Blogok

Húsvéti bárány

A húsvéti kicsi bárány
kapu előtt pityereg.
Nem találja kis gazdáját,
pedig nagyon jó gyerek.

Mindig finom, friss szénával
kedveskedik őneki,
s most hiába a bégetés,
nem válaszol rá senki.

Bimm-bamm, bimm-bamm, szól a harang,
a kisbárány elhallgat.
Talán a gazdája hívja –
gondolja, és elballag.

Nem sír most már, csak a harang
öblös hangját követi.
Hite hajtja a lábait:
kis gazdája szereti.

A Feltámadás örömünnepén
Szobám közepén dolgozgatok én.

Más valahol tüntet keservesen,
Hogy odakint minden rosszabb legyen.

A globál világ mű-ege csipás,
Profán észnek nem kell Feltámadás.

A Feltámadás örömünnepén
Bokrok aljában hűsöl a Remény.

Jövőt ígérve zsong a fák felett
A virágruhás, büszke Kikelet.

Ünneplő fák közt pajkos szél suhan,
Az ágak között Jövendő fogan.

A Feltámadás örömünnepén
Isten mindenkié - és az enyém.

Egy büszke szabolcsi vakond
elhagyta a hantot s a hont.
Nem talált terített asztalt,
mert útját állta az aszfalt.

Arcára kiült a grimasz:
– Itthon már nem terem csimasz!
Éhen a vakond sem ember,
és nem nyer az, aki nem mer!

Feledett hát csapot, papot,
bátran a lecsóba csapott!
Kerülve fűt-fát és falat,
a sárga föld alatt haladt.

A mezőn nem jár a metró,
ezért hát maradt a retró:
kínlódni könyökön hasmánt,
s nem védte páncél se vaspánt.

Mit tettem?
Számít valamit,
Hogy megfeszíttettem valami Jézust?
Nemigen érdekli majd
A szenátust...

Vérből folyhat sok ezer uncia,
Ez jelentéktelen provincia.

A világ?
Hatalom,
Pénz,
Meg erő;
Kit érdekel egy újabb szenvedő?

Győztes vagyok,
Római procurator.
Bilincs és kard a parancsomra csattan..
Az istenek?
Beérik áldozattal.

A templom - pénzkérdés,
A hit - fakó;
A mítosz - vénasszonyoknak való.

Majd feljebb mászom az uborkafán,
Mert az ég alatt

A Megváltás az Isten jelenléte
Bennünk,
Felettünk;
Hit,
Szeretet,
Béke...

Jézus,
Kereszthalál,
Kálvária;
Értünk szenvedett
Az Isten Fia...

Európa jövőjét az Idő
Mélye rejti,
Ha Jézus áldozatát nem felejti...

Húsvét...
Megváltás..
Idő pereg,
A lélek megremeg...

Áldott húsvétot adjon Isten
Mindenkinek!

HETVENNEGYEDIK RÉSZ

Nagyot csalódtam, midőn először láttam Rómát. Ez a rusnya porfészek volna a rettegett légiók hazája? No hiszen! Hol van ez a sivár viskóhalmaz Alexandria, Athén, Karthágó, Antiochia, Szürakuszai, Pergamón, Babilon, vagy akár Korinthosz és Szardeisz fényes fenségéhez? Hogy a régebbi, már idő emésztette nagyvárosokról ne is beszéljek!

Merényletek sora...
A vén szenilis Európa szenved,
Lakói hullanak,
S a felelős:
Saját maga...

Hány európai halála kell még,
Hogy a szikkadt, polkorrekt agyvelők
A valóságra ráébredjenek?

Hány európai halála kell még,
Hogy a morbid halál-biznisz leálljon,
S megbukjanak a sunyi vezetők?

Sokadik közös Tavaszunk
Virágba borult,
Emlékeinkkel díszíti
Kertünket a Múlt.

Örömünk a verseimben
Röppen szerteszét,
Amíg élünk, nem engedjük
El egymás kezét.

Sokadik közös esztendőnk
Szelíd, tiszta tó,
Imádok a férjed lenni,
Drága Anikó!

Ötvenötödik tavaszon
Életem könyvét lapozom.

Egészségben, jó erőben,
Tervek, célok vannak bőven.

Van bájos, szép kis otthonom,
Amíg élek, benne lakom.

Ötvenötödik tavaszon
Isten ellen nincs panaszom.

Láttam bajt, nyomort eleget,
Görcsös, profán küzdelmeket,

Nem állok rossz globál körbe,
Se profán lélek-gödörbe.

Ötvenötödik tavaszon
Szeretek még élni - nagyon.

Balra bal,
Csak balra bal..
Hiába jön bajra baj,
Fületek mást úgyse hall.

Se félelem,
Se értelem,
Elnyomja a bal-vélelem.

Bármennyi áldozat kevés,
Marad a bal-vélekedés.

Balra bal,
Csak balra bal,
Pedig már van
Bajra baj...

Balvégzet hollója károg,
A balkonon balfácánok...

Balra bal,
Csak balra bal,
Egyre több a
Bajra baj.

Balra bal csak balra szájal,
Rossz polkorrekt szájkosárral..

Hömpölyög a voksok árja,
Európát balsors várja.

  A hangár ablakán át nézte, ahogyan odakint a hó szép, csendesen hullott. Szemét kicsit vakította a kinti fehérség és a holdfény, olyannyira tetszett neki, hogy valami különös érzés kerítette hatalmába abban a percben. Milyen szép lenne itt élni...

(A Költészet Napjára)

"Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?"
A szó gagyog, suviksz az elme,
s átjár a modern kor szaga.

Rozsdás bilincs némelyek kezén,
s burjánzik szemén a hályog
– nos, az csakis más lehet, nem én –,
hadd kössék merev szabályok!

Én a magam bolondját járom,
az agyam más elvet elvet.
Rég túl vagyok már hét határon,
semmibe veszem a nyelvet!

A rímkovács maradi nagyon,
engem nem izgat a ritmus;
a pontot, s a vesszőt elhagyom,
attól lesz izmos az izmus!

Bajt rostáló áprilisban
Hol tél tombol, hol tavasz van.

Politika-őrületek;
Tombol a globál viszketeg.

Lidércfények raja lobban
Bajt rostáló áprilisban.

Bajt rostáló áprilisban
Múlt és Jövő egybevillan.

Randevúzhat utód, meg ős,
Mindig a jelen felelős.

Isten minden pillanatban;
Bajt rostáló áprilisban.

L. N. Peters:

Uballit háza

L. N. Peters:

UBALLIT HÁZA                                                     

 „Egy Föld, egy birodalom, egy király”

(regény)

Ha halnék csak érted,
ha várnék csak reád,
s nevetni csak együtt,
szeretni, óvni csak
téged, mindörökké.

S míg kint tombol az éj,
én szemedbe nézve,
szerelmed fénylő
csillagrendszerének
mélyére merülnék.

Körforgalomban szembejött
Egy szürke autó,
Egy másodperc volt a világ,
S egy vészreakció.

Csendben tartott a döbbenet,
A kormányt forgatom,
Mögöttem ráüvöltenek:
"Te holdkóros barom!"

A fordított bádoglovas
Egy mukkot sem felel,
Három-négy vékony centire
Csúszunk egymástól el.

Körforgalomban szembejött
A kerek domb mögül;
A puszta ráció, ha nincs
Erkölcse - megkövül.

A profán pénz-anyag-morál
Amit lehet, tagad,
Morális világrend helyett
Pénzért mindent szabad.

Akik a mélység előtt,
a szakadék szélén,
cseppet sem tétováznak.