körtével telik a lábos.

Körte könnyen vidít engem;
Kiskorom óta kedvencem.

Körtével még szebb az élet;
Szeptemberi körteségek.

Kései ajándék

 
 
H.Gábor Erzsébet
Kései ajándék
 
Annyira jó nekem! Néha még félek is
attól, hogy sorsszelem felkap, és messze visz,
elsodor vad heve tőled majd messzire,
s nem leszek boldog már sohase ennyire.
 
Akár a víz, s a part; létedbe olvadok -
forrásod, kék eged, múzsád is én vagyok,
s te nékem mindenem! Dalodat hallgatom,

Békás - tó partján

Békás - tó partján verőfényben,
Találkozott a nyár az ősszel,
A bokrok zöldben, mókus közte...
- Az őszi estnek nincsen csöndje?!

A kopár parton vadkacsa ült,
Arrébb a tücsök még hegedült,
Kis apró halak lubickoltak,
és fittyet hánytak a nagyokra!

Paul Verlaine: Őszi sanzon (fordítás)

Őszi hanton

méla sanzon

panaszol,

dallama bús,

vágyak borús

dala szól.

 

Kínt szenvedek,

szívem beteg,

félreüt,

míg nyaram dúlt,

jó manna hullt

mindenütt.

 

Megyek verve,

ha a kerge

szél zenél –

Lírai utópia egy békés és tisztességes Jövendőről

Felénk tekint a verdeső,
Most születő
Árva
Jövő...

Rajta ül a pénz végzete,
S a vérontás igézete...

Polkorrekt világhatalom
Gubbasztana örök fagyon...

Felénk tekint a remegő,
Félve alakuló
Jövő...

Katasztrófák rettenete
Vigyorog bele a ködbe...

De - végzet sohasem lenne,
Ha sohasem hinnénk benne...

Mindent, ami csak tehető,
Tőlünk vár el a Jövendő.

Multikulti-végzet helyett
Milyen Jövőt vár az Élet?

Békés kisközösségeket,

Ne mondj ki-szonett

Ne mondj ki-szonett
 
Ajkadon vagyok végleg megfeszítve,
ha kimondasz, mint hang örökre elveszek,
légy hangtalan, hogy csended átsegítse
a hideg múláson, mit versem rejteget.
 
Ne mondj ki még, szótlan tarts meg magamnak,
csak hadd legyek még nem ízlelt íz a szádon,
a szavak kimondva hétrét szakadnak,
s hideg lehelet szálló ködének látszom.
 
Engedj időtlen ajkadon megnyugodni,
hisz a csend törékeny mint a lepkeszárny,

Nyársirató

Keservesen rí szeptember,
gyűrött arcán könny csorog,
hinnéd pedig, hogy bölcs ember
széllel szembeszállni nem mer,
a sors rendjén nem morog.

Elsiratja a szép nyarat,
a dús ajkú szeretőt,
ami íz és illat maradt,
féltve őrzi az akarat:
jó lekvárba belefőtt.

Kopognak az esőcseppek
a rossz nemez-süvegen,
hinnéd, hogy egy ostor csetteg,
s ha mély a sár,  az sem lep meg,
járj a lucskos füveken!

Oldalak