Magányosan ült vádló szívével,
mely mint álmából rettent, rémült társ.
Csapongott minden sebzett kis érve,
zokogni sem bírt, már sírni is fájt.
Szíve, régen szerelemnek
vörös borával teli serlege,
üresen kongott, csak epecseppek
"A városba bemegyünk máma -
szólt fiának a parasztgazda.
- Tudom, hogy megbámulnád a
majmokat, szíved vágya.
Üljünk is a szekérre,
hogy jót nevessünk végre,
hogy a majompofák
mily bumfordik és suták,
Esküvő az állatkertban
Majmok fogják kézen egymást,
a férfi öleli társát,
most az egyszer nem játszanak,
mert házasodni akarnak.
És az bizony komoly dolog,
a víziló csak háborog,
az esküvőn nem lehet ott,
mert ő csúfolódni szokott.
Ott meg csak szépet mondanak,
udvarolgatnak egymásnak,
csak szép szavak hanzanak el,
még a gólya sem kelepel.
Kerekerdő szép tisztásán
mulattak egész délután,
a majompár igen boldog:
a házassága nagy dolog.
Mennyi van még?
Majd elválik…
Együtt élünk
Mindhalálig.
Együtt,
Együtt,
Mindhalálig.
Rojtos régi
Idő szakad,
A Szerelem
Velünk marad.
Amíg élünk,
Velünk marad.
Lélekmeleg
Veled,
Velem;
Kint:
Rohan
A Történelem.
Védelem:
Csak a Szerelem.
Mennyi van még?
Majd elválik…
Együtt élünk
Mindhalálig.
Mindhalálig,
Mindhalálig.
Kevesen ismerik, pedig nem mese ...
A Várdomb óriásainak története
Van, aki nyelvtudással megy külföldre, de olyan is akad, aki elvárja, hogy mindenütt legyen, aki megérti az anyanyelvét. Csaknem mindennek van olyan oldala, ahonnan nézőpont kérdésének tűnik.Ez régen sem volt másképpen.
Valamikor az 1830-as években írta meg egy angol lap – a főszereplőt is megnevezte.
—-
Sir John X. európai körútra indult valamikor az 1830-as években. Hazatérve a klubjában lelkesen mesél az élményeiről.
Az egyik lord rákérdezett:
- Nem voltak nyelvi nehézségei, Sir John?
Köteg géppapír, kézben ceruza,
versek: Radnóti, Ady, Neruda…
Szárnyalni nem csak költő taníthat,
a sírból holt kép éled nap mint nap,
fel-felvillanó arcok és testek
képzelt alakok bőrébe vesznek.
Mert kár tagadni - ahogy illik ezt -
magában olvas, aki írni kezd.
Csöndes szerelem
hullámzik beteg szívemben:
megnyugtat a remény.
Áll az idő.
Fehér békével szórja be álmunk,
kék ragyogással kezdődik napunk.
Ketten vagyunk.
Te vagy a remény-
a teljes élet:
beteg szívemben szerelemmel
téged kereslek.
Messze jártam éjjel, a koromsötéttel
elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.
.....
Fejedbe vehetted, világod ismerjem,
akarom-e vagy sem, ennyivel tartozol -
álmommal vitáztam: akad elég terhem,
ne izzítson engem angyalzáras pokol.
Tehetetlen ember, ez lettem, semmi más;
szállt velem matracom, takaróm alvajárt -
Holdrézrokka-orsód időtlen technikás,
feltekert magára... megszőttük a halált.
Valahol, ahol két tekintet összeér,
demarkációs vonalat húz a fény.
Bent-kint dilemma, kettős tudat,
sötétből fénybe, fényből sötétbe halad.
Bent, ahol hamvad a remény,
puha bársonyba csomagol az éj.
Kint messze, távol-gomolyok alatt
lajtorjára kapnak a sugarak.
Fény torpan, csusszan a mély felé,
csordogál, ömlik, kapaszkodik belé,
árad, melenget, ébresztőn ölel,
elér és eléred, megérkezel.
Csendes eső, ősznyitó,
Nyárból tovább ringató…
Nyár emléke útra kél,
Életszagot fú a szél.
Gyűlik a felhősereg,
Száraz levél pityereg.
Csendes eső, ősznyitó,
Élet-nótát dúdoló.
Volt Tavasz, Nyár, rohanás,
Ősszel jön a számadás.
A Virágzás sírba száll,
Jön a Feledés,
A Sár.
Csendes eső, ősznyitó,
Szürke emlék-szaggató.
Az Élet vesztésre áll,
Vén Hold jövendőt zabál.
Kiszárad a tenyerünk,
TIZENKILENCEDIK RÉSZ
Túlságosan sokat vártam tőle, nem tudtam hát álmélkodni rajta. Kétségtelenül gigászi volt, tagadhatatlanul hatalmas, de valahogy mégis eltörpült Asztlant népének egyéb építményei mellett. Hasznosságában mindenképpen, de talán még méreteiben is.
A csöndes szerelem
tengerkék vizében
fürdik beteg szívem.
Harmatos hajnalon
fényt sugároz szemed,
és kedves reménnyel
kezdődik a napunk.
Megáll az idő, csak
ketten vagyunk, s fehér
békével szórja be
álmunk, reményem vagy
és a teljes élet:
azután is csönget
szívemben szerelmed.
SZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ
A válasz magától értetődik. Lássuk újra a soron következő kérdéseket:
v Nem úgy tűnik, hogy minden eddiginél több, mélyebb és felelősségteljesebb kommunikációra van szükség? Valóban nem lehetséges a nagy líra? A valódi líra? Nem tűnik úgy, hogy nagyon is szükség volna rá?
Azt gondolom, mindegyikre egyértelmű a felelet, de azért nem árt egyenként sorba venni őket.